Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1898-07-31 / 31. szám

497 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 498 szemüvegen nézni a dolgok folyását, Nálunk, ha valami eltévelyedés történik, azzal tele a világ, regisztrálják hosszú oldalakon a dolgot, jósolnak, következtet­nek, a protestantismus felbomlását emlegetik — jól tudják miért — az emberek s a lapok, mig a túl •oldalon napirendre térnek felette, emberi gyenge­ségnek, egyéni botlásnak tulajdonítják, semmi je­lentőséget nem imputálnak' neki. Ott is történnek elszakadások, áttérések, súlyos botlások s vaunak súlyos körülmények. Ott az a hevesmegyei róm. kath, gyülekezet, melynek igen ambitiosus, s hivatásos plébánosa állítólag öngyilkossá lett, mivel hivei reformátusokká lettek! Zimándi, Zelenyák, Lep­sényi szereplése s a közérzületet sajnosán provo­káló ténykedései, hogy csak ezeket említsük? Ha nálunk, felekezetűnk körében történtek volna, ta­lán már rég ki lett volna mondva az anathéma felettünk!! De bocsánat e kitérésért, mely szoro­san tárgyunkra sem tartozik, de talán mégis némi­leg összefüggésben áll azzal. El-elnézegettem itt egyházmegyénk területén, a hol vegyesen, vagy közel szomszédságban laknak vegyes vallásu honfitársaink, mennyire kiválik a református ember amazokkal szemben, érzelem, jó­zanság, komolyság, vagyon dolgában; a számosabb más vallásu lakosok vagyona mint vándorol las­­san-lassau református kezekre, s arra a conclusiora kell jutnom, hogy mégis csak van, kell lenni valami ébresztő, tettre hevítő, lelkesítő, átalakító erőnek, befolyásnak ebben a mi vallásunkban, még a «dis­­solutio» sötét korszakában is, mert hiszen ugyanaz a nap süt felettünk, ugyanazt a levegőt szívjuk, ugyanaz a sors játszik kénye-kedve szerint velünk, mégis mintha tengerek választanának el, más szokás, más természet, más viszonyok, más eredmények, me­lyekre joggal büszkék lehetünk!! Hogy egy ilyen vallás, amely annyira rávési az egyesekre a maga bélyegét, mely azokat erkölcsileg, szellemileg át­­gyurja, áthasonitja, mely észrevétlenül belenyúl az emberek bensőjébe, családjába, vagyonába, viszi, vezeti magával ellenállhatlanul az embert; hogy egy ilyen vallás, melynek történelme, érdeke, lét­­jogasultsága összeesik, sőt conditio sine qua non-ja édes hazánk történelmének, érdekének, létezésének s melynek fejlődése, haladása egy jelentőségű ha­zánk fejlődésével, sőt annak történelmi és gondvi­­selésszerü szükségessége: hogy egy ilyen vallás hogy közeleghessen a felbomlás, a megsemmisülés felé, én azt felfogni, megmagyarázni képes nem vagyok. Igen, ha visszafejlődhetnék az emberiség, ha egy tabula rasa lehetne a jelen; kitörültetnék nyomtalanul a múlt, vagyis ha a világ ábrázatja megváltoznék, s mint kezdetben sötétség és homályos­ság lebegne, nem a vizek, hanem az elmék felett!! A mire azonban Istennek hála, nincs kilátás. Bevégezném már is hosszúra terjedt soraimat, talán leghelyesebben azzal, «de strigibus, quia non sünt, fiat nulla quaestio« rémképeket egymás ijeszt­getéséül falra ne fessünk, ha nem volna egy lé­nyeges, hitfelekezetünk életében igen fontos, an­nak jólétével szorosan kapcsolatos körülmény, a mely önként hívja ki a figyelmet s a mely felett szemet hunynuok nem lehet! íteméllem e lapok olvasó közönsége semmi másnak nem veszi igény­telen soraimat, mint egyházunk, felekezetűnk iránti lángoló szeretetemnek, annak jó hírét, nevét fél­tékenyen őriző aggságoskodásom megnyilatkozásául s csak is e szempontból bírálja el ama kijelenté­semet, sajnos, meggyőződésemet, hogy világi férfia­­ink nincsenek úgy áthatva a protestáns, a refor­mátus öntudattól, önérzettől, a mint azt óhajtani, remélleni lehetne, attól az önérzettől, mely büszke lenne vallására, a mely azonositauá magát feleke­­zetével, a mely örömét lelné annak virágzásában, mely életét, vérét is nem sajnálná áldozatul vinni annak érdekében *). (Folyt, köv.) Patay Károly. Aggódó reformátusok. (Vonatkozással a Nemzet f. hó 17-iki vezérczikkére.) Kormányunk félhivatalos lapja a Nemzet „ Ultra­­montán reformátusok“ czim alatt kemény szavakat intéz hozzánk. Az igen előkelő intést figyelemre keli méltatnunk, nem ereszthetjük el egyszerűen a fülünk mellett. A mi igaz­ság van benne, — fájdalom van — ismerjük be; a beismerés már fél megjobbulás. Egyik másik vádat illetőleg lesz mentségünk. Sőt van ezen czikkben olyasmi is, a mi ellen tisztelettel, de azért egész önérzettel tiltakozhatunk. A czikk keletkezésére a pesti ev. ref. egyház évi jelentése adott alkalmat. Erről a jelentésről mondja, hogy: „Ultramontán néppárti tojásokat költ. Ezen foglalkozás pedig a derék, szép kálvinista kokashoz nem illik.“ „A pesti reí. egyház“ — folytatja — „évi jelenté­sében revisiót hirdet s az utramontán sajtó ujong, hogy ime, mi előre megmondtuk a rombolást. Az egyházpoliti­kai törvények feloldották a kötelékeket, melyek az egyház­tagokat az egyházhoz kötötték. Hajdan a vallásnak az iskola volt az otthona, s ma alig tudnak számára egy kis időt szorítani, az életre nevelő tantárgyak között.“ A jelentés ezen vádjával szemben igazolja a ezikk, hogy Oroszországot kivéve egy állam se olyan vallásos, mint a magyar állam. Nem mondja senkinek, hogy legye­*) Itt is megérkeztek már az első fecskék ! S z e r k,

Next

/
Oldalképek
Tartalom