Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-09-18 / 38. szám
Kilenczedik évfolyam. . szám.Pápa, 1898. szeptember 18.---------A. lap szellemi részét illető közleményei! a szerkesztőséghez Kis József felelős szerkesz: ő ozimére litildendolí. ----------------------------------------------------------Az egyház és iskola köréből. Megjelenik minden vasárnap. Az előfizetési dijali (egész évre 4 írt, félévre 8 írt), fürdetések, reclamatiök Faragó János íomunkatárs czimére k ülclen cl ök. Erzsébet királynénk temetése napján. Épen ma egy hete délután történt, hogy iszonyatos rémhírt hozott a táviró Géniből Bécsbe s onnan Budapestre. Rémhírt, melynek hallatára szinte elakadt a lélekzet, meghűlt a vér az erekben s az emberek mintegy megkövülve, szótlanul bámultak egymásra, szemeikkel kérdezve csupán: lehetséges-e? Nem akartunk? mert nem szerettünk hitelt adni a lesújtó hírnek. És mégis el kellett hinnünk, mert tényeket, legyenek azok bármily kedvetlenek is, letagadnunk nem lehet. Sötét gyász ül azóta a lelkűnkön, mert úgy történt, a mint szelidlelkü, veterán koszorús költőnk (Jókai M.) első fájdalmában elkeseredve kiáltotta: „Eyy országnak az őrző angyalát, egy szentet, meg tudott ölni egy ördög, egy démon, akinek a neve ne Ügyen kimondva soha átok nélkül.“ S ez az őrző angyal a mi országunké, e sokat szenvedett s jobb időket látni csak most kezdő Magyarországé volt. Egy minden emberi érzést levetkőzött lény, a ki nem ember többé, szivén szúrta, megölte a királynőnket! Vad gyűlölet rabolta el tőlünk azt, a ki a jóság, a szeretet megtestesülése volt. Miért, miért, hogy épen őt kellett a vad gyilkosnak halálra keresni, a ki soha senkit nem bántott ? A béke szelíd, illatos virágai fakadtak a lába nyomán, a merre járt; a ki csak hallott is róla : áldást kívánt koronás fejére, hát még a kik közelről ismerték és érezték szelíd kezének áldását! De lám, milyen önző is a bánat . . . Csak a magunk veszteségéről és keserűségéről beszélünk-e? Hát ninos-e rajtunk kívül más, a kinek szivét éj) úgy megsebezte az az elvetemedett gaz, mint a mienket? Hát az a jóságos öreg király, a ki hitestársát gyászolja, magára maradjon-e mérhetetlen fájdalmával? Hisz .minél hatalmasabban fűzte össze őket a szeretet, annál mérhetetlenebb a seb, mit az erőszakos elszakitás okozott. Es hogy mily nagy szeretettel voltak egymáshoz, a legilletékesebb száj : a jóságos öreg király szája árulta el imént e fájdalmas napokban, mondván: ,.A világ nem is sejti mennyire szerettük mi egymást \ Ezt a rendkívüli asszonyt rend,kívüli módon akarom megtisztelni.“ Megszentelt fájdalom, némán, szótlanul állunk meg előtted, mert nem merjük megpróbálni, hogy vigasztaló szavakat hangoztassunk; de tekints ránk és könybelábadt szemeinkből, nehéz sóhajtásainkból értsd meg, hogy a te bánatod a mi bánatunk. Értsd meg, hogy a legigazabb részvéttel sietünk könnyíteni bánatod terhét s csak az fáj, hogy egészen magunkra nem vehetjük, hogy te meg minden erődet hu magyar néped boldogitására szentelhetnéd levertség nélkül! Miért oly nagy és oly igaz a mi bánatunk, miért oly sötét a gyászunk ? Miért siet oly lázasan nemzetünk már a fájdalom és gyász első óráiban, hogy szobrot emeljen a drága halottnak ? Mert igaz oka van bánatának, gyászának; mert nem akarja elbocsátani köréből azt a nemes alakot, a ki oly igazán szerette, becsülte a magyart. Látni akarja testben halála után is; fel-fel akar rá pillantani, hogy bizalmat és reménységet merítsen nyájas tekintetéből. Komor idő volt az, a mikor Miksa bajor herczeg leánya, Erzsébet királyunk nejévé lett. Az önkényuralom korszakának nevezzük ma is. Az 1848-diki magyar szabadságharcz le volt verve, jeleseink számosán vagy idegenben bujdostak, vagy mint politikai foglyok penészes börtönökben keseregtek a haza sorsán. Az aradi mártírok vére boszuért kiáltott. A fejedelem, ki a forradalom viharában lépett a trónra, s a Habsburghoz előítéleteivel volt telitve, Magyarország állami önállóságának teljes megsemmisítését vette ezélba. Ezért aztán az a szakadék, a mi a magyar nemzetet a Habsburg dinastiától elválasztotta, áthidalhatatlannak látszott. Ily súlyos helyzetben nyertük Istentől őrangyalul ezt a finom tapintata, nemes érzésű, bölcs királynét. 1854. április 24-én volt a menyegző. Nem mondhatnánk, hogy a házasság hire nagy örömre hangolta a magyar né-A dunántúli ev. reí. egyházkerület hivatalos közlönye.
