Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1898-12-11 / 50. szám

801

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LaP.

802

két adják össze az 6 emlékszobrára. Minek keljek én ezekkel versenyre dicsőtilt legfőbb védnökünk érdemei részletes elosorolásában és elismerésében ?

De mégis, az én hazafiui érzésemmel, a mi fő érdemeit én kiemelkedni látom, azokat szabad legyen fölemliteuem:

Szent-István trónján a Habsburg-házból egy kiváló, egy jó és szép királynőnk volt már nekünk, Mária Terézia. Rajongott érte az egész nemzet, és meg is mentette trónját és birodalmait, Európa viharai között, a történelmi nevezetességű vitám et sanguinem elhangzása után. De a nyugat felől századokon át fenyegető veszélyt, magyar nemzeti erőnk hanyatlását ő nem szüntette meg, sőt udvara fényével a magyar nemzet társadalmi életét Bécshez vonzotta.

Dicsőült Erzsébet királynénk, a mi felséges jó királyunk szive választottja, volt az első Habsburg-házi királynő, a ki társadalmi téren is hódolt királyi férje ö felségével a magyar nemzet óhajának, megtanulva jól édes magyar nyelvünket és a királyi udvar fényét Budapestre és Gödöllőre is áthelyezvén, minden vonalon magyarrá tette az ország társadalmi életét.

Mélyen tisztelt Nagygyűlés! Hölgyek és Urak! Azzal zárom be beszédemet: hogy ha a végzet elvette tőlünk dicsőült királynénkat, legyünk iránta hálásak, hátrahagyott királyi férje és utódai iránt határtalanul hódolók és hűségesek, s kérjük az Istent, hogy az ő szelleme hassa át utódait, és jó emléke tartson örökké!

A vasárnapi nyugalom érdekében Brüsszelben, 1897. julius 6—9 napjain tartott internationalis gyűlés.

(Vége.)

Az ügynek azon barátai, a kik a vasárnapi nyugalom mellett a vasárnap megszentelésére is törekesznek, szerdán délutánra, a kongresszus napirendjén kivül, gyűlésre kivták össze a rokonérzelmü társakat az evang. Muzeum-kápolnába, hogy megbeszéljék a vasárnap megszentelését. Nincs róla tudomásunk, hogy római részről is lett volna valami hasonló összejövetel. A kongreszszus későbbi tárgyalásain, örömünkre, már egypár római papot és szerzetest is láthattunk; néha a tanácskozásba is beleszóltak. Keresztyén népünk komoly életkérdésének ezen oly szükséges másik része iránt római részen kevesebb érdeklődés mutatkozik. Dacára annak, hogy az előző vasárnapon a többi ev. templomban is melegen meghívták a gyülekezeti tagokat épen erre a tanácskozásra, csak igen kevés férfi és nő jelent meg közülök ; a kis kápolna alig telt meg félig s a kongreszszus tagjai közül is igen sokan hiányoztak. Általában igen feltűnt nekem s a stuttgarti és a schweitzi tárgyalásokkal összehasonlítva, még jobban visszatetszett, hogy semmi intézkedés se történt a tekintetben, hogy azokat a fontos pontokat a mikért mi csak népünk javára harcolunk, a nép elé vigyük; hogy a népet valami utón módon bevonjuk a munkába vagy a részt vételbe. Az összejövetelek bizonyos tekintetben zártak voltak, csak a kongresszus tagjaira szorítkoztak. A nép számára nem volt tervbe véve összejövetel, a melyban a nép széles körének érthető módon szivébe nyomtuk volna azt, a mi bennünket mozgat, a miről a nép javáért tanácskozunk. Pedig csak úgy érhetjük el célunkat, ha a népet is megnyerjük törekvéseink számára. Épen Brüsszelben volt nagy szükség minden ilynemű kísérletre, mert itt az én tapasztalataim szerint, teljesen hiányzik a vasárnapi nyugalom. Az, a mit ama szerda délután a Muzéum-kápolnában a vasárnap megszenteléséről mondtak, alig emelkedett fölül azon, a mit ily alkalmakkor hallani szoktunk. A külömböző országokból való követek rajzolták otthoni viszonyaikat, a mik részben igen örvendetesek, mert azt mutatják, hogy a vasárnap kérdésének ezen oldala is szép reményekre jogosító előlialadást tett. En mindazáltal nem szabadulhattam az alól a benyomás alól, hogy a vasárnap megszentelésének komoly, fontos tárgya, a mi egykoron a kongresszus atyáinál előtérben állott, most háttérbe szorult, mint valami hamupipőke. Arról, a mit a kápolnában megbeszéltek, egy szó se jutott nyilvánosságra, a napilapokba; mintha csak zárt templomajtók mellett beszéltünk volna. Minden következő tárgyalásról igen elismerésre méltó módon hoztak rövidebb vagy hoszszabb s többnyire jóakaró tudósításokat az összes brüszszeli lapok ; erről a tanácskozásról teljesen hallgattak.

Másnap, csütörtökön történt a kongresszus ünnepélyes megnyitása, a művészetek és tudományok akadémiájában. Termei a kongresszus ülései számára nyitva valának. Az első emeleti világos, nagy diszteremben, melynek falai pompás freskókkal vannak diszitve, — tárgyuk legnagyobbrészt a belga történetből véve — mintegy 140 tag gyűlt egybe. A tárgyalást Nyssen miniszter, a kongresszus tiszteletbeli elnöke nyitotta meg, a résztvevők szives üdvözlésével; beszédében a saját állásfoglalását is jelezte a komoly tárgy iránt. Belgium, főleg pedig a minisztérium az utóbbi években behatóan foglalkozott a vasárnapi munka kérdésével úgy otthon, mint más országokban. Kiváló embereket küldött ki, hogy a külföldi viszonyokat tanulmányozzák. Az eredményt egy értékes, ötkötetes, a közmunka minisztériuma által kiadott könyv foglalja magában. („Travail du Dimanche“). Olyan munka ez, a mit alig hagyhat figyelmen kivül bárki is, a ki a kérdéssel behatóan foglalkozik.

A belga miniszter egész határozottan síkra szállt a vasárnapi nyugalom mellett, buzgó prókátorául vallja magát egészségi és erkölcsi okokból; múlhatatlan eszköz ez, az ember emberi méltóságának megőrzésére.