Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-12-11 / 50. szám
Kilenczedik évfolyam. 50 szám Pápa, 1898. december 11. A. lap szellemi’ részét illető közleményeit a szerkesztőséghez Kis József felelős szerkesztő czimére küldendők. Az egyház és iskola köréből. i dunántúli ev. ref. egyházkerület hivatalos közlönye.-M-f-Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési dijak (egész évre -T frt, félévre 2 frt), hirdetések, reolamatiék Faragó János fonrankatárs ozimére küldendők. BmlókbeszédÁ) Tisztelt Nagygyűlés ! Mélyen tisztelt Hölgyek és Urak ! Most, hogy dicsőült királynénk, Erzsébet Ő Felsége, legfőbb védasszonyuuk emlékére gyászünnepélyt tartunk, arra kérem Önöket: idézzük vissza lelkűnkbe a szomorú napot, melyen a rémes távirati birt vettük, bogy imádott királynénk, az ő jó szive, egy elvetemedett gaz lélek vagy egy társadalmi és politikai őrült gyilkos tőre áldozata lett. Idézzük vissza azért, mert dicsőült királynénkról minél többször megemlékezni, Őt soha el nem felejteni, a legszentebb kötelességünk. Szent kötelességünk azért, mert náláual soha senki méltóbban nem viselte a magyar királyi trónon királyi férje szine mellett a királynői koronát; a haza biztonságára a véderőt képviselő legfőbb hadúr mellett soha senki nem volt nálánál jobban a trón és a nemzet javára egyiránt, áldásos béke és szeretet védangyala; és nem lehetett volna a dúló csaták után sebesült és elhulló bősök ápolására hivatott egyletünknek az ő irgalmas és könyörületes szive miatt hivatottab, legfőbb védnöke. Ha visszagondolok a rémes pillanatra, mikor a merénylet hírét vettük, eszembe jut, hogy megdöbbenve némák lettünk, majd pedig kitörtünk a gyilkosra szórt kifakadásokban, végre kerestük a rémes merénylet okait, a megtorlást, az elégtételt, a vigaszt, a megnyugvást, de mindegyiket nehezen találtunk. Ez érzelmek hatása alatt eszünkbe jutott a fitózófia egy örök igazságot képező tétele, hogy: nincs okozat ok nélkül. De feltettük a kérdést, hol az ok? Ma már megfelelt rá a gyilkos vallomása, *) A pápai vöröskereszt-egylet 1898 nov. 19-én tartott Gyászközgyülésen tartotta Barthalos István választmányi tag. a nevelés, melyben részesült, hogy még az anyja nevét sem tudja. A gyilkos bár halált érdemelne, de a legnagyobb szigor is csak a bevégzett tényeket bünteti, a jövőt az orvosolja meg, ha a modern müveit világ jólléte nem engedi meg, hogy a társadalomnak legyenek már a születés percében és nevelés szerencsétlen voltában nyomorait elhagyatottjai, a kiknek a jó nevelésből csak egy szikra sem juthat, és vadul felnőnek a modern világban, és ha fényt és hatalmat látnak, a világgal meghasonlanak, és ezzel kibékülni nem, csak rombolni és gyilkolni vágynak, nem végső szükségből, nem indulatrohamból, hanem kitűzött és elhatározott célból. És végre is nincs más mód, vallásosnak kell lennünk a gyászesettel szemben, Istenben kell bíznunk. A szentirás szavai szerint a nemes életnek, a cselekedetnek megvan a maga jutalma. És kérdezzük önmagunkban: Nincs-e jutalom dicsőültünk számára már e földön ? És ekkor feltárul emlékünkben az a magasztos, az a fenkölt, szép és példás élet emléke, azok a vallásos, irgalmas cselekedetek, a melyekben a dicsőült királyné népének, azok között az ő nő nemének póidányképe volt, látjuk ő benne a legjobb hitvest és anyát, látjuk, bogy a politikában királyi férje mellett csak a bála és szeretet angyala volt ő. Az egész világ müveit sajtója, lánglelkü írók államférfiak, sőt fejedelmek, mindazok, a kik a társadalmi és állami világrend hívei, előmozdítói orvoslói és őrei, de nem rombolói, szebbnél-szebb, magasztosnál-magasztosabb emlékbeszédet mondottak dicsőült királynénkra, sőt azóta az ő érdemei törvénybe is vésvék, népünk milliói pedig filléreiül)
