Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-01-08 / 2. szám
25 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 26 Ezen hiányt némileg pótolni lesz célja értekezésemnek : Les oeuvres du protestantisme franqais au XlX-e siécle, publiées sous la direction de Frank Puaux, Paris, librairie Fischbacher (XXXII, 480 S. in 4°) cimü nagy munka alapján szándékom előadni, mily igaz vallásos, tevékeny és intellektuális tetterő lakozik a francia protestáns egyházban úgy a helvét, mint az ágostai hitvallásuaknál és hogy miként fejlődtek ezek a jelen században. A kisebb vallásos társulatok : baptisták, methodisták stb. kevésbbé jönnek tekintetbe, bár Franciaországban nincsenek oly ellentétben nagyobb testvéreikkel, mint Németországban. Újra megerősödés a forradalom után. Hosszú szünet után 1788 jun. 7. Párisban tartatott meg az első nyilvános protestáns istenitisztelet egy borkereskedő termében, Maron lelkész vezetése alatt, a ki a forradalom és a császárkorszak történetével elválaszthatatlanul össze volt kötve. Lafayette és Bally közbenjárására a reformátusok a Saint — Louis — du Louvre templomot kapták, a mely 1791 máj. 21. felszenteltetett. Azonban a rémuralom következményei csakhamar észlelhetők .lettek, államveszélyesnek tartatott minden nyilvános istenitisztelet. Nem csekély számú lelkész állam- vagy községi szolgálatot vállalt, vagy a tanitói pályára lépett, némelyek közvetlenül a politikai élet terére mentek. 1795 febr. 25 az állam és egyház elválasztása törvénybe iktattatott, minélfogva a vallásüldözések megszűntek. Délen Nimesben, három protestáns megvásárolt egy volt dominikánus templomot és a következő felirattal látta el: „Magántársaság által vásárolt, az istenitiszteletnek szentelt hajlék.“ Az 1801 ápr. 9. törvény által a protestáns szabad-egyházból állami egyház lett. E szerint Napóleonnak császárrá koronázásánál a reformált és lutheránus kultusz szolgáinak küldöttjei is részt vettek, a kiket a császár a létező vallásos társaságok lelkiismeret szabadsága fenntartásáról és a polgári egyenjogúságról biztositott. A háborús időben lelkészekben, templomokban és pénzben hiány volt. A bourbonok visszatérése után délen jelentkeztek a csőcselék véres kihágásai a protestánsok ellen. A tartós békés időben Franciaország a hosszú háborúk sebeiből és belső villongásokból csudálatos gyorsan helyre állt és nem reményit jólétbe jutott. A protestáns egyház ügyeiben azonban vem volt oly gyors a haladás. Theologiai tudományról Elszászon kívül alig tudtak. E tekintetben Németországból érkezett a szükséges segítség és buzdítás. Angolország küldött férfiakat, kiknek nézetei a gyakorlati egyházi élet fejlődésére és megerősödésére befolyással voltak. Az egyháztagok közül már ezen század elején kiváló szellemek léptek fel, igy Constánt Benjámin, Madame de Stael, Sismondi, kik a keresztyén világnézet védelmében méltóan sorakoznak egy Chateaubriand mellé. Ezekhez számítandók más híres nevek is. Cuvier a természetbúvár, Quizot a történetíró és államférfi, Benjamin Delessert a takarékpénztárok alapítója, Oberkampf iparos, báró Stael Ágoston, a ki hevesen támadta a rabszolgakereskedést és mások. Protestáns iskolák a forradalom előtt nem voltak. 1792. évben létesült az első nyilvános iskola és 1828- ban már 320 iskola volt. Figyelembe veendő, hogy azon időben a népiskola látogatása még igen gyenge volt, 1840. évben már 667 és 1865. évben 1304 protestáns iskola létezett. A polgárkirály uralkodása alatt már a protestáns időszaki sajtó is jelt adott magáról. Lelkészek kiképzésére a reformátusok számára Montauban, a lutheránusok számára Strassburgban volt fakultás. A theologiai tudományban alapvető tartalmú műveken kívül jelentékeny művek keletkeznek az egyháznak bölcső és türelmi korszakáról, igy pl. Charles Coquereltől a „Histoire des églises du dósért“ és Peyrattól“ a „Histoire de pasteurs du dósért;“ a Haag testvérek már megkezdik a nagy biográfiái munkát „la France protestante.“ Monod Adolf, Coquerel Athan. Buisson mint kiváló egyházi szónokok keltenek feltűnést. 1849. évben gróf A. de Gasparin és F. Monod lelkész kezdeményezésére életbelépett a reformált szabad-egyház. A szabadegyház virágkorszaka már régen elmúlt; tekintélyes lelkészek és egyháztagok csatlakoztak ismét az államegyházhoz, a szabadegyház kiváló tagjai voltak V. de Pressensé és az ő tudós fia Edmond, kinek fia nemrég katholikussá lett, Rosseuw-St. Hilaire. Az 1870—71. háború következményei a francia protestánsokat sokkal inkább sújtották, mint a katholikusokat. Az ellenséggel való némi egyetértéssel azonban mégse merte őket gyanúsítani senki se. A protestáns tisztek közül némelyek nagyon kitüntették magukat, igy Jauré-Guiberry generális Orleansnál, Denfert-Rocherau ezredes Belfort hősies védelmében, Dorian lelke volt Páris védelmének, de Freycinet sokat tett a vidék védelmeért. A béke után a 270669 elszászi protestáns közül 22001, tehát 14% a francia nemzetiség mellett döntött, mig ezt az 1230097 katholikus közül csak 11936, tehát csak 1 %. tette. A 29. és utolsó református egyetemes gyűlés 1859. nov. 10. Londonban tartatott meg. A 30 egyetemes gyűlés 1872. jun. 6. Párisban nyílt meg; lefolyásával a jelenlevő idős Quizot kiválóan meg volt elégedve. Az elvesztett strassburgi fakultás kárpótlásául 1871. a párisi sorbonnehoz egy protestáns theologiai fakultás csatoltatott. Ez, valamint a montaubani, mely a toulousi főiskolának egy alkotó részét képezi, állami intézet, mig a katholikus-theologiai stúdium csak egyházi tanintézetekben végezhető. A korunkbeli franczia protestantizmus is számához aranyitva jelentékeny számú előkelő férfit állít minden térre. Csak Waddingtont, de Freycinett, de Wittet, Siegfridet említsük meg e helyen; az akadémikusok között 6 protestáns van, köztük a nemrég elhalt Léon Say nemzetgazdász. A szenátusban és képviselőházban is vannak előkelő képviselők. A nagy párisi újságokat (a „le Temps“ és „Journal des Débats“) protestánsok adják ki, és rövid idő óta egy „le Signal“ czimü protestáns napilap is jelenik meg. Egy olyan országban, a melyben vallás tekintetében egy törpe
