Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-08-14 / 33. szám
533 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 534 bizottsági határozatokat, melyekkel a főszolgabiró eljárása helybenhagyat<)tt, szinten megkellett semmisíteni és pedig az alispáni határozatnak birtokon kívüli felebbezést kimondó részét külön még abból az okból is, mert a birtokon kívüli felebbezés kimondása a határozatban mindenkor külön és tüzetesen indokolandó, a mi a jelen esetben teljesen elmulasztatott. A es-i ev. ref. hitközség által követelésbe vett 120 írtból 40 írt egyházi adó tartozás kivetésének jogosságát 8. Gyula ur maga is beimerte, de ezt egyébként utólagosan, vagyis az alispán által tartott tárgyalás megtartása után a megkereső egyházi hatóság is igazolta, minélfogva megállapítandó volt, hogg a követelés ezen része jogerő< határozaton alapuló kirovást képezvén. mint ilyen nem fizetés esetén behajtás tárgyát is képezheti. Ellenben a fentebbi 40 írton felül követelésbe vett HÓ frtnyi egyházi adó behajtására nézve az állam közigazgatási hatóságainak segédkezését megtagadni, illetőleg az egvázlmtóságot megkeresésének erre vonatkozó részével elutasítani kellett, mert a megkereső egyhátóság ezen 80 frtnyi adókövetelés jogossága ellenében a fél által támasztott kifogásokkal szemben nem igazolta azt, hogy ezen összeggel a fél tényleg tartozik, vagy is hogy az a félre törvényszerűen hozott és jogerőre emelkedett egyházhatósági határozattal tényleg ki lett vetve, sőt a megkereső egyházi hatóság az ennek igazolására szolgáló iratoknak a közigazgatási hatóság előtt való bemutatását egyenesen megtagadta." Mindezek pedig megvannak írva a ..Belügyi Közlöny" III. évfolyamának 1898 április 15-én megjelent 8-ik számában s a belőlük kivont elvi jelentőségű miniszteri határozat a következő : ,,Egyházi hatóságoknak egyházi adótartozás behajtására irányuló megkereséseit a közigaztási hatóságok csak akkor kötelesek és jogosultak teljesíteni, ha a behajtás végett kimutatott tartozás törvényszerű és jogerős egyházhatósági határozaton alapul“ (15.(364/98 számú belügyminiszteri rendelet.) (Folyt, köv.) Berhida. MeDGYASZAY VlNCZE. Egyházi közéletünk köréből: Megkezdődtek a lelkészi fizetés kiegészítéséről szóló törvény életbeléptetésének előmunkálatai. — Az egyházmegyék megkapták a .. Kimutatást,u melynek adatai fogják alapját képezni a kiegészítendő összeg mennyiségének. Fontos ennek kitöltése, csaknem emberöltőre kitérjedhetőnek mondható hatása. Helyén való tehát az óvatosság, a komoly megfontolás s mindenek felett érdekeink kellő méltatása. Eddig is az volt a baj, hogy túlságos szerények, félénkek voltunk. A hol lehet kímélni akartuk az államot, nem akartuk, hogy terhére legyünk. Pedig csak annak jól felfogott érdekeit, virágzását szolgáljuk, ha magunkat megerősíteni törekedünk. Minden lépés, melyet elfoglalunk, minden positio, melyet megerősítünk, édes hazánk megerősödését, a magyar állam-eszme megszilárdulását jelenti és biztosítja. Felekezetűnk jelentősége, fontossága pedig sok részben, sőt talán elsősorban lelkészeitől függ. A milyen a lelkész, a lelkészi kar, olyan sokszor az egyház, a felekezet. A lelkészi kar tevékenységére pedig döntő körülmény a tisztességes megélhetés föltétele. A kinek szakadatlan küzdeni, nélkülözni kell, a kinek élete csak harcz a létért, a mindennapi kenyérért, annak nines ideje küzdeni, lelkesedni, sőt talán érezni sem tud eszményiekért. Ezeknek meggondolása vezette a barsi egyházmegye lelkészi karát, midőn esperese felhívására csaknem kivétel nélkül megjelent Léván julius 27-én tartott öszszejövetelen, hogy tanácskozzék a Kimutatás, egyszersmind az egyházi adózásra vonatkozó Jelentő iv kitöltése felett, hogy egyöntetű megállapodásával elkerülje azt a hibát, melyet a ..Jelentő ivu bevallása alkalmával elkövetett, a mikor jövedelmeinket — téves hitben — kerületünkben legmagasabb kulcs alapján vallotta be s vette fel, a mint azt az országos gyáraddá befizetései tanúsítják. Közlöm az értekezlet megállapodásait tájékozás czéljából. A lelkészi jövedelem kiszámításáról szóló iv kitöltésénél főként a termények átlagos árának megállapítása keltett élénkebb vitát, már csak azért is, mert a jelentő iv adatai hibás alapon lettek annak idején felvéve, s bár az utasítás ezúttal világosan megszabja, hogy annak adatai, értéke lejjebb nem szállítható, még is a termény árának ingadozását, sokszor gyengébb minőségét, szállítási, eladási költségeit figyelembe véve, egyhangúlag megállapítja az értekezlet, hogy a búza hl. 4 írt 50 kr árpa hl. 3 frt; Zab hl. 2 írt 50 kr; lencse, bab hl. 4 Irt 50 kr; egy-egy fej kender 5 kr; bor ld. 13 frt 50 kr; széna szekere 10 frt; árpaszalmáé 4 frt; buzaszalmáé 3 frt; ölenként ezek háromszorosában, faggyú só, hús kgramja folyó értékben, fa méterenként 2 írtban állapittatik meg. Egyszersmind a szükséges, és az utasításban foglalt mellékletek, bizonyítékok gondos beszerzése, a kimutatás rovatainak pontos kitöltése mellett a lelkészi kar figyelmébe ajánltatik. Második tárgyul az egyházi adózásra vonatkozó Jelentő iv pontonkénti tárgyalása vétetett elő. Az 1—4-ig terjedő pontok kitöltése világos, magától érthető; az 5, pont a) sorozata alá, a lelkész fizetése, egyház fentartása, harangozó stb. fizetése veendők fel. b) sorozat alá az iskola és tanító összes szükségletei veendők. A 7-ik pontra nézve az egyházi adózás módozata a helyi viszonyoknak megfelelőleg veendők fel s Írandók be. * * * Még pótlólag megjegyzem hogy mindkét rendbeli munkálatok rendszeres, egyöntetű keresztül vitele czéljából két tagú bizottság küldetett az egyházmegye segélyt kérő lelkészeinek gyülekezeteibe, a mely bizottság hivatva lessz a kitöltések pontos, lelkiismeretes voltát, egyöntetűségét biztosítani, egyszersmind a szükséges mellékleteket egybeszedve, a bevégzett munkálathoz csatolni. Patay Károly.