Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1898-11-20 / 47. szám

753 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 754 jövetel. Megelégedhetünk három estével, mint a j budapestiek. Ez már nem lesz teher, hanem inkább j szórakozás, kellemes időtöltés. Hisz a gazdálkodás ; szünetel; az egymagában való olvasgatást pedig reggeltől estig, meg is lehet unni s szinte kívá­natos a beszélgetés. Nyáron bizony szó se lehet összejövetelről máskor, mint vasárnap; ennek azon­ban, ha csak rendkívüli ok nincs rá, nem szabad elmaradni soha. A folytonosság nagy dolog, A mi egy-egy összejövetel lefolyását illeti, erre nézve is teljesen helyeslem Jacobi véleményét, akarom mondani: eljárását. Kezdjük énekkel; ezt egészen természetesnek találja minden hallgatónk; jó kálvinisták szeretnek énekelni. Ezt kövesse a biblia valamely igazán épületes szakaszának felol­vasása és megbeszélése. Igen, megbeszélése; a mi azt teszi, hogy mindegyik jelen levő kérdéseket tehet; ha kétségei vannak, feljárhatja azokat; vagy ha a szakasz igazságát megerősítő tapasztalatai volnának, adja elő azokat. A vezető végül foglalja össze egészen röviden a megbeszélés eredményét mint kétségtelen tanulságot s rövid fohászban kérje Isten áldását e jó mag felnövelésére. Ezután meg­felelő énekkel zárjuk be összejövetelünknek ezt az első, építő részét. Árra az esetre, ha a lelkész el­kerülhetetlen akadály miatt, nem vehetne részt az összejövetelen, kell kéznél tartani olyan könyvet, a mi a hit építésére alkalmas. Hála Isten, évről­­évre több ilyen könyvünk lesz. Ebből aztán olvas­hatnak föl egy részt, a bibliai szakasz megbeszé­lése helyett. Ezzel aztán vége van az összejövetel komolyabb, ünnepiesebb részének. Ez után tart­hatunk felolvasást a hazai történetből, az egyete­mes és a magyar protestáns egyháztörténetből; is­mertethetjük a keresztyén szeretet munkáit, a kü­lönböző korokban és országokban; ismertethetjük egyházi szertartásunkat részletesebben, mint a hogy a konfirmációi oktatásnál tehettük; úgy szinte egyházi alkotmányunkat, de országunk alkotmányát is; egyházuuk tagjainak honpolgári és felekezeti jogait és kötelességeit; a nép kezébe szánt jó könyvekből olvashatunk föl az okos gazdálkodást előmozdító tanulmányokat; szavaltathatunk verse­ket; taníthatunk be hazafias dalokat. Ugyan me­lyik papnak és tanítónak lennének ezek terhére? Nem lehet föltételezni egyetlen egyről se. Közben­­közben tarthatunk családias estéket, felolvasással, szavalattal, énekkel. Ez növeli az érdeklődést és ejneli az ifjak önérzetét. A mi a vezető magatartását illeti, arra tö­; rekedjék, hogy szelíd komolysággal tiszteletteljes ! bizalmat gerjesszen a tagokban maga iránt. Eresz­kedjék le hozzájuk s mutasson irántuk teljes jó­akaratot. Bátorítsa őket, hogy a mit nem értenek a min fennakadnak, csak kérdezzék meg tőle; vagy ha valamiről hallani szeretnének, csak mondják meg neki. Ha aztáu megszületett bennük a biza­lom s kérdésekkel ostromolják: meg 'ne unja a kérdéseket, inkább örüljön rajtuk. Az összejöve­teleknél ő legyen az első, a ki megjelenik s ő tá­vozzék el utoljára; lankadást, csüggedóst ne mu­tasson soha! Jól mondja Jacobi: „a teherrel együtt, nő a kedv; ez a tevékenység sok áldást hoz belső emberünkre. S aztáu! az Ur küld nekünk mindig uj segítőket és barátokat. Csak el ne fáradjnnk a könyörgésben.“ Nyáron át nagy haszonual rendez­hetünk kirándulásokat határunk szebb pontjaira. S itt, a természet pompás templomában talán két­szeres érzéssel pendíthetjük meg szivünknek Isten dicsőségét és jóságát magasztaló húrjait. Fel tehát a szent munkára! A megróbáltatás nehéz idejét éljük; erős hitü egyliáztagokra van szükségünk. Egy magunk, akármilyen buzgók és tudósok vagyunk is, fenn nem tarthatjuk anya­­szentegyházunkat ebben az anyagias korban; azt se várhatjuk, hogy az Isten csodát tegyen a ked­vünkért. Gyülekezetünk apraja,, nagyjának éreznie kell, hogy mi érette élünk; az ő földi és meny­­nyei jólétéu fáradozunk. Erre pedig csak szerete­­tünknek tettekben nyiivánulása juttatja el. Nem beszédben áll az Istennek országa, hanem a lélek­nek erejében. Mutassuk meg a léleknek erejét ab­ban a buzgóságban is, hogy a lehetőség határai közt örömmel karoljuk föl az ifjakat; örömmel nyújtunk nekik táplálékot; örömmel legeltetjük őket a lelki világ kies mezején. Higyjük, hogy ezek az ifjak hálásak lesznek; készséggel elfogad­nak bennünket vezérüknek s kitartanak mellet­tünk hűséggel. Erősítse és szentelje meg az Isten az ifjú­sághoz való szeretetünket és áldja meg munkán­kat, mit körülötte végzünk! Ideálizmus pályánkon*). Ha van életpálya, melyen működve, szükséges az idealizmus: úgy a tanitói pálya első sorban az, a honuan ennek hiányozni nem lehet és nem szabad ! Mert az ideá­lizmus az, a mi megtanít tűrni! A türelem a legelső kel­*) Felolvastatott az Őrségi ev. ref. tanitótestület közgyű­lésén 1898. jul 8-án és tiszteletdíjjal s jegyzőkönyvi elismerés­sel tüntették ki.

Next

/
Oldalképek
Tartalom