Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-09-17 / 38. szám
615 UNANTULI PROTESTÁNS LA? 616 lelkes férfin, Sarkady Károly, kinek neve arany betűkkel van beírva az intézet történetébe, kivezette a bajból s olyan helyzetbe hozta, melyre nemsokára építeni lehetett. Az ezen időbeli állapotok jellemzésére hozom fel, hogy a tanári fizetések még az 50-es években is 300 frton állottak. Hiszen ennek élő tanúi nagyérdemű legidősebb kartársaink Héjas Pál, ki tanári működését 1857-ben 300 írttal, úgyszintén nagyérdemű kartársunk Bosznai István 1860-ban 400 forinttal kezdte. Mélyen tisztelt közönség! Ezen férfiak, a mi kartársaink, kik immár 40 és több év óta kitartó buzgósággal, odaadással, nemes egyszerűségben és türelemmel szolgálják ezen intézetet, a kik a tanügynek igazi munkásai, a kik a protestáns tanár tipusai, oly nagy érdemet szereztek ezen intézet történetében, hogy én ez ünnepélyes pillanatban a tisztelet adójának csakis egy részét nyújthatom érdemes nevük felemlitésével. Isten éltesse Önöket sokáig ezen intézetnek s az egész magyar tanügynek jóvoltára ! A csurgói nagygimnázium betetőzése, kiegészítése s igy az intézet fény-, vagy ha úgy tetszik aranykora a 80-as évekkel kezdődik, ekkor indul meg a sokoldalú, az egész országra kiterjedő tevékenység ezen intézet főgimnáziummá fejlesztésére. Merész volt a gondolat, merészebb a kivitel! Az eddig mondottakból ítélve, bizony semmiképen nem volt meg az alap erre s nem nagyítom a dolgot, ha azt mondom, hogy az egész intézetet újjá kellett teremteni, a mint ezt az országos intézkedések s egyházunk törvényei is megkívánták. Az épület ugyan elég nagy és erős, de egy mai középiskola igényének korántsem megfelelő, a berendezés ugyan elég tisztességes volt, de már a felszerelés még a kezdet-kezdetén is alig állott; az intézet pénzviszonyai a tanárnak egyenként alig engedtek több javadalmazást mindent összeszámitva 7—8- 900 írtnál s hozzá még a tanárok jövője sehogy sem volt biztosítva. Ily körülmények között bizony sokan kételkedtünk az eszme kivihetőségében s inkább akartunk tűrhető nagy gimnázium maradni, mint tűrhetetlen főgimnázium rangjára emelkedni. Azt szoktuk tartani, hogy az erős akarat, kitartás az akadályokkal megbirkózik s azokat a lehetőség határain kívül le is győzi, ez a csurgói gimnázium ujabbkori történetében be is teljesedett. Abban az időben a b.-somogyi ev. ref. egyházmegye élén Körmendy Sándor állott, ismerjük ezt a férfiút mindannyian, az eszme tőle származott s annak megtestesülését a váratlan akadályokkal szemben, csak a munkában a kitartásban, szívósságban egy ilyen Herkules vihette keresztül. Övé az érdem teljesen, ebből mi osztályrészt nem vehetünk. Az egyházmegye tehát az esperese által felvetett eszmét magáévá tette s ezentúl már csak a jegyzőkönyvek beszélhetik el, egy század múlva a mi utódainknak, hogy egyházmegyénknek kicsinye-nagyja mennyiben segédkezett a kimagasló vezérnek, a nagy, bátran mondhatom, csatában. Megindult a gyűjtés országszerte e végvár megerősítésére egy lelkes hangú felhívás kibocsájtásával, melyet hazánk legtávolabb fekvő vidékei is megértettek; mindenfelé érezték, hogy itt az adományozás hazafiui kötelesség. Az egész mozgalomból még egy nevet kell kiemelnem, ez Somsich Pál, a r. k. four, azon időben e járás országos képviselője, a ki az eszmét pártolta, s annak létesülését nagy mértékben előmozdította. A gyűjtés eredménye meglepő volt; elsőnek lépett fel tekintélyes adományával e nagy község, mint emlitém és maga Körmendy Sándor, majd Festetics Tassiló gróf, Somssich Pál és mások, úgy hogy az eddigi alaptőkéje az intézetnek több, mint 30000 írttal gyarapodott nem egészen egy év lefolyása alatt, igy aztán a VII. osztály megnyílott 1882 őszén, s az első érettségi vizsgálatot megtartottuk 1884 június havában Szabó Kálmán mostani egyhmegyei gondnokunk elnöklete alatt, Kerkápoly Károly kormányképviselő jelenlétében. A már teljes gimnázium még több gondot okozott a fentartótestületnek a felszerelésre, a tanári létszám emelésére mindég nagyobb és nagyobb összeg volt szükséges, az országos és egyházi törvények a tanári létszám megállapítása mellett, mind erélyesebben megkövetelték a tanári fizetések emelését s a nyugdíjról való gondoskodást. Nagy és nehéz feladatok voltak ezek a fentartótestületre nézve, mely az áldozathozatalban elment egész a szélső határig. S már-már úgy látszott, hogy igazat kell szolgáltatnunk annak a közöttünk levő tisztes egyházi férfiúnak is, ki, ha jól emlékszem 1884-ken az állami tanítóképző intézetben Somssich Pál elnöklete alatt tartott nagy gyűlésen az eszmét szépnek, csábitónak nyilvánította ki, de mégis megszivelhető aggodalommal figyelmeztetett arra, hogy, a ki tornyot akar építeni . . . stb. De hát a csurgói gimnázium jó csillagzat alatt született, a szabad szellem terjedése vetette meg alapját s hozta meg csiráját, mely egy századon keresztül nőtt, fejlődött s azután maga is derekasan közreműködött annak a szabadelvű felfogásnak, annak a nemzeti közvéleménynek megértetésére, a mely végre is az addig mellőzött, szegény, de mindigy feltétlenül magyar s az állam érdekeivel sohasem ellenkező protestáns s igy természetesen az evangeliom szerint reformált középiskolákat, a hazai kultúra, s a magyar nemzeti állameszme megerősítésében legalább is elsőrendű tényezőnek ismerte el s igy egy század múlva a liberális, a szabad szellem megújulása emelte a mostohák közül az édes gyermekek közé a csurgói evangéliom szerint reformált főgimnáziumot, ugyanaz tette erőssé és nagygyá s adta neki ezt a minden tekintetben kifogástalan berendezésű hajlékot. Értem, nagyérdemű közönség, az államsegélyt, hajh! de nehezen ment ez a dolog, mennyit vitáztunk, mennyit jegyzőkönyveztünk, mennyit keserítettük egymást, mig megértetük annak a közöttünk levő magas államférfiunak azon eszme menetét, hogy mi mindezek előtt ugyanazok vagyunk, a miből természetesen követ
