Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1898-07-10 / 28. szám

451

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

452

dozatkészségben mutatják ki, hanem e gyülekezet ároni családjához való erős vonzalomban is, mert több nemzedéken keresztül, abból választottak maguknak lelki vezetőket, pásztorokat. Mindkét gyülekezet híveit megdicsérte, hogy bele tudtak illeszkedni az uj viszonyokba, mzgértették az idők jeleit és a vagyoni jólét előmozdítására egészen uj kereseti ágat honosítottak meg, mely a mellett, hogy jövedelmező, az egész országban szép hírnevet szerzett nekik. *) E tárgynál azonban mulhatlanul szükségesnek tartja megemlíteni, hogy a nyereség vágyás és a könnyű kereset mód sokszor nagy hátránynyal jár, mert az irás szavai szerint, a kik meg akarnak gazdagulni, esnek kisértetbe és tőrbe és sok balgaság káros kívánságokba. Vigyázzanak tehát, hogy utóbb az anyagi jólét elbizakodásba ne sodorja őket, maguknak tulajdonítva mindent, elfelejtkezve Istenről, a kinek pedig köszönhetnek mindent. Figyelmeztette a híveket arra, hogy a múlt években származott egyenetlenséget, visszavonást, mely köztük dúlt, felejtsék el, borítsanak reá fátyolt és mint szerető testvérek, úgy ragaszkodjanak egymáshoz. **) Végül kérte őket arra, hogy a családi élet tisztaságát őrizzék meg, mert a vagyon csak tiszta erkölcsösei párosulva boldogít; s az egyesekben levő gyarlóságok leküzdésére, a fogyatkozások pótlására, a bűnök kiirtására serkentő szavak után buzgó imával végződött a mindenki által örömélvezettel hallgatott beszéd.

Isteni tisztelet után az iskola és egyházak vizsgálata tartatott meg.

Ebéd előtt tisztelgett a képviselő testület; ezután a dunamelléki ev. ref. egyházkerület nevében tisztelgett a külső-somogyi ev. ref. egyházmegyéből nt. Kovács Gábor mocsoládi, lelkész tek. Sárközy Béla ez egyh. megye gondnoka és az egész mocsoládi presbyterium.

Ebéd után az aszalói gazdák a lelkészi udvaron elvezették országszerte hires lovaikat és csikóikat főt. püspök ur előtt, úgy ő, mint mindenki gyönyörűséggel nézte őket. Vacsora alatt az aszalói egyház énekkara több, szabatosan előadottt darabot énekelt, Varga Lajos tanító vezetése alatt, a mit püspök ur szives szavakkal köszönt meg.

Is^oíaiigy.

Az olvasástanitásról.

Tagadhatatlan az, hogy ez idő szerint használt ábéczéink előkelebbjei a lehető leglelkiismeretesebb gonddal és a magunk szempontjából nézve, bizonyos magas fokával a tökélynek vannak megírva. És a mikor én egyebekben oly nagy érdemű, általam is oly őszintén tisztelt férfiaknak ezen műveit bírálat alá veszem, nagy mértékben

*) A lótenyésztésre van itt ezélzás, mert tudva levő dolog, hogy mindkét község lakosai, a budapesti futtatások alkalmával, lóversenyeken több Ízben nyertek első dijat is, N. L.

**) Czélzás van az aszalói egyházban, az elmúlt évben papválasztás alkalmával felmerült egyenetlenkedésre. A kerüjeti bíróság intézte el ezen ügyet. N. L.

feszélyezve érzem magamat. De mivel ennek vagy most vagy utóbb, de okvetlen meg kell történni és mert megvagyok arról győződve, hogy maguk ama férfiak is meghajolnak a „győzzön a jobb“ elve előtt, sorra veszem azon íogyatkozázásokat, melyelyek használatos ábéczéinket rosszakká, használhatatlanokká teszik.

Első lényeges hibájok már ezeknek az, hogy a betűket helytelen sorrendben veszik fel ismertetés alá, a mikor valammenyien az uralkodó alakrokonsági divatnak hódolnak.

Ez az alakrokonság pedig (bold. Grönczy Pál felfedezése) a betűk vonásainak egymáshoz való hasonlóságában áll. E szerint p. o. az í, ú, t, betűk egymással alakilag rokonok.

Mikor aztán az ábéczeiró előtt azon feladat áll, hogy a betűket ismertetés alá sorrendezze, nagyon kapóra jön ez a familiáris közösség. Amúgy is, ezen, a fokozatosságot ezélzó szabályhoz kell igazodni: „könyebbről a nehezebbre, egyszerűről az összetettre,“ mint lehetne már e szabálynak kézzel foghatóbban eleget tenni, hanem ha úgy, hogy a mértéket az alakra huzzuk, a betűket familaliter csoportosítjuk, az egyszerűbbeket előbbre, az összetettebeket hátrább vesszük fel a sorrendben. Lesz tehát: í, ú, t, és az első gyakorlat: út, ti, itt, úti. (L. a Gyertyánffi- Kis-Radó ábéczét!)

Már itt egy nagy hiba van elkövetve.

Nyilván való ugyanis, hogy ez az elmélet egy oldaluan csupán az alakra tekint és teljesen figyelmen kívül hagyja a hangzást, holott az iskolának nem csak alaki (írási), hanem — és pedig tőként — hangi (olvasási) tekintetben is van a betűkkel (hangkép) dolga.

Hiszen, ha az egyszerűbb alakhoz egyszersmind tisztán, könnyen kiejthető hang volna köttetve, akkor nem lenne semmi baj. De itt van p. o. az i unokatestvére a t, az ő egyszerű alakjával és véghetetlenül nehéz hangzásával. Mit csináljon a szegény tanító és még szegényebb gyerek, ha mindjárt az első g}^akorlat második szava: ti? Hogyan birkózzék meg vele. Mikor ő a í-nek tiszta hangját nem ismeri, nem ismerheti, mert az valódi mássalhangzó lévén, önmagában tisztán nem hangzik.

Csakhogy ezt sokan nem ismerik el. Nevezetesen az alakrokonság hívei azt állítják és abból indulnak ki, hogy a mássalhangzók — és pedig egy kategóriába fogfalják valamennyit -önmagukban is tisztán kiejthetők (Evvel érvel ellenem Csikós István is az Egyetértés 1895 évi 108. számában.)

Ha ez igy volna, akkor csakugyan mindegy volna akármilyen sorrend.

De ám ez tévedés.

Hiszen, ha ezek önmagukban tisztán hangzanának, akkor nem volna lehetetlen belőlük p. o. kettesével önálló szót alkotni. Lehetne egy ilyen szó : gk. Vagy ha ez nem is, legalább hát az lehetséges volna, hogy egy magánhangzónak kettős, hármas torlódásban elébe köthetők volnának p. o. gkóf gkböf. (A Lyba-Krbva megyebeli horvát ’ testvéreinknek bizonyára nagy elégtételül szolgál ez megyéjök nevéért.)

De hát ez lehetetlen. És pedig nem egyéb miatt, hanem azért lehetetlen, mert a g, k, b hangok olyan tér-