Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-04-30 / 18. szám
277 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 278' káplán, textusát nagyon találóan és alkalomszerűen Pál apostol Korint. irt I. levele XV. részének 1. és 2-ik verseit vette fel; szép kidolgozásban és jó szónoki előadással fejtegette fényes és sok lelket számláló gyülekezete előtt, hogy ő minden időben csak a tiszta evangéliomot fogja hirdetni és annak parancsai szerint élni; mit ha a hívek is befogadnak és megtartanak, íidvözíiíni fognak. Az ünnepély lefolyása után asztalhoz ültünk élvezvén a megyeriek vendégszeretetét a testiekben is; több felköszöntő hangzott ügy az uj lelkészre, mint a gyülekezetre. Adja a kegyelemnek Istene, hogy az ifjú lelkipásztor, kit e nagy és fényes gyülekezet oly szép egyetértéssel hivott el az Ur szolgálatára, találja fel gyülekezetében azt a népet és nyájat, mely az avangéliom kies mezejére és forrásához, mint a szomjuhozó szarvas a vízhez mindenkor kívánkozik ; viszont a gyülekezet találja fel ő benne azt a lelkipásztort, a ki mindig és mindenekben nem a maga hasznát, hanem gyülekezetének lelki és testi boldogságát keresi és óhajtja. Ap .-Szakállas. Végh Géza, ev. ref. lelkész. II. Téli felolvasások. A Dunántúli Protestáns Lap leveleit forgatom s miután ennek a folyó évi második számában „Egyházi élet“ cimü cikksorozattal találkozunk, keresem az idevonatkozó közleményeket; de nem mondhatom, hogy valami longus ordo-val találkoznám. A 13-ik számban fordul elő e név alatt egy lelkészi beiktató s egy ev. ref. egyház megalakulása, ennyi az egész a lG-ik szám végéig. Pedig, ha egyházi életünkre tekintünk, szánkba illik a régi dal: „Hajlong sajkám, verdesi a hullám.“ Megvagyunk támadva kivül-belül: kívül az ultrarnontanismus emeli fel szarvát és tör egyenesen ellenünk ; belül az anyagi viszonyok, bajok és egy csomó közöny vívják a várost és dúlják a csűröket, miként cselekvének egykoron Kehilánál a filiszteusok. Még sok egyéb jelek szólítanak, figyelmeztetnek az egyházi élet mivelésére bennünket, mely mindenesetre áldottabb munka is lenne mint a lelkész és tanító közti viszony már unalmassá vált boronálása. Lépten-nyomon, későn-korán hangzik felénk a szálló ige : ti kapuk emelkedjetek, fejeteket felvessétek, de csak az kár, hogy mi az e félékhez nem igen értünk, nem értünk a kiállítások rendezéséhez. Bizton merészeljük állítani, hogy egyházkerületünk lelkészeinek sorában is találtatik akárhány buzgó, szorgalmas és lélekismeretes munkása az Ur szőlejének; ki nem elégli a kiszabott katedrái penzumot, de mint őszinte művelője az igének, „reggel fel kel idején és tiszte szerint munkára megyen, szántóföldre, rétre, kertbe, szőlőbe és ott munkálkodik- mind estéiglen.“ Tagadhatatlan, hogy több vidék felől egyházkerületünkből, az egyházi élet mezejéről kedvező szelek lengedeznek; mi az mégis, hogy e Dunántúli Prot. Lap „Egyházi életében“ oly elevenségnélküli, zsibbadt téli napokra kell virradnunk? Ennek oka véleményünk szerint kettőben rejlik ; egyik az, hogy nem kedveljük a tüntetést, nem nyúlunk reklámhoz, nem ütjük a nagy dobot; másik oka, valljuk meg őszintén, egy jé adag lustaság ; nem vagyunk kedvelői a toliforgatásnak. Pedig korunk a representalás kora, ma már representalás, jegvzőkönyv és telekkönyvezés kellenek; az a csendes magányba vonuló munkálkodás, a gőzhajózás, távirda mellett egészen elenyészik. Bár osztom ezen véleményt, mégis enmagam is nehezen tudtam vállalkozni arra, hogy megírjam a pápai ref. egyházban a legközelebb múlt téli esteli felolvasásoknak mint egyházi életnek történetét. November 5-én volt az első összejövetel, felolvastuk a belügyminisztérium által akkor megküldött s a lelkészeknek is terjesztésre hathatósan ajánlott „Tüdővész“-ről való elmélkedés cimü füzetet; érdekkel lehet előadni és nincs is hatás nélkül, mert az élettel foglalatoskodik. De mivel felolvasásainknak mégis közelebbi célja a vallás és egyházi élet, áttértünk Kálvinnak Berthelier Filibert és libertinusokkal való elbánására. (Budai János könyvéből 69—80 1.) Ránk nézve elég tanuságos. Elénekeltük a 33-ik zsoltárt. Nov. 12. A Koszorú 48-ik füzetéből Barcsay Ágnes megható története volt felolvasásunk tárgya; addig, hol jelenlegi ellenségeinkről szól a történet. Énekeltük az alkalmi 128-ik zsoltárt: A kik bíznak az Ur Istenben. Nov. 20. Barcsay Agnes történetének íolvtatása ; jelenlegi ellenségeink. De itt azután sok ellenségről is szépen lehet beszélni élőszóval. Egy képezdész szavalt; azután énekeltünk. Nov. 27. Nt. Kis József tanár ur olvasott a vasárnap megszenteléséről. Ismét egy képezdész szavalt; s énekléssel záródott a felolvasás. Dec. 4. Török Bálint szomorú sorsának volt szentelve. Házassága miért volt szálka a német szemében? miért haragudott a török ? Forgács Julia kétszínűsége. Pemflinger Katalin hűsége, gyöngyei az olvasmánynak. (Koszorú 46. fűz.) Ének: 141. dics. 4. v. A szegény rabokért 11. Decemb. 11. Csendes órák 21-ik fejezete: „Társalgás otthon.“ Ha irmodorát, mely meglehetős magas, népszerűsítjük, ott a hol az életbe oly bölcsen bele nyúl stb. felette hasznos olvasmány s közvetlenségénél fogva a hatás elmaradhattam Dec. 18. Közelgetvén a karácsony, a Csendes órák 2-ik fejezete „Személyes barátság a Krisztussal;“ igenigen jó Itatással bir a lélekre. Ének: 51. Kegyes lelkek az Urat dicsérjétek. Január. 7. A vasárnapi Újság múlt évi utolsó számából „Őseink miként ünnepelték a karácsonyt.“ Felolvastuk még a Szalai Károly költeményét a : „Karácsony est.“ Ezután „Hogyan lett igaz a bolond beszéde“ Boros Mihálytól, elbeszélés, olvastuk ; de csak az erdő oltásig. Énekeltünk. 18*
