Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)

1899-07-16 / 29. szám

453

UNA N TU LI PROTESTÁNS LAP

454

ki: plvész az éu népem, mivelhogy tudományuélkül való,

Azon nagyérdemű lelkész, a kinek gyásztisztességtételére összegyűltünk, ilyen Isten kedve szerint való hirdetője volt Isten igéjének úgy a kocsi ev. ref. szent gyülekezetben, a melyben az 1838-ik évtől fogva, tehát 6L éven keresztül, előbb mint iskola-tanitó, azután mint segédlelkész, 1845-ik évtől fogva pedig mint rendes lelkész működött, mint azon egyházi és világi testületekben és gyülekezetekben, a melyekben az ő nagy tudását, sok tapasztalatát, vallásos hitét, emberies gondolkodását, szeretetteljes szivének érzelmeit az Ur házának építésében értékesítette, mindenütt méltó utódjául mutatván be magát az apostoloknak és a mi egyházunk dicső reformátorainak, el nem hallgatván soha az igazságot és őszinte meggyőződését. Kora ifjúságától késő öregségéig mindig gyűjtötte azokat a szellemi és erkölcsi kincseket, a melyeket hallgatói között s az egyházi ügyek vezetésére hivatott gyülekezetekben oly bőven osztott szét. Az 1824-ik évtől 1837-ik évig a pápai főiskolában, ebben az általa egész életén keresztül oly nagy szeretettel ölelt anyaiskolában tanult kitűnő eredménynyel, az 1837/g. tanévben ugyanott tanított mint a költészeti osztály tanára. Az 1838-ik évben jött Kocsra, mint academicus tanító s ti kik e gyülekezetben még életben vagytok az ő akkori tanítványai közül, ti tehettek tanúbizonyságot, mennyi szeretettel, jóakarattal, buzgósággal, szakértelemmel igyekezett veletek elsajátíttatni a korotokhoz illő ismereteket s mennyire igyekezett fentartani, sőt öregbíteni ezen egyház iskolájának azon jó hírnevét, a melyről az egész egyházkerületünkben ismeretes volt. Majd tanítósága végeztével meglátogatta a külföldi egyetemeket, hogy tudományát gyarapítsa s onnét idetért vissza- hogy hirdesse itt Isten igéjét evangeliomi tisztaságában, de a hitvallók lelkesedésével és buzgóságával. Minő eredménynyel tette ezt, arról ha én nem beszélnék is, e kövek beszélnek, mert bizonysága ennek e derék templom, & szép és díszes iskola, a mely mindegyik a gyülekezet tagjainak hit ereje által, hitbuzgóságból épült fel, úgy de, az írás szerint, a hit hallásból vagyon, a hallás pedig Isten igéje által, mimódon haliának pedig prédikálás nélkül.

Mennyi jót tett és munkált ő, az ő nagy tudásával, bölcsességével a tatai egyházmegye esperesi hivatalában, lelkész értekezleten, az egyházkerület tanácstermében, a megye zöld asztalánál, arra beszédem szűkre vont keretében, nem terjeszkedhetem ki, de lehetetlen ha bár röviden is meg nem érintenem azokat a nagy érdemeket, a melyeket mint a pápai ev. ref. főiskola gondnoka szerzett. Már maga azon körülmény, hogy ő volt a dunántúli ev. ref. egyházkerület pápai főiskolájának első egyházi gondnoka, — előbb csak világi gondnoki állás lévén ott szervezve, — s hogy ez az állás úgy szólván az Ő kiváló személyiségében levő szakavat ottságnak és ügyszeretetnek felhasználhatásáért állíttatott fel, mutatja az egyházkerület ő iránta megnyilatkozó bizalmának nagyságát. És ő a bizalomnak úgy a szervezésben, mint a vezetésben és felügyeletben teljesen

I megfelelt s nyugodt lélekkel elmondhatta Pál apostollal, „semmi előtt nem vonogattam magamat, a mi nektek hasznotokra volt.“ Azon általános szeretet és tisztelet, a mely őt környezte, adta meg ezen állásnak azon súlyt és tekintéyt, a melylyel ezen állás a mi egyházj kerületünkben mai nap is bir. László József tehát az | ő igehirdetési munkájára tekintve méltán imádkozhatott igy halálos ágyán a prófétával: Emlékezzél meg én rólam én Istenem az én jómra és ne engedd, hogy eltöröltessenek az én jó téteményeim a melyeket cselekedtem az én Istenem házával.

II.

De a maga pontos hivatását megértő s azt betölteni törekvő lelkész javára munkál Isten házának nemes és magasztos példája által.

Ne legyetek olyanok, mint az útmutató fa, a mely csak mutatja az utat, de maga nem jár azon, az Írásnak ezen intése szól minden keresztyénnek, de mégis különösebben szól a lelkészeknek, a kik az egyházi életben olyanok, mint a hegyen épitett város, hogy életükből semmi el nem rejtethetik, a kikre vonatkozólag nyilatkozik az Ur Jézus, hogy ti vagytok a föld savai s ha a só egyszer megizetlenül, mivel sózatik meg ? Ezért az igazi lelkésznek nem csak tanítónak, hanem jó példaadónak is kell lenni. Sokan hoznak ugyan fel ezen követelés ellen mentséget abban : hogy a lelkész is csak ember, ő sem lehet tehát mentes az emberi gyarlóságoktól; ő is, habár a mennyei javak megszerzésére törekszik, nem vonhatja ki magát a földi élet viszonyai közül; lám a régi világ bibliai kegyes emberei is mily sok gyarlóságban szenvedtek és ha Jézus ama magas czélt tűzte ki tanítványai elé: „legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok tökéletes,“ ezt a földi életben nem, csak ama jobb hazában érhetjük el. Azonban ezen ellenvetések jogosságát olyan értelemben, hogy a lelkésztől legalább is nagyobb Önmegtagadást, jellemszilárdságot, önmérsékletet, igazságszeretetet, önfeláldozást ne volna jogunk követelni, mint a minő mértékben a világ azt minden más embertől megköveteli, el nem ismerhetjük. Nincs abban semmi igazságtalanság, méltatlanság, ha a harcban a a vezértől több bátorságot követelünk, mint a közkatonáktól, ha az erkölcsi élet vezetőiétől nagyobb erkölcsi tisztaságot és jellemszilárdságot várunk, mint azoktól a kik az ő vezetésére bízattak. Nagy veszedelmére van az az erkölesi életnek, ha a lelkésznek, a ki híveit hibáikra figyelmezteti, jobbulásra, megtérésre inti, azok közül csak egy is az írás ama szavaival felelhet: képmutató, vesd ki először a gerendát a te szemedből, azután gondolj arra, hogy a szálkát a te atyádfia szeméből kivessed. Oh a mi ev. ref. áldott emlékű lelkész elődeink e téren voltak majdnem kivétel nélkül nagyok, ékesítették erkölcsi téren az ő hivatalukat tisztességgel, ama külső fénytől még el nem kápráztatott látású korban nem csak névleg voltak ők, hanem valósággal is Tiszteletesek.

Ezen erkölcsi nagyságban kiemelkedő őseink közül a legkiválóbbakkal állítható egysorba gyásztisztele-29*