Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-03-13 / 11. szám
169 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. m zetének biztosítása és javítására is, a kiktől eddig csak szolgálatot várt a magyar állam. Igaz, hogy ez a törvény, ha a javaslat jelentékeny módosítást nem szenved és pedig a hívek megadóztatása arányának megállapítása tekintetében, nagy aggodalmat okoz nekünk, s ezért miudenkép úgy vagyunk most, hogy nevetés közben is fáj a szivünk : mégis jó jelnek tartjuk azt. Adósságának legalább egy részét megfizeti nekünk is a magyar állam, s fölébredt jóindulata, reményleni engedi, hogy mint becsületes adós, teljes erejével rajta lesz még hátralevő követelésünk kielégítésén is. Ah mily jól esett volna, ha ezen az ötvenedik évfordulón nem kellett volna panaszra nyitnunk ajkunkat, hanem dicsekedve emlegethettük volna az 1848. XX. t.-cz. áldásait! De hát hiába, olyan a természetünk, nem tudunk hamis prófétává lenni; nem tudunk békességet hirdetni akkor, mikor nincsen békesség! Szállja meg a magyar törvényhozást 1848. szelleme; létesítse a jogegyenlőséget; öleljen fel a haza minden arra érdemes felekezetet kebelére, tegyen édes gyermekévé: akkor majd nem fáj örömünk közben is a szivünk. Kis József. Az internátus kérdéséhez. A Dunántúli Prot. Lap. 8. számában, Patay K. megújítja a fönti tárgyban fölvetett véleményét, egész lelkesedéssel hangsúlyozván a theologiai és képezdei internátusnak a volt női kórházi épületbe behelyezését. S miután u. a. lapszámbau jelezve van, hogy a város neveben a polgármester már alá is irta a kórházi épületre vonatkozó szerződést s a vételtárgy f. évi május 1-én átvehető is lesz, a márczius 17-ki kerületi gyűlés pedig, — mely hivatva lesz azon épület jövő rendeltetése fölött határozni, immár a küszöbön van, eljöttnek látom az időt tüzetesen hozzá szólani a P. K. afia által fölvetett ama kérdéshez, a mit a czim jelez. S nem habozok mindjárt a kérdés elején kimondani, hogy P. K. afia nézetétől eltérően. Nem abban, hogy „szakítsunk a kapkodó rendszerrel nem is abban, hogy ne vegyük figyelembe a haladó kor követelményeit stb. abban sem, hogy krajczároskodó kicsinyeskedéssel akarjunk nagyokat alkotni; hanem abban, hogy az én nézetem szerint sem a szükségesség nem kívánja, sem a czélszerüség nem javalja, hogy a női kórházat theologiai internátussá alakítsuk. Ismételjem-e P. K. afiával szemben, hogy én is méltó helyre, az új fogymn. kiépítendő szárnyépületében akarom elhelyezni a theoí. akadémiát; hangsulyozzam-e, hogy én is, már a szeptemberi új tanévre, az új kollégiumi épületbe óhajtóm látni leányiskolánkat ? Hiszen, aki az ügyhöz való szólásomat olvasta, az tudhatja, hogy a főbb dolgokban, sőt még, a „cardO' rei“ ben a pénzkérdésben is egy véleményen vagyok P. K-al, csupán egy, szerintem áláreudelt, — egyházkerületileg még föl sem vetett s ha jól tudom,, csak P. K. által szőnyegre hozott s bizony bizony nem aktuális kérdésben: az internátus ügyben nem. vagyok vele egy véleményen. Miként mondhatja hát F. K, hogy e kombinácziók t. i. a főiskola fejlesztése ellen, már is folemelrkedik az én szavam. Távol legyen ! . . . Fölemelkedik mellette és nem ellene. Ellene csupán aunak, hogy a női kórházból theologiai internátust alkoss n a kerület. Azt mondottam, sem a szükségesség, sem a czélszerüség szempontjából nem vagyok a theol. internátus mellett. Vájjon mi hozta létre a múltban és mi tartja fönn ott a hol, a jelenben, a theologiai vagy átalában az ifjúsági internátusokat ? E lap szűk kerete, időm kimért volta, nem engedi, hogy a kérdés történeti múltjára rá mutatva s azon időket és tényezőket a jelen idők követelményeivel viszonyítva, történelmi deductiókkal világítsam meg a kérdést: még ha szükség volna is a megvilágításra. Létrehozta őket a kor szelleme. Hiszen tudjuk, hogy főiskoláinkban, Pápán mint egyebütt, egy-egy igazgató, — mint családapa, — s végzett jobb tanulók, praeeeptorok, — mint s. tanárok — kezébe volt letéve az összes tanuló ifjúság, mely egy családot képezett. Együtt laktak, együtt étkeztek ; mert a társadalom, azon községek, a melyekben az intézetek elhelyezve voltak azon korban, nem valának akkép berendezve, ahoz szokva, hogy diákokat tartsanak. A szükségesség, a kor irány hozta tehát létre, és tartotta fönn máig ott, ahol ahoz be volt rendezve a főiskola, — Euyeden, Debreczenben, Patakon s Pápa első korszakában, -— a bennlakást s a berendezkedés tartja fÖDt most is, azon szegény fiuk számára, akik anyagi viszonyaik közt kénytelenek igénybe is venni azt. De tekintsen csak körül P. K. afia, hogy bemegy e az akár Enyeden, akár Debreczenben, akár Patakon, sőt még a modern kényelem igényei szerint berendezett kolozsvári internátusba is, aki könnyen nélkülözheti azt; bemegy-e a vagyonosabb fia ? Kérdezze meg egyenkiut a theológusokat, hogy szeretik-e, óhajtják e, kivánják-e a bennlakást? Holott még a katonai tiszti kar is elébe helyezi a szabadságát cseppet sem korlátozó, csupán feszélyező kaszárnyái bennlakásnak a kinnlakást. A bennlakás a múlt maradványa, mely korunk' igényeivel, nevelési rendszerével, kivált régi primi• : 1 " 11*
