Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-11-13 / 46. szám
737 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 738 a Kis Tükört............................2 frt — kr, a Keresztyén Híradót ... — » 50 » az Örömhírt..............................— » 18 » a Koszorút..............................— „ 40 » Épületes könyvre..........................3 » — > Képes Néplap és Világ Krónika 4 „ — » Kótára s egyébre .... 2 „ 72 » Elköltenek világításra . 3 frt » fél öl fára . 5 » Összesen 20 frt 80 kr. Heti egy krajcár befizetés mellett hát lassan-lassan kis könyvtárra tehetnek szert. A hol pedig kétszer, háromszor akkor lenne a tagok száma, ott az épülésnek még több eszközét szerezhetnék meg, Van hát helyiség s vannak tagok is, csak kezet a munkára! De mégis, hogyan fogjunk hozzá az egyesület sajátképeni megalapításához? E fontos kérdésnél hallgassuk meg a tapasztalatból beszélő Jacobit. «Engedjék meg, hogy először azt mondjam el, hogy az én nézetem szerint hogyan nem kell kezdeni. Minden tapasztalat nélkül, hivatalba lépésem után nemsokára, nyilvános felhívást intéztem gyülekezetem tagjaihoz ifjúsági egyesület alakítása céljából. Nagy számban jelentkeztek ifjak és öregek. Uj volt a dolog, vonzotta őket. Azonban csakhamar meggyérült az ifjak csoportja. Ók bizonyosan valami másnak gondolták a dolgot, valamivel világiasabbnak. Az egyesület ma még fönáll és az Ur segítségével állni fog tovább is. Azonban némely csalódástól megkímélhettem volna magamat; kicsibe kezdhettem volna. Ezt ajánlja az ügynek minden hű munkása, miként az idevágó irodalomból látom. Nos, válasszunk ki a már konfirmált ifjak közül néhány megbízható, komoly irányú ifjút és vagy gyűjtsük össze őket a saját házunkban, hogy itt valami építő és tauulságos dolgot nyújtsunk nekik, vagy pedig — nevezetesen nyáron — sétáljunk egyet velük,, hogy ez által ismét közelebb juthassunk hozzájuk. Egyszersmind igen ajánlatos, hogy vonjunk be munkánkba néhány olyan férfit, a kik élő keresztyének és az ifjúság iránt melegen érdeklődnek. Az ilyen kis körből aztán bizonyára gyakran intéznek kérelmet a lelkészhez, hogy indítsa meg az egyesület megalapítását. Az isteni kegyelem segítségében bízva, bátran hozzá foghatunk. A törzs, a. derékhad megvan már. Ez tudja miről van szó. így elháríthatjuk magunktól azt a kellemetlenséget, hogy az előkészítés nélkül életrehivott egyesület csakhamar ismét föloszoljék. És ha mindjárt nem kerülne is rá a sor a megalapításra, legalább a lelkiismeretért megkellene tenni az előkisérletet. A derékhad megnyerése után az lesz a teendőnk, hogy az ifjak közül, az élethivatásra való tekintet nélkül, szerezzünk tagokat. Már a konfirmációi oktatáskor megkell kezdeni a szerzést. Természetesen mi a mi kerületünkben a polgári: paraszt- és munkásosztály ifjaira vagyunk utalva. Igen szép volna, ha ma, a mikor olyan sokat beszélnek a társadalmi kötelezettségekről, az előkelő társadalmi állásúak fiai is, úgy a felsőbb iskolák tanulói, rávennék magukat, hogy pártolják az ifjúsági egyesületeket. Nem szükség.- oizonyitgatni, hogy mekkora áldás lenne az önmagukra és másokra is. Érdeklődniök kell a gyülekezet elöljáróinak is. Nézetem szerint az egyházi és az iskolai elöljáróságoknak különösen kötelességük, hogy minden erejűkkel előmozdítsák ama törekvéseket. Hisz ezeknek is az a hivatásuk, hogy segítsék építeni az Isten országát és 7 un csupán az, hogy a tisztán hivatalos dolgaikat végezzék. Épigy számíthatunk tanítóink szives közreműködésére. Nekik bizonyára nem közönyös, hogy nevelői tevékenységük gyümölcsei a modern befolyások következtében kérdésessé válnak. Általánosan el van ismerve, hogy a 14. (mondjuk 12.) évtől a 24 évig terjedő időköz a legveszélyesebb a mi ifjú embereinkre nézve. Az is igaz, hogy az ifjúságra fordított munka hiába való, ha nem folytatjuk Jacobinak e tanácsa teljesértékü rank nézve is. A kik kételkedve rázzák a fejüket, azoknak nincs más mondanivalónk, mint hogy próbálják meg. Mi abban se látunk semmi veszélyt, ha falusi gyülekezetünkben nem csak a férfi növendékek, de a leányok is tagjaivá lesznek az egyesületnek. Mert hát vessünk csak számot a viszonyainkkal. Alig néhány olyan népiskolánk van csak, a melyekbeu a fiuk a leányoktól el vannak különítve; a legtöbben együtt tanulnak. A konfirmációra együtt készülnek. Az ismétlő iskolába is együtt járnak. De hát otthon családjaik körében szigorúan elvannak talán különítve; a munkára: aratni, gyűjteni, kapálni nem együtt mennek-e? Nos, ha idejük legnagyobb részét tényleg együtt töltik; együtt töltik a nélkül, hogy a lelkész, vagy a tanító is velük volna: ugyan mi veszély rejlenék abban, ha közös olvasó-egyesületben, meghatározott időben, a lelkész és tanító, vagy csak az egyik felügyelete alatt jönnének össze? Az azonban bizonyos, hogy úgy az egyesület jóhirneve, mint munkánk sikere
