Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-04-16 / 16. szám
249 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 250 Levél Amerikából. Kedvei Nagy tiszteletű Ur! Ha az óriási viz, a nagy Atlanti-óceán nem volna közöttünk, úgy zarándokolnék nagj’tiszt. úrhoz, mezítelen lábbal és gyalog, mint — gondolom — IV. Henrik német császár VII. Gergely pápához Canossába, hogy megkövessem és bocsáuatát kérjem eddigi hallgatásomért. De mivel az a mérhetetlen nagy viz, meg az az 1800 mértföld nem engednek s mivel nem feledékenység. nem is vétkes közöny volt hallgatásom oka, hanem nagymérvű elfoglaltságom : legyen szabad remélnem, hogy szivében meg fog teremni számomra a bocsánat édes gyümölcse. Hiszen már irok ! Amaz időtől kezdve, hogy az újvilágba megérkeztem ■s újra felvettem félbenhagyott működésem elejtett fonalát, —- még mindig az e^yházszervezés óriási munkájával vagyok elfoglalva. Végtelen nehéz itt papnak lenni ; papnak akkor, mikor az ember nem olyan nyomorult, hogy pusztán kenyérkeresetnek tekintse a hivatalát. Lelkem minden erejét meg kell feszítenem, hogy munkámat óhajtott siker koronázza. Naponként 10—12 órát dolgozom. Örülök. ha este nyugodtan pihenhetek s álmodozhatom a szabadságról, az édes függetlenségről, a mit úgy szeretek s mi az egész Amerika vallásos légkörét oly rendkívüli mértékben áthatja. De ha sokat kell is fáradnom, mégis megelégedetten, sőt boldogul élek, mert munkám mindig meghozza gyümölcsét. Megnyugvással, boldogító örömmel tölt el ama tudat, hogy amerikai magyar ref. hittestvéreinket is áthatotta az amerikai népszellem : a munka és a tudomány szelleme. Van jövője itt is a magyarnak, mert megtanulta, hogy a mely népnél a munka a mindennapi kenyér s ennek élesztője, sava a tudomány, annak a népnek élete, jövője biztos alapokon nyugszik. Mig Magyarországon nap-nap után folynak a ref. hitélet felélesztését célzó tanácskozások, — az amerikai magyar reformátusok, itt a mesze idegenben, nap-napután fényesebb jeleit adják az ősök amaz élő hitbuzgóságának, mely a bibornál is többre becsüli az evangyéliom égi köntösét, s mely íelöltvén a hitnek és szeretetnek mellvasát és sisak gyanánt az idvesség reményét; — képes és kész harcolni kinn a vérnek mezején, akár a vérnek hullásáig, egész a diadalomig. Mig otthon sok helyen a szeretetlenség átka nyomja hittestvéreink szivét s vezérférfiaink nem egyszer önmaguk dobják az izzó üszköt egyházi életünknek amúgy is égő épületére, — az amerikai megyar reformátusok, itt az örök tevékenység, a ázás munkásság hazájában, az egyetértés és hitbuzgóság magasztos eszméitől áthatva, nap-nap után rakosgatják össze áldozatkészségük filléreit s a magyar nemzeti érzelem megvédése és ápolása céljából egyházakat szereznek, templomokat és iskolákat épitenek. Az amerikai magyar reformátusok eme hithűsége és páratlan áldozatkészsége emelte Amerika földjén, New- Jersey állam Trenton városában is ama gyönyörű magyar ref. templomot, melyet folyó hó 5-én óriási közönség jelenlétében szentelt fel az amerikai magyar reform, lelkész! kar. Trentonban 1895-ben alakult meg a magyar ref. egyház. Az egyháztagok, mint általában mindegyik amerikai ref. egyházunkban, jobbadán Magyarország felső megyéiből kerültek ki. Jóravaló becsületes emberek, kiket nem a szívhez tapadt szennyes bűnök hoztak ide, hanem az otthoni nehéz megélhetési viszonyok. Az egyház első lelkésze Jurányi Gusztáv volt, ki egykor Pápán tanári állást foglalt el s a ki nem tényleges lelkészi állásban ugyan, de még mindig Trentonban él. Az 1897-ik év november havától kezdve azonban az angol ref. rnissio Csánfordi Ferenc volt munkácsi ref. segédlelkészre bízta ez egyház ügyeinek vezetését s az egyháztagok vallásos buzgóságán és áldozatkészségén kivül az ő fáradhatatlan tevékenységének köszönhető, hogy itt is felépült a magyar reformátusok temploma. * * * Ködös márciusi vasárnap reggel volt. Langyos déli szellő kergette az égnek terhes felhőit s a ködös athmospherából erőtlenül, bágyadtan világított a fölkelő tavaszi nap. Az amerikai néphymnus lelkesitő hangjai mellett magyar és amerikai zászlókat lobogtatva jöttek a trentoni magyar egyletek s a templomhoz vezető utcákat sűrű csoportokban lepte el nyomukban az összesereglett nép. Pár percei 10 óra után hat magyar ref. lelkész állt palástosan a felszentelendő templom küszöbén, melynek tornyában magyar nemzeti és amerikai csillagos lobogót lengetett a szél. A nap — mintegy varázsérintésre, kibontotta aranyhaját s ragyogó fürtjeit pazarul hintette a megtisztult földre ; szabad szellő enyhe fuvalma csókolgatta a sokaság átszellemült arcát . . . Valami szokatlan érzés, — a mennyei öröm, a legbuzgóbb áhitat kimondhatatlan édes érzése szállta meg a sziveket, mikor a sokaság ajakán megzendült az ének : Oh seregeknek Istene. Hamborszky Gyula mount-carmeli lelkésztársunk buzgó imában emelte fel sziveinket, lelkeinket a mindenség Mindenható Urához, mire feltárultak a templom ajtajai s a hivők megszámlálhatlan serege, élén a lelkész! karral, csakúgy özönlött be az Ur hajlékába. A templom zsúfolásig megtelt közönséggel. A 74-ik és 2B3-ik dicséret néhány versének összhangzatos eléneklése után én léptem a szószékre s az erőért, a segedelemért imát rebegtem Annak, kitől száll alá minden tökéletes ajándék onnan félül az egekből. Majd Kalassay Sándor bridgeporti lelkésztársunk s amerikai magyar ref. egyházmegyénk egyházi elnöke tartott hatásos egyházi beszédet Józsue könyve XXII. 2G —27 versei alapján. Beszédében gyönyörűen fejtegette az ünnepély jelentőségét s meggyőző argumentumokkal mutatta ki, hogy az Urnák hajléka csak akkor lesz bizonyság az itt letelepedett hitt esti-érek mellett, ha abban a hitnek, és a szeretetnek oltártiize ég. Dókus Gábor south-noiwalki lelkész keresztelt még két kisdedet, mire Konyha Pál pittsburgi lelkész ágendázott és kiosztotta az Ur megtöretett testének és kiontatott vérének örök zálogait. A délutáni hálaadó istenitisztelet alkalmával Dókus Gábor imát, Hamborszky Gyula pedig egyházi beszédet mondott. Ennek az istenitiszteletnek különös tényt éi fontosságot adott ama körülmény, hogy nagy számmal vol
