Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-11-20 / 47. szám
755 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 756 lék a tanítói pályán, mire minden tanítónak föltétlenül szüksége van. Úgy az iskolában, mint az iskolán kívül ez a legjobb eszköz arra nézve, hogy az elibénk gördülő akadályokat biztató idea által vezettetve, magasztos állásunkhoz mérten szeretettel és béketüréssel gördíthessük el; mert tagadhatatlan, hogy rögös a pálya, melyen haladunk, de magasztos a foglalkozás, a mit cselekszünk ! Az ideálizmus az, a mi édessé teszi a munkát s boldoggá az életet! S hol kívánatos leginkább, ha nem nálunk tanítóknál, hogy a munka, a mit végeztünk, édes önérzettel és megelégedéssel töltse be lelkünket. Hisz pályánkon — ma napság még — úgy is ez a legbiztosabb jutalom, mit elérhetünk, megnyerhetünk. Mit eszközöl még az idealizmus ? Erősíti akaratunkat, kitartókká, serényekké tesz bennünket. Eró's akarat, kitartás, serénység pályánk elmaradhatatlan föltételei. Mennyi lelki küzdelmeken kell keresztül hatolnunk, mire a beszélni nem tudó gyermekből embert faraghatunk s a különbnél-kölöubféle nevelésű gyermekeket arra az útra vihetjük, a melyen haladni célunk. Ezekből kifolyólag: az ideálizmus pályánkon elruaradhatlan kisérő utitárs ! Menjünk tovább ! A teremtő megalkotja az embert az ő képére és hasonlatosságára, de mi lenne az isteni képből, ha a lélek parlagon hagyatnék s műveletlenül heverne ? Ki van hivatva az Isten képére teremtett embert igazán Isten képére átalakítani, idomítani ? A tanító, ki psycholog, ki lélekmester, sőt hogy többet mondjak : a jó tanító valóságos művész ! Láttál e már művészt ideál nélkül ? A mint az nemlehetséges, ép úgy „jóu tanító se képzelhető e nélkül. „ Tekintsünk végig működésünkön, hiányozhatik-e foglalkozásunk mellől az ideál ? Ott ül előttünk egy sereg fejletlen újonc, szemeiket mélázva jártatják az iskola népe fölött, beszélni alig képesek, fejrázás avagy bólintás tőlük a felelet hozzájuk intézett kérdéseinkre s pár hét múlva, midőn látjuk, mint fejlődjk eszmekörük, szemeikbe okosság szökik s sziveikbe az érzéketlenség helyett nemes érzelem költözik, — nem gyul-e föl lelkűnkben a biztató boldogító ideál: foglalkozásunk magasztossága ? Nem szerez-e a sovány fizetés mellett is boldogságot és megelégedést jól végzett munkánk amaz édes jutalma, midőn az a lelki sötétségben szunyadó lélek, ki azelőtt mig át nem lépte az iskola küszöbét, beszélni sem volt képes és most ismeri Istent, testvérének tekinti embertársát, imádkozik, énekel, olvas, számol, ir, emberhez méltóan beszél, szóval: gondolkozik, érez, ítél, okoskodik és akar! De lássuk az egyes tantárgyak vezetését: Ott a történelmi oktatás, ennek vezetésekor jelenik-e meg a hazafias tanító előtt ideál, mely szive érzelmét ajabára varázsolja ? Igen és e szent ideál a : hazaszeretet. Ki ezt szem elől téveszti s e nélkül tanit, nem érdemli meg e szép nevezetet, hogy: „tanító I“ Ott van a polgári jogok és kötelességek tudománya, mi itt az eszményi cél ? Korántsem a puszta tudás, hanem az alkotmányos szabadság szeretető, fejlesztése, fentartása és megőrzése. Ott a vallás, mi itt az eszményi, mit elérni vagy megközelíteni törekvésünk : a szív nemesítése, a szív jósága — az örökös meny ország ! Lássuk a nyelvtant: mi az eszményi cél ennek vezetésével ? A holt szabályok tudása ? Korántsem, hanem nemzeti nyelvünk rejtett szépségének szeretete és biztosítása a messze jövőre ! Hát a földrajzhoz miféle eszményi kép fűződik ? Nem a helynevek betanulása, a holt ismeret, hanem a honi föld szépsége s ebből kifolyólag annak szeretette I Tehát működésünk magasztos, pályánk ideális, melyet csak is olyan ember tölthet be nevéhez méltóan, kinek lelkében biztató ideál él! A mely tanítónak leikéből ez hiányzik, annak munkája nem egyéb, mint keserves napszám és vér-robot! Kell, hogy a tanítót ideál vezesse, mely biztató fényt hintsen a rögös pályára, mert csak igy lehet a tanító magasztos nevének méltó tulajdonosa és nemes hivatásának méltó munkása. Legyünk tehát ideálisak munkásságunk közepette, s az ész mellett ne feledjük az emberiség erkölcsi rugóját, a szivet, mert a legnagyobb tudomány is csak nemes szív által vezettetve érdemli és érdemelheti ki a tiszteletet szeretetek és közbecsülést. Legyen munkánkban kisérő ideálunk : Isten, haza és ember! Legyen maga a pálya is előttünk magasztos és eszményi ! Munkálkodjunk ne ridegen, közönyösen, csupán kenyérkeresetből, de nemes ideálizmus által vezettetve. Ha igy működünk, a költő szavaiként mielőbb : «Jönni kell és jönni fog Egy jobb kor, mely után.> nem csak pályánkat, megillető anyagi méltánylást, de a társadalmi, magas erkölcsi elismerést is ki fogjuk magunknak érdemelni ! Legyünk ideálisak, neveljünk ne csak reálisan, de ideálisan is! Lebegjen előttünk betlehemi csillagként pályánk magasztossága és ne feledjük, hogy a tanügy egén: hajnalodik! Egyházas-ítádóc. Darab Lajos. Nyílt levél dr. Horváth József úrhoz. Nagy tiszteletű Tanár Ur! Októbór hó elején egy paptársam a dunántúli ev. ref. egyházkerület által fentartott leány-internátusban egy kis növendék rokonát kereste fel s kérdezősködésére a következő választ nyerte: nincsen idehaza, mert a növendékek a vöm. kath. templomban vannak Te Deumon!! # Miután tudomásom szerint az internátusnak nagytiszteletüséged az igazgatója, vagyok bátor a következő tiszteletteljes kérdéseket intézni nagytiszteletüségedhez: 1. Tudomása és beleegyezésével lettek-e a dunántúli ref. egyházkerület leány-internátusának növendékei a róm. kath. nagytemplomba testületileg elvezényelve? 2. Ha igen, mennyiben tudja összeegyeztetni nagy-47*