Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-07-16 / 29. szám
451 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 452 szomorúságunkat is ezen gyászkoporsó mellett, mert a ki azon koporsóban nyugszik a mi legőszintébb emberi tudomásunk és meggyőződésünk szerint hűen betöltötte kötelességét e földön, az ő halála óráján ajakára vehette az Ur Jézusnak ama szavait: Atyám én dicsőilettelek tégedet e földön; elvégeztem a munkát, melyet reátu biztál volt, hogy elvégezzem, megjelentettem a te nevedet az embereknek, most annak okáért dicsőíts meg engem te magadnál (Ján. XVII. 4, 5, 6.) Enyhiti fájdalmunkat, mert szent hitünk, meggyőződésünk, hogy az erény jutalom nélkül nem maradhat. Van-e pedig nagyobb erény, mint mikor valaki, az Isten és a magasztos eszmék iránti szeretetből egész életén keresztül, megtagadva önmagát, legjobb ereje és tehetségével, törekszik az Ur házának építésén, a ki előtt az Isten és emberszeretetnek magasztos eszméje lebeg kitűzött czélul, a meljért áldozni meg nem szűnik soha, a kinek utolsó órájában is, nem kicsinyes földi érdekek, nem egyes emberekre való tekintetek, nem az elmúlással együtt járó testi bajok és kellemetlenségek foglalják el gondolatait, hanem azok a magasztos és szép eszmék, a melyek nemzedékek boldogitására hivatvák, a melyekért, a melyeknek felvirulásáért fáradott, tűrt és munkált egész életében, tehát végső szava is imádság, az az imádság, a melyet az Ur prófétája mondott a mai gyázesetre általam alapul vett szent igében, ezen szavakban: Emlékezzél meg rólam oh én Istenem az én jómra, és ne engedd, hogy eltöröltessenek az én jótéteményeim, a melyeket cselekedtem az én Istenemnek házával. Az az ember, a kinek szivében ezen érzelmek élnek, azon lelkész, a kinek működését az Ur házához való ilyen szeretet vezérli, ha a földi élettől megválik, szeretteitől búcsút vesz, habár meghal is test szerint, de egyúttal meg is dicsőül. Alig tisztelhetnek meg jobban azon derék férfiú emlékét, a kinek gyásztisztesség tételére öszszesereglettünk, mintha az ő koporsója felett, az alapul felvett szent igéből és a boldogult közhasznú életének folyamából kiindulva, kifejtjük e gyász alkalommal, hogy a maga fontos hivatását megértő, s azt betölteni törekvő lelkész javára munkál az Isten házának : 1. Bölcs és istenes tanításaival, 2 Nemes és magasztos példéjával, 3. Áldásosán gyümölcsöző áldozatkészségével és jótékonyságával. I. A maga fontos hivatását megérti s azt betölteni törekvő lelkész, javára munkál Isten házának bölcs és istenes tanításai által. Elmenvén tanítsatok minden népeket, ezen megbízatást nyerték az apostolok az Ur Jézus Krisztustól: «Prédikáljad az igét és rajta légy mind alkalmas, mind alkalmatlan id ében, feddődjél, dorgálódjáí, intsed a hallgatókat mind m szelídséggel és tanítással, ezen utasítást adták az apostolok a későbbi tanítóknak és igehirdetőknek. A Mindenható Isten úgy akarta, hogy az ő országának terjedése ne erőszakon, ne világi hatalmon, nem félrevezetésen és áltatáson, hauem az ész és tanítás meggyőző hatalmán és a Szent Lélek megvilágositó erején nyugodjék. Isten örök végzéséből lett a mi szentkönyvünk a biblia az emberiség boldogító eszméinek tárházává s a mi egyszerű protestáns lelkészi karunk, a kikre az egyház az igehirdetés feladatát bízta, a Miudenhafó nagy Isten kezében világ és emberiség boldogító c Újainak eszközévé, Nagy és fontos feladatot teljesítenek ez egyszerű lelkészek Isten igéje hirdetése által. Mert lehet-e nagyobb jót tenni az emberekkel, mintha Istenben vetett hitüket erősítjük, az erkölcsöket bennük szilárdítjuk, bünbánatra, alázatosságra intjük, általános emberszeretetre neveljük, szerencsétlenségeik, fájdalmaik, megpróbáltatásaik között vigasztaljuk, indulataik, szenvedélyeik mérsékelésére tanítjuk, a földi élet hányattatásai, küzdelmei és csalódásai között tekintetüket ama jobb hazára irányítjuk, a melyben örök boldogság várakozik reánk. Sőt nem csak a vallási élet terén, hanem a társadalmi jóllét, állami rend, közbéke, jog, biztonság terén is a le-rjótékonyabban hatnak közre Isten igéjének hirdetői hallgatóiknál, bölcs tanácsaikkal, okszerű felvilágosításaikkal, szelíd türelmes bánásmódjukkal. Mindezt azonban csak akkor tehetik sikerrel és kellő eredménynyel az igehirdetői, ha maguk megszerezték azt a tudományt, a melyre hivatkozik a nagy apostol, a midőn azt mondja: nem akarok mást tudni atyámfiai közöttetek, hanem csak a Krisztust, azt pedig a ki megfeszittetett, tehát ha van neki erős hite, mely a hegyeket képes kimozdítani helyükből, ha van neki Istenben vetett élő reménysége és bizodalma, a mely az élet szélvészei és viharai között meg nem ingattatik és e mellett gondot fordít azon tudományra is, a melynek éltető és államfentarló jelentőségét az irás e szavakkal fejezi
