Dunántúli Protestáns Lap, 1899 (10. évfolyam, 1-53. szám)
1899-04-02 / 14. szám
215 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 216 arra, hogy képesek leszünk-e a magunk erejéből uj orgonát szerezni; pedig ha valahol, bizonyára a mi templomunkban van szükség orgonára ; mert részben góth, részben román stilusu, rendkívül sok fülkével biró ősi templomunk (1783-ban vették híveink, 200Ckrénes forintokon a r. katholikusoktól) nagyon szétszórja a különben is csekély népességű hívek hangjait. Méltán aggódtunk anynyival is inkább, mert buzgó híveinknek egyházi adóval különben is súlyos megterheltetése nem engedte, hogy az orgonára szükséges pénzösszeget kivetés utján szerezzük be. De bíztunk a jó istenben, bíztunk híveink önkéntes áldozatkészségében, és hozzájuk folyamodtunk. Folyó évi január első napjaiban a már szószékről értesített híveket fáradhatatlan buzgalom tanítónkkal házaiknál kerestük fel, hogy az Urnák adandó ajándékot tőlük elfogadjuk. Az önkéntes ajándékozásban egy az egyház ügyeiért mindig melegen érző s az Isten háza ügyeiben mindig serényen forgolódó, de a legszerényebb férfin járt elöl, ki az orgona költségei fedezésére 108 frtot ajánlott fel, megmutatva ez által is, hogy az egyházi elöljáróknak minden tekintetben követendő példányképeknek kell lenni a gyülekezet tagjai előtt. A nemes példa hatott! A hívek adtak jó szivvel, adtak önként. Sokan még azt sem várták, hogy felkérjük és megkeressük őket, a szegény özvegy fillére s a gazdag aranya gyültgyült a szent célra. Sőt voltak kik az orgonára nyújtott szives adományaik mellett templomunk egyéb szükségeiről is gondoskodtak. Egy buzgó férfiú a szószéket zöld térítővel vonatta be, egy kegyes özvegy két buzgó hajadonnal zöld posztóra arany kalászokat és kelyhet himeztetvén, a női kézügyességet és türelmet dicsérő munkát urasztali terítő gyanánt egyházunknak ajándékozta. Az áldozatkészségbe i ersenyeztek híveinkkel városunk más vallásu lakosai is, a kik nagyon szépen bebizonyították testvéries érzelmeiket és azt, hogy ha az Isten imádása módjában különbözünk is, de a szeretetben azért egyek lehetünk. Hála legyen a Mindenhatónak, hogy a kegyes adakozók szivét felénk forditá. Neki köszönhetjük, hogy rövid idő alatt orgonánkra 500 frt gyűlt össze. Éhez hozzá téve az egyházi pénztárunkban megtakarított öszszeget, most már egy 7 változatú előjátszó pedálos orgonára pályázatot hirdettünk. A 8 rendbeli pályázat közül szerencsés választásunk Szalay Gyula székes-fehérvári műorgonakészitőre esett, a ki kötelezte magát arra, hogy szerződésünkben jól körülirt orgonánkat 1100 forintért készíti el s hogy folyó évi virágvasárnapjára templomunkba beállítja. De a nagy munkaerő és temérdek kész részek felett rendelkező orgonaépitő, elvállalt művével még a határidő előtt elkészült, úgy, hogy március 15-ikén tekintélyes szakférfiakból álló bizottság jelenlétében az orgonát teljes megnyugvásunk s megelégedésünkre átvehettük. Hangja érces és tömör, akkordjai szivet lelket felemelők és aránylag nagy templomunknak minden részébe szépen elhangzók. Szalay Gyula székes-fehérvári műorgonakészitő valóban mesteri müvet alkotott, úgy hogy őt minden református egyháznak, mely aránylag olcsó, de mind a mellett maradandó és szép hangú orgonát óhajt készíttetni, a legmelegebben ajánlhatjuk. Elkészülvén az orgona, felavatása napjának fényesebbé s ünnepélyesebbé tételére nagytiszt. Veres Káé esperes és nagytiszt. Tóth Kálmán főjegyző urakat hívtuk meg, de miután a n.-megyeri és jókai lelkészbeiktatások foglalták el őket s igy egyházmegyénk buzgó vezérférfiait nem lehetett ünnepélyünkön fogadnunk, elhatároztuk, hogy egyházunk szűk körére szorítkozunk és a felavató ünnepélyre városunk különféle felekezeteit, hivatalait s testületéit hívjuk meg. Valóban szivet megkapó látvány volt, mint sereglett az Ur házába valláskülönbség nélkül a város apraja, nagyja, s mint töltötte meg annak legkisebb részét is az áh itatós közönség. A 74-ik dicséret verseinek éneklése közben lépett a szószékre alulírott lelkész s a CXVIII-ik zsoltár 24-ik verse alapján fejtegette a somorjai ev. ref. egyház ünnepszentelésének és nagy örömének okát, beszédében rámutatott arra a nagy áldozat készségre, melyet az egyházi jegyzőkönyvek tanúsága szerint a ref. liivek a múltban is mindenkor tanúsítottak, a mely áldozatkészség képezi épen a ref. kér. anyaszentegyház erejét, fenállásának biztosítékát. A feszült fígyelemmel meghallgatott egyházi beszédek elhangzása után a XXXIII-ik zsoltár i-ső versének eléneldése következett, a melynek kíséretéül a Pápai/ Aladár tanító által ügyesen közeit uj orgonánk először hallatta Istent magasztaló s lelket felemelő hangjait. Alig volt valaki, a ki egy-két könyet ne hullatot volna s ne áldotta volna a Mindenhatót azért, hogy „a mit az ő nevében kezdettünk, azt szerencsés véghez segité és siralmunkat örömre forditá.“ A somorjai ev. ref. egyházra mindig emlékezetes marad e nap, ez örömünnep, mert uj orgonájában hívei áldozatkészségének és a Somorja városában lakó különféle felekezetek testvéri szeretetének fényes tanujelét adhatja át a késő maradéknak. Somorja. Nemes Kálmán, ev. ref. lelkész. Szombath János. 1860—1899. Őszinte fájdalommal tudatom a szomorú hirt, hogy Szombath János előbb balaton-kisszőllősi lelkész, miután szeretett híveitől márc. 5-én elbúcsúzott, mielőtt (áj őrállomásán Sáregresen márc. 12-én beköszönthetett volna, odaérkezése után másodnapra márc. ll-én hirtelen meghalt! Mily nagy tragikuma ez az egykor sokat nélkülözött, kitűnő tanuló, szónok és fiatal lelkész életének 1 Most, mikor sorsa jobbra- fordulását remélte mikor nagy elhatározással uj életet akart élni, jobban mondva kezdeni: hirtelen elszólitotta az Ur. hogy többre