Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-01-23 / 4. szám
61 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 62 triája szempontjából lerombolni akarják ; mely eset'ben a pénztár, a konviktus stb. ide nem lenne áthelyezhető. Elsőben is hát ezzel a kérdéssel kell megbirkózni. Vájjon oly gazdag-e a főiskola, vagy a kerület, liogy egy 8000 frtos, semmi célunknak útjában nem álló, sőt czéljainkra fordítható szilárd épületet —melynek tetőzetét is a szakvéleménynyel szemben, komoly és tüzetes átvizsgálás után, teljesen épnek és egészségesnek kell kijelentenem, — lerombolhatunk ? . . . Elég sokat kidobott már a kerület egyéni tekintetekből a múltban, elég sokat áldozik egyéni diskrécziókra való tekintetekből jelenleg is ; kezdjünk már egyszer gazdálkodni, illetve takarékoskodni is. A Danaidák hordója nem nekünk való! Hagyjuk meg a 6° széles 14° hosszú, alant boltozatos vastag, szilárd és ép falazatú és tetőzetü emeletes épületet. Meghagyandónak tartják ezt a fönt idézett fölszólalók is. Meghagyandónak, czéljainkra felhasználandónak. Patay és Thury konviktus és tbeologiai internátus számára; a kerület még ki nem forrott, nem tisztázott véleménye pedig. (L. az 1897. máre. kér. gy. jkve 35. pontját) habár ideiglenesen is, a theologiai tanhelyiségek számára és a konviktus czél. jaira, hogy az új kollégium a női internátusnak már az uj tanévre átadható legyen. Úgy tudom, hogy az egyházkerületnek nagy, döntő zöme s maga a theologiai tanári kar, sőt azt hiszem, főtiszt, püspök ur is kiakarja kerülni azt, hogy éretlenkedő gúnyolódok, azon izetlen, de tapadó élczczel illethessék a kerületet, hogy a theologiát, habár ideiglenesen is, — a „bolondok házába“ tette át. Térjünk hát ezen eszme fölött egyszerűen napirendre. Marad tehát a fölszólalások nyomán is az az eszme szőnyegen, hogy a konviktus és a pénztár, — Patay es Thury nézete szerint pedig még a theol. internátus is menjen át a bolondok (bocsánat) a női kórházba; vagy dr. Antal Géza szerint a konviktus egy, az udvarban építendő pavillonszerü helyiségbe. Vizsgáljuk meg úgy pénzügyi, mint czélszerürségi tekintetből ezt a kérdést s úgy menjünk tovább. Sok és fontos kérdés komplikálódik a női kórház miként leendő fölhasználásával: pénztári, konviktusi helyiség, theologiai kurzus, theologusok, praeparandisták interuátusa. Természetes, hogy — mivel nem Samu nadrágja az az épület és mivel nem is gumílásztikumból van, annyira ki nem nyújtható, hogy a fönn hangoztatott -.összes igényeknek megfelelhessen. Számítsunk tehát reálisan. Talán leghamarább végezhetünk azzal az eszmével, hogy a hitsorsos képezdészek bennlakására fölösleges lenne azt fordítanunk. 1- ször azért, mert ha jól tudom, az egyházkerület 40 képezdei növendéknek kouviktust és nem .bentlakást ajánlott. 2- szor azért, mert ha a kultuszminiszter fölépíti a pápai állami képezdét, úgy tudom, hogy bentlakással kapcsolatosan szándékozik épiteni s ez esetben nem is reflektál a mi internátusunkra, de tanilletve nevelésügyi tekintetekből nem is akczeptálhatuá a mi szegényesen;berendezhető interuátusunkat. Nézzük hát a kérdést a theol. internátus szempontjából. Itt előre bocsátom, hogy ezeu eszmével az egyházkerületi közgyűlés még sem önállólag, sem a kórházi helyiséggel kombinációban nem foglalkozott; álláspontot mellette tehát nem is foglalt; dr. Antal Géza, Patay és némileg Thury jóakaratu eszméjüknél többnek idáig hát nem tekinthető ez a kérdés. De ha már föl van vetve, szemébe kell tekinteni, ha csak dekórumból is, a kérdésnek, a mely nem is olyan kicsiny, de nem is olyan könnyen megoldható kérdés, mint némelyek gondolják. Mert elismerem, hogy minden lehetőt el kell követnünk arra nézve, hogy egyházaink lelkiőrök, szolgálatra nem képes lelkésztársaink káplánok nélkül ne maradjanak és igy nemcsak meg kell könynyrtenünk a theologusok képzését, de lehetőleg ingyenessé is tennünk, hogy a szükséglet — a mi ma mindenfelé mutatkozik, — kielégitethessék. Nagy kérdés azonban, hogy bennlakással-e ? A mi mellett, a mennyi indokot föllehet hozni, talán kétannyit lehet ellene felsorolni; de a mivel én most nem akarok foglalkozni, legkevésbbé a kórházi épülettel kapcsolatban, mivel azon meggyőződésben vagyok, hogy a kórházi épület minden szilárdsága mellett is, — még ha elég nagy volna is, konviktusnak és bennlakásnak, avagy csak ez utóbbinak is. alacsony méretével, alig 3° széles udvaiával, a benulakás mai igényei, sőt követetményeinek megfelelően, átalakitható nem lenne. Ejtsük el tehát a bennlakás ezen épületbe bezsufolásának lelkesedést ébreszteni bizony nem képes kérdését, és vitassuk meg ezt a nem kicsiny kérdést önállólag, e helyiségtől eltekintve. Maradjunk csak azon eszme mellett, hogy a kórházi épület legyen a konviktus helyisége. Majdnem 300 uövendék étkezik a képezdészekkel együtt a konviktuson. Olyan szám, a mihez nem csak sok helyiség, sok személyzet és nagy apparátus, de nagy étkező helyiség is kell. A kórházi épület földszintjén, ha egy, b;zony nagy konyhát, a konyha mellett egy fölhuzóval berendezett tálaló helyiséget, egy nagy éléstárt, a szakácsiénak és a szolgálóknak lakószobákat, megfelelő méretekben akarunk — mint kell — elhelyezni és a pénztárnak is megfelelő termet, elő- vagy váróhelyiséggel berendezni, az egész földszint igénybe lesz véve. Az egész felső emeletre pedig szüksége lesz a följáróval és a fölhúzó, illetve tálaló helyiséggel együtt, a nagy étteremnek, hogy a 300 étkezőt és a megfelelő fölszolgáló személyzetet befogadhassa; mert a 14* hosszból l°-et levon a két fal vastagság, 3° számítandó a följáró, a padlásföljáró, a fölhúzó helyiség
