Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-05-21 / 21. szám
323 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 324 nek záloga.» (Efez, 1: 4). Honnét vau hát, hogy az első keresztyének élete szebb, tökéletesebb és boldogabb volt mint a miénk! A felelet könnyű és lesújtó. Az okot ne kérésük másban, ne keressük az égben, se a földön, hanem magunkban. Azok, szívesebben hallgattak a Lélek indítására, mi pedig szívesebben hallgatunk saját magunkra. Már az első időkben találkoztak egyesek, a kik félreértették e nagy igazságot: «a lélek az, mely megelevenít, a test nem használ semmit.» (Ján. 6: 63,) Az üdvtörténetének tényeit föleresztették és frázisokkal táplálkoztak. Ma már ezeknek a száma félelmesen megszaporodott. Igazán bámulatos, hogy okos lélekkel felruházott ember miként elégedhetik meg puszta frázisokkal. Viszont eleitől fogva voltak és vannak emberek, a kik előtt «a test» a valami, a minden. A kik előtt a név, a külső forma a fődolog. Eunek föntartásáért készek ridegen kitépni a kedély virágait. S mint a történet tanítja, készek voltak még az életet is kiölni az egyházból: csak egyformaság legyen, mit bánják ők, hogy az az egyformaság, maga a halál. Terhes voltát és eredménytelenségét tekintve igazán sisyphusi munka ez a vállalat. «Nem erővel, sem hatalommal, hanem az ón lelkem által, ezt mondja a Seregeknek Ura.» (Zak. 4: 6.) Ha engedjük magunkat áthatni a Szent Lélektől, az egyház könnyen és szépen megszabadul a fölösleges és hiábavaló vagy épen veszedelmes túlhajtásoktól. •A lélek meg van ma is, kész bennünket erősíteni, gyámolitaui, vezérelni, vigasztalni ma is. Csak tárjuk fel előtte keblünket. Istennek Szent Lelke, lásd meg magyar Sionod romlását, pusztulását! jövel hozzánk, töísd be sziveinket épen, mennyei szent ajándékkal, szivbeli szent buzgósággal, hogy építhessük föl romladozó Jeruzsálemünket! Cs. L. Közös erővel, ez a munkatársak teendőinek egyike! (Vége.) Van bizony itt tenni való'elég, föl az utolsó helytől, egész az elsőig, az elvesztett positio visszaszerzéséig. Az egyházak veteményes kertjének hű munkásai, a zsenge csemeték kertészei fokozottabb tevékenység kifejtésében, a másikrarész a szükséges, a kellő eszközök, feltételek megadásában, megteremtésében, nem lelhetnek-é mindennél szebb és tevékenyebb hatáskört, termékeny munkamezőt, melynek gyümölcsei felekezetűnk egyetemére, dicsérő fényt, lelkesítő, másokat is meghajlásra késztető eredményt, erkölcsi elégtételt nyújtanának ! Középiskoláink haladási fokozatáról szólani tűi haladná tárgyam körét, de meg szélesebb látkör, általánosabb szakismeret tehetne csak jogos következtetést, eredményes összehasonlítást, e téren is, valamint az egyetemi oktatás terén is, csak azon számokból következő conclusiora szorítkozott, mely a reform, tanuló ifjúságnak a többi feíekezetekhez viszonyított arányából veszi eredetét, s a hol tenni való akad s kerül mindegyik félnek elég. A középiskolák látogatói között volt 45.4% róm. kath.; 5-3% gör. kel.; 11’2% ág. evang.; 07 % unit.; 20% izraelita; 13-3°/0 ev. ref. hitvallású. Nagyon megelőznek tehát az izraeliták, unitáriusok, evangélikusok, némileg a katholikusok, mi csak azok után jövünk, utánunk már csak a két görög felekezet maradván. Az egyetemi hallgatók között 62*4% túlsúlyba vannak az izraeliták, 7*8°/0 arányban az ág. evangélikusok ; 3.3% arányban az unitáriusok; inig a r. kath. 8U80/,)-os kisebbségben, mink pedig 22-40/0-os kisebbségben. A számok azt hiszem elég érthetően és világosan beszélnek. Sem középiskoláinkban, sem egyetemeinken, nem szólva a szorosan vett reál irányú gimnáziumokról, kereskedelmi, katonai intézetekről, melyekben elenyésző csekély arányban vagyunk képviselve, nincs meg az az arány a tanuló ifjúság között, melyben az ország népességi arány számainál fogva államin k kellene, a mi más szavakkal azt teszi, hogy hazánk intelligens, diplomatikus, értelmiségi osztályát nem töltjük be, nem foglaljuk el azt, s annyi helyet, a mennyi jogosan megilletne bennünket, sőt a melyet s a menynyit elfoglalni méltán megvárhatná tőlünk édes hazánk jól felfogott érdeke, valamint felekezetűnk érvényesülésének nagy és fontos kérdése. Ki vonná ugyanis kétségbe, hogy valamely felekezet tekintélyének, erkölcsi súlyának, befolyásának elismerése, nyilvánítása legnagyobb mértékben függ tagjainak intelligentiájától, műveltségétől, azon állások elfoglalásától, melyekben minden felekezeties tendenfiától menten, megszoktuk látni a hatalom, a tekintély, az irányadás simholumait, jelképeit ! Mennél kevesebbet töltünk be ezekből a helyekből, annál nagyobb mértékben fogy súlyúnk, ponderantiánk, annál inkább előtérbe nyomulnak mások, mint az előőrsök ha feladnak egy positiót, ott terem azonnal a másik fél, hogy megszállja, hogy elfoglalja azt! Pedig az elvesztett positiót visszaszerezni nehéz, mig megtartani könnyű. Komoly és' sajnos jelenség ez, kóros tünet, mely károssá, keserűvé válhatik még reánk. Mert az okokat, s az okozatot mindig, a maga egészében, összefüggésében kell keresni, mérlegelni, sokszor látszólag csekélységek is befolynak népeknek, felekezeteknek, de egyeseknek is életének irányára, alakulására, hasznára vagy ártalmára. De meg nemzetiségi szempontból is, mily kiszámithatlan horderejű tény, hogy az ország legmagyarabb népe szellemi és fizikai erényeire legkiválóbb ' felekezete, nincs eléggé képviselve a tisztviselői, a hi-
