Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-09-03 / 36. szám
Tizedik évfolyam. 36. szám. Pápa, 1899. szeptember 3. Iskolai vallástanitás az énekben. Felolvasás, melyet szerzője a magyar ev. ref. tanítók orsz. egyesületének 1899. aug. 22-ér., Komáromban lefolyt nagy gyűlésén tartott. A vallás életszüksége az embernek, A jó erkölcs gyümölcstermő fája is a vallásos hit talajában gyökeredzik meg legszilárdabban, A vallásosságnak legszebb nyilvánulása az Istenfélőiéin: erős hit az Isten iétele, mindenhatósága, bölcsessége, gondviselő jósága s atyai szeretete felől. Ilyen vallásos hit nélkül a legerősebb ember is gyenge önmagában. Kinek nincs hite, vallása: gyenge nádszálként ingadozik az élet szélvészei között, elveszíti lelke egyensúlyát az élet göröngyös utain; meghasonlik önmagával, kétségbeesik. Az ilyen ember nemcsak nem lelkesedik s nem áldoz eszményi célokért, hanem az állatias önzés, anyagiasság és élvhajhászat foglalják el egész valóját s merítik ki időnap előtt életerejét. Tehernek tartja családját is, mely hátráltatja haladásában: az élvezetek tisztátalan országutján. Süketté lesz az egyház felvirágoztatása, a haza dicsősége és boldogsága nevében hozzá intézett felhívásra és kiáltó szóra. A «hass, alkoss, gyarapits s a haza fényre derűi»-féle jelige őt uem indítja meg munkálkodásra, áldozatkészségre. A „minden országnak támasza és talpköve a tiszta erkölcs...» és a «de neked élni kell oh hon s örökre — mint tavasz — virulni-fóle jelszavakat költői ábrándozásnak minősiti. Születik, él, élvez s meghal, mint egy állat; mitsem törődvén a jövővel családjára, egyházára s hazájára nézve. Hogyan töltse be aztán a család s az egyház az ilyen főkben és tagokban ezek földi boldogságát és égi üdvösségét munkáló hivatását! Ellenkezőleg «Árpád vére fajul... s undok vipera fajzatok dúlják fel e hont!» A vallástalanság s erkölcstelenség tenger-áradatában aztán «Róma ledől s rabigába görbéd!» . . . Kedves kartársaim! Szeretve tisztelt hittestvéreim ! Láthatjátok, mily dicső zászló van kezetekbe adva az által, hogy a nevelés és valláserkölcsi oktatás mellett buzgó egyháztagokat s jó honpolgárokat nevelhettek! Egyházunk felvirágzásának, a haza dicsőségének s ezek örök időkre fennállásának alapvető munkásai vagytok ti! Használjuk fel tehát — a mennyiben csak rajtunk áll — a valláserkölcsi nevelés eszközeit egyháztagjaink, általában fajunk nemesitésére és tökéletesitésére! Tisztelt közgyűlés! Megbízatásom szerint nekem ezúttal kizárólag az énekléssel eszközölhető vallástanitásról kellene szólanom; de a dolog természete kényszerit arra, hogy tárgyammal rokon s az iskola körén kivül eső némely tényezőket is kapcsolatba hozzak vele s a valláserkölcsi nevelés más hathatós eszközeit is szóba hozzam. Nagy szerencse p. o. ügyünk sikerére nézve az, ha a szülők vallásos kedélyüek s mint ilyenek, otthon is énekeltetnek, imádkoztatnak gyermekeikkel. Azt az édes anyát, a ki kis gyermekét ölébe véve, imádkozni tanitja a költő ezen szavaival: "cívis kacsóid összetéve szépen. Imádkozzál édes gyermekem!» — méltán lehet a család földi angyalának nevezni! Mennyire megkönnyíti feladatunkat az ilyen vallásos lelkületű édes anya! Sőt e nélkül elhervadnak iskolakertünk legszebb csemetéi is, mint a melegágyból zord légkörbe s műveletlen talajba kiültetett virágszálak! Ha tehát azt akarjuk, hogy enemü iskolai működésünk tartós sikert eredményezzen: nem szabad megfelejtkeznünk a vallásos kedély nemesítéséről a felnőtteknél s a házi ájtatosság gyakorlatba vétele iránti kötelességekről sem. 36
