Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1898-03-20 / 12. szám

183

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

184

jére. Az ifjúság állott szembe azok támogatására és védelmére az erőszakkal és nem rettent meg a hatalomtól, mely durva erejét vele szemben kíméletlenül éreztető, nem engedte meghátrálni az eszme bajnokait a megfélemlítés semmiféle eszközei előtt.

És midőn 20 évi elszánt küzdelem után az 1848, évben a nemzet az újjászületés válságos napjaihoz jutott, az ifjúság lelkesedése adta meg ez átalakulásban az utolsó erőfeszítést arra, hogy a nemzetnek hő óhajtása ténnyé váljék. Ma 50 éve annak, hogy a lelkes ifjúság elszántan fellépett a nemzet jogaiért, tettekben valósította meg saját felelősségére azon eszméket, a melyek mint a nemzet közóhajtásainak teljesülése nem sokkal később az alkotmányos tényezők közmegegyezésével törvénynyé váltak. Merész kezdeményezés volt az, a mi e napot a nemzet életében örökké emlékezetessé tette, a midőn a haza érdekén és jövőjén kiolthatatlan szeretettel csüngő ifjúság bátor vállalkozásában nyilatkozott meg az egész nemzet közszelleme, évszázadok vezéreszméit magában foglaló kiáltványban, az egész nemzet nagy elhatározását magában foglaló költeményben s azok nyomában lépő dicső tettekben jeleutvén ki az ifjúság a hivatalos tényezők és a hatalom emberei előtt, hogy a nemzet várakozásának és türelmének fonala elszakadt, történjék bármi, de ez a nemzet élni, és haladni akar és az élethez való jogát törvénynyel vagy törvényen kívül érvényesíteni kész és képes. Merész volt a kezdeményezés, a melylyel ma 50 eve a nemzet ifjúsága kifejezésre hozta, hogy mit kíván a magyar nemzet, tette azt néhány ifjú az ország fővárosában, minden másoktól nyert megbízatás nélkül saját felelősségére, de úgy ők, mint mindazon társaik, a kiknek lelkűk vágya, szivük dobbanása össze volt forrva az övékkel, helyt is állott a bátor elhatározásért. Mert midőn az ármány és bosszú fellépett a nyert erőszak eszközeivel, hogy a nemzet kivívott jogainak a szabadság napfényének hatása alatt dús fejlődésnek indúlt csiráit eltapodja, a nemzet összes ifjúsága önként sorakozott a haza hívására a jog és szabadság védelmére a haza zászlója alá, koczkára téve mindent, a mivel birt, saját jövőjét, életét, csakhogy ez áldozatokkal megmenthesse azt, a mi előtte legdrágább, a mi mindnyájunk előtt szent, a miért minden áldozat Kicsiny: a hazát, annak alkotmányos szabadságát.

Valóban az ifjúság 1848-ik évi fellépése, lelkesedésének fellángolása dicsőséget szerzett a haza

ifjúságának, úgy a márczius 15-iki merész kezdeményezésben, mint később a szabadságharcz nehéz küzdelmeiben, oly dicsőséget, a melynek sugarai annál fényesebben ragyognak a nemzet előtt, minél messzebbről nézzük az idő távolából.

És ezen századok folyása alatt nem homályosodó, de mindig fényesebben ragyogó dicsőségből ezen mi ősi főiskolánkra, annak vezetőire, tanári karára, tanuló ifjúságára is esik egy fényes sugár. Mindig büszkesége leend ezen tanintézetnek, hogy azon örökké emlékezetes márczius 15-én a nemzet közérzületét és szive óhajtását képviselő és kifejezésre juttató lelkes ifjúságnak vezetői Petőfi Sándor és Jókai Mór egykor a pápai ev. ref. collegium növendékei voltak; azon magas röptű szellem, mely az ő müveikben dicsőséget szerzett a nemzet nevének az egész müveit világ előtt, ezen főiskola kebelén is nyerte ennek ősi szelleméből táplálékát és az ő lángoló haza- és szabadságszeretetüknek emléke, a mely az ő hősies elszántságuk és nagy tetteikben nyilatkozott, mint soha ki nem alvó tűz mindig gyújtó hatással leend a magyar ifjúság hazafias érzületére, ezen iskola szelleme által is élesztetett, hogy később az egész hazát bevilágító lángra lobbanjon. Igen is a mi ősi tanintézetünkben a hazaszeretet, a minden felekezetiességen, a társadalmi különbözeteken győzedelmeskedő, mert azokon felülemelkedő szabadságszeretet ápolásának e mellett a komoly tudomány és ismeretek szerzésére való lankadatlan törekvésnek fényes tanúbizonyságai azok a hazában és hazán kívül a szellemvilág hőseiként ismert nagyságok, Petőfi és Jókai, a kiknek neve az 1848-ik év márczius hó 15-ikének eseményeivel, az abból kifejlődött korszakalkotó eseményekkel válhatlanul össze van kötve.

De nem csak őke szellemnek tanúbizonyságai, hanem mindazok az ifjak, a kik ez iutézetből kikerülve, habár kisebb névvel, de nem kisebb hévvel és odaadással szolgálták a haza ügyét a háború zajábau fegyverrel ép úgy, mint a polgári élet békés munkájában kiváló tevékenységükkel. Mert nem szabad soha elfelejteni annak a tanuló ifjúságnak, a ki ezen főiskola növendékévé lesz, hogy itt lelke hasznos ismeretekben, nemes erkölcsökben, magasztos érzelmekben gazdagodást találjon, hogy azon hősök között, a kik az 1848—49. évi szabadságharczban a haza szabadságát, jogait, alkotmányát védelmezték, első sorban állottak a vidékiek között ezeu főiskola tanulói. Midőn az 1848. évi országgyűlés a haza és alkotmány meg-