Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1898-07-10 / 28. szám

453 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 454 mészetüek, hogy valódi miségük semmiképen másként nem, hanem csak úgy nyilatkozik meg, ha magánhangzóhoz kapcsoltatnak. Ellenben más oldalról azt látjuk, hogy a mily le­hetetlen kiejteni gkóf, gkbóf összetételeket, éppen oly köny­­nyen megy a gróf, srój-íéle torlódások kiolvasása. Némely mássalhangzó el nem tűr semmilyen, másik meg eltűr hármas torlódottságot is. P. o. strázsa, strimfli, spriczer, Splényi, Sztropko. Hát ha van ilyen is, meg van amolyan is, akkor abból világosan következik, hogy a mássalhangzók egy kategóriába nem sorozhatók és a hangzási könnyebbség vagy nehezebbség tekintetében nem mindegy, akármilyen sorrendben vétetnek föl, mert azok igazában kétfélék, u. m. valódi és látszólagos mássalhangzók. Ez a kétféleség pedig nagyon fontos az olvasás'a­­nitásnál, a mennyiben az összefüzési készség helyes mó­don való megszereztetésére mintegy önként kínálkoznak a látszólagos mássalhangzók, az ő szelíd természetükkel. A valódiak tulajdonsága ugyanis az, hogy bármint erőltetjük, önmagukban tisztán nem hangzanak és nem nyújthatók. A kimondás pillanatában elvégződnek az aj­kon. P. o. g, k, b, t stb. S ha mégis erőltetjük, kimon­­■ datnak ugyan, de okvetetlen hozzájok csapódik valamely segédhang, leginkább az ö; és tiszta g, k, b, t helyett gö, kö, bö tö-1 mondanak tanítványaink. Már most minő a helyzet, ha ezekkel kezdjük a munkát és a második szó : ti ? A kezdő tanuló — tudjuk — nem „egy szempillan­tásra“ olvassa ki a legrövidebb szót is, hanem ő neki elő­ször csak az első betűvel gyűlik meg a baja, s ha evvel megbirkózott, csak azután kerithet sort a másodikra. A midőn felismeri, kimondja az első betű hangját s bi­zonyos időbe kerül, mig felismeri és kiejti a másodikat is Ha most az a t hang tiszta és legalább csak egy parányi ideig megnyujtható volna, majd összeolvadna akkor az i­­vel a legnagyobb helyességgel. De mikor se egyik, se másik föltétel. Éppen ez oknál fogva azonnal megjelen a hívatlan segédhang és mikor lessük, hogy megszületik a gyermek ajkán a várva várt: ti, hát kitaszít helyette egy korcsszülöttet: tői, Engedjük-e már, hogy ez fel is növekedjék és nagy kort érjen ? Engegjük-e hogy te, dal, kár helyett igy ol­vassanak. töe, döal, köár? De engedjük-e csak azt is, hogy a tanuló arra fanyalodjék, hogy előbb magában ve­gye sorra a szó hangjait: kö-á-rö s aztán mondja rá: kár? Semmi esetre. Mi történik hát most, hogy a bajon segítve legyen ? Egyszerű dolog történik. A tanító — mutatóul — olvassa a szót helyesen, a tanuló meg utána .... mondja. De ám igy nem a ré­szekből szerkeszti össze a szót, hanem elsőben is annak kész kimondására ügyel, aztán megjegyzi annak formáját, helyét s igy minden czakompakostól beraktározza emlé­kezetébe, hogy forduló szükség esetén, legyen honnan elő­rántani. És igy tanul olvasni . . . könyvnélkül. Ez a munka az u. n. sirvaolvasás. Szó sincs róla, gyakorlott, ügyes tanitó elkerüli e hibát a legrosszabb ábécze mellett is, de a gyakorlatlan nem. És valljuk be csak, leledzettünk bizony valamikor ebben valamennyien, mindaddig, mig vagy egy jobb példa utján, vagy saját nyomorgásunk vergődése közben vala­hogy rá nem akadtunk a helyesebb módszerre. De ennek érvényesítésében folyvást akadályoznak az ábéczék s egyik kezünkkel ma is azok hibái ellen kell harczolnunk. Milyen szépen segíthetnénk pedig a bajon azon elő­nyök kihasználásával, melyekkel a látszólagos mássalhang­zók a valódiak felett önként kínálkoznak. Tisztán hangzanak önmagukban is és nyújthatók, akár egy egész lélekzetvételen át. Ilyenek a s, l, r, n, z és többé kevésbé még néhány, de czélunk elérésére elég 3—4 is. Mennyire más a helyzet, ha a gyermeknek a ti he­lyett p. o. a só szót kell kiolvasnia. A s hangját a maga teljes tisztaságában ismeri, mert ismerheti, továbbá teljes tisztaságában nyújtható lévén, segédhang nem csapódik hozzá, s igy van idő a második hang kiejtésére. Az ösz­­szefüzés, e szerint az olvasás tökéletes. Az én ábéczém előnye tehát itt ebben áll. Feloldoztam a betűket minden alakrokonsági köte­lékeik alól, mérlegeltem és sorrendeztem hangzási tulaj­donságaik szerint. Előre vettem a magán és látszólagos mássalhangzókat, begyakoroltatom ezeken az összefüzési készséget annyira, hogy midőn a valódi mássalhangzók következnek, semmiféle fennakadást ne okozhassanak. A pápai ev. ref. egyházmegye közgyűlése. Mint lapunk múlt heti számában már jelezve volt, a pápai ev. ref. egyhm. jun. 30 és jul. 1-én tartotta meg ez évi rendes közgyűlését Pápán, az ottani hitro­kon gyülekezet templomában, Szekeres Mihály esperes és Baráth Ferencz egyhm. gondnok urak elnöklete alatt. Alig volt még gyűlésünk, mely látogatottság tekinteté­ben a mostanival vetélkedhetnék, mert egyházmegyénk 27 lelkésze közül megjelent 25, világi tanácsbiráink so­rából is csak egy hiányzott s a tanítói kar, valamint az egyházak is szép számmal voltak képviselve. Esperes ur buzgó imában kérte a mindenható Is­ten kegyelmét magyar ev. ref. egyházunk további meg­tartására, boldogitására, egyh. megyei gondnok ur pedig szivbeli örömmel üdvözölte a nagy számmal megjelent gyűlési tagokat, mely után esperes ur terjesztette elő évi jelentését, melynek kapcsán beszámol azon segély összegekről, melyeket egyházmegyénk szegényebb gyü­lekezetei, csekélyebb díjazású lelkészei részint az állam­tól, részint a konventtől és egyházkerülettől nyertek, melyek kerek számban 2107 írtra rúgnak. Majd az egyházlátogatásról szóló jelentés követ­kezett, melyből örömmel győződött meg a közgyűlés, hogy egyházmegyénk területén jó rend, szeretet és béke virágzik s a hitbuzgóság és áldozatkészség oltára még teljesen nem aludt ki, mert a kegyes adakozások ösz­­szege 3263 frt 08 krt, az építkezések és javításoké pe­dig 5754 frt 90 krt tett a múlt évben. Az egyházlátogatásról szóló jelentés után az ürese­désben volt egyh. megyei világi tanáesbiróságra befolyt szavazatok felbontásáról szóló jegyzőkönyv olvastatott fel,

Next

/
Oldalképek
Tartalom