Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-07-17 / 29. szám
DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 464 463 kijött m.-atádi hívek ültek; igy értünk be a végig díszített községbe s a lelkészlak kapuja előtt magas» impozáns, tágas sátor volt felállítva, a mely alatt Jóba József helyi lelkész hoszabb beszéddel fogadta szeretve tisztelt főpásztorát. A válasz után bementünk a lelkészi lakba. Az isteni tisztelet 10 órakor kezdődött a helyi lelkész imájával, ezt követte a főpásztori beszéd. Püspök ur örömmel üdvözölte az egybegyülekezett híveket s elmondotta, hogy volt alkalma megismerni somogymegyei hitsorsosait és a legtöbb helyen megelégedését és elismerését kellett kifejezni a nép vallásos buzgósága, isteni félémé, egyházhoz való ragaszkodása, áldozat készsége, szorgalmas munkássága miatt. Csak kevés helyről távozott szomorú szívvel, hol az egyenetlenség, viszálykodás dúlta fel az egyház békességét. Bárcsak innét örömmel mehetne tovább s ne kellene sírni rajtuk, mint hajdan Jézusnak Jeruzsálem felett, mivelhogy nem akarta eszébe venni azokat, a melyek az ő békességére valók. Fájdalommal kell említenie, hogy mindkét gyülekezetben olyan háborúságok vannak, a melyeket csak a véghetetlen isteni kegyelem szüntethet meg. Nem úgy jött most mint biró, hanem mint édes atya gyermekéhez, mint az orvos a beteghez, mert hiszen az egészségesek nem szűkölködnélorvos nélkül, hanem a betegek. Atyai intéssel, jó tanácscsal, evangeliomi szeretettel óhajtaná gyógyítani a bajt, megszüntetni a visszavonást, eloltani a háborúság tiizét, hogy lennének méltók az ősökhöz, a kik dicsőséget szereztek nevüknek, s áldott emlékezetük még mai nap is ragyog. Azt tudja, hogy mindkét gyülekezetben más a baj oka, egyikben a túlságos teher, másikban a békesség hiánya. Mindkét helyen lehetne a bajt orvosolni egy kis jóakarattal, atyafiui szeretettel. Azt mondják, nagy a teher, pedig őseik sokkal több terhet emeltek, kedvezőtlenebb viszonyok közt. Hisz épen e községnek egyik polgára volt az, a ki 50 év előtt oly nagy áldozatot vitt a haza oltárára!*) Hát az utódok szegényebbek ? Nem, hanem a jóakarat, az áldozatkészség hiányzik ; nincs meg az a hitélet, vallásos buzgóság, a mely az elődöket lelkesítette. Hisz ha a dolgokat jól megvizsgálja, a fényűzés, különösen a ruházatban, híjába való költekezés haszontalan dolgokra, a szeszes italokkal való visszaélés, a korcsmái tivornyázás: épen az ellenkezőt mutatják, mert a hol ilyen dolgokra is kerül pénz, ott a nemesebb czélokra is jobban kell jutni. Vagy az is meglehet, hogy épen e bűnök miatt támadta meg ama paizsos férfin az egyes családokat ! Ezen nem úgy lehet segíteni, hogy az egyház oltárára viendő áldozatot vonjuk el, hanem csak egyedül az által, ha ezen gyarlóságoktól, bűnöktől megszabadulunk. Jól meggondolják ezt, mert ha ez utón haladnak, s igy akarják a bajt orvosolni: a veszedelem örvényébe jutnak. Azon jó reménységgel, hogy szavait meghallgatják, a jó tanácsot megfogadják, és maguk között atyafiui *) Czélzás van arra, hogy egy Sipos nevezetű m.-atádi polgár 1848-ban a haza védelmére saját jószántából 1000 frtot adott. N. L. szeretetet, egyetértést, békességet, áldozatkészséget, isteni félelmet, egyházhoz való ragaszkodást ápolgatják, a gyarlóságokat, bűnöket kiirtják, s ez által egyházaik régi dicsőségét helyreállítják, áldás kívánattal, buzgó imádsággal végezte be megható beszédét. Isteni tisztelet után az iskola és egyházak vizsgálata tartatott meg. ískoíciiigy. Az olvasástanitásról. A helyes sorrend azonban csak egy kellék és magában véve az ábéczét jóvá korántsem teheti. Kézenforgó ábéczéink követhetnék a legtökéletesebb sorrendet, ítéletem szerint, használhatlanok lennének akkor is, egyéb fogyatkozásaik miatt, melyek között talán a legvégzetesebb a fokozatosság teljes hiánya. Hiszen ha valahol, úgy még csak akkor van szükség a gyámolitásra, mikor a csecsemő első lépését próbálgatja. Hogyan várjunk eredményt, ha göröngyös, torlaszos utón indítjuk. Körül-belül igy cselekesznek pedig most ábéczéink, midőn gyakorlataikkal, a kezdet kezdetén, keresztül gázolnak a fokozatosság minden törvényén. Első gyakorlat — Gfönczy szerint —: ír, rí. Igaz,, hogy ugyanazon hangok fordulnak elő mindkét szóban, de hogy mégis a rí a lépcsőzetnek mily magas fokán áll az ír hez mérve, azt minden tanítással foglalkozó ember jól tudja. Még sokkal hibásabb azonban e szempontból a Gryertyánfy-Kiss-Radó féle mű első gyakorlata. Első szó: út, (válódi msh.) ti, (msh-val kezdődik) itt, (hangkettőzés). úti, (két szótag.) A hatodik leczkóben meg már: inteni, érteni, remete, érettem-íoio szócskák tünedeznek elő az ismeretlenség homályából. Szinte elkészül reá az ember, hogy nem mesze van már az alkalom ilyes szókkal találkozni valamely mondatban: az afrikai utas szükségletei közt legeslegnélkülözhetetlenebbülinek mondható a teve. Igazán bámulatba ejtő, mi minden jót feltételeznek a tudós szerzők annak a gyámoltalan kis I. osztálybelinek a lelki képeségeiről! Es valószínűleg hólyagnak nézik az. egész olvasástanítási munkát, melyet csak fel kell fúni. A melyik ábécze az alakrokonsági divat utján, jóformán minden más tekintet ignorálásával, B.—4. gyakorlatában inni, vinni, túrni-féle szókat akar olvastatni, az teljes képtelenséget akar és használhatatlanná lesz ; mert vagy a kibetűzve vagy a könyvnélküli olvasásba hajszolja a tanulót. És a míg a tanító ezen ferde kinövések ellen (feltéve, hogy) küzd, az egész tanítás kárára rengeteg erőt és időt pocsékol el. Hogy mik lennének már a fokozatosságnak ama törvényei, melyeknek szem előtt tartása hivatva volna a munkát gyors és biztos sikerre vezetni, erre a kérdésre nem nehéz felelni. Oly egyszerű, oly természetes, oly magamagát megmutató az egész dolog, hogy a ki csak valaha is figyelemmel kisérte az olvasástanitás mesterségét, annak magának 29*
