Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-06-19 / 25. szám
407 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 408 lezte magát, ezenfelül még arra is, hogy biztosítás dijainak 20%-át évenként kerületünk pénztárába szolgáltatja be. Első évi elszámolása meg is történt s e ezimen kerek számban 1300 forintot fizetett be, mely összeget Igazgató-Tanácsunk részben a központi nyugdijintézet gyarapítására — részben a kerületi tartalékalaphoz leendő csatolásra javasol fordittatni. E járulék az üzlet rohamos terjedése folytán évről-évre nőni fog, s kerületünk czélzatai számára tiz évig jelentékeny hozzájárulást biztosit. Büszkeségemnek tartom, hogy ez intézet alelnöke lehetek s ez utón is egyházkerületünk érdekeit szolgálhatom. Legyen szabad külömben — mellesleg —- megjegyeznem, hogy azon csekély mellékjövedelemnél, melyet e ezimen kapok, évente sokkal többet áldozok egyházkerületünk külömböző czéljaira, eltekintve attól, hogy püspöki jövedelmem az egyházpolitikai törvények folytán több ezer forinttal csökkent. Kerületünk pénzügyi helyzetének megvilágítására még csak annyit tartok szükségesnek megjegyezni, hogy mérlegünk, illetőleg nyeremény- s veszteség-számlánk nagyon kedvező, a mennyiben a múlt évi nyomott financiális és közgazdasági viszonyok daczára 13478 frt 53 kr egvenleget, mint rendelkezés alatt álló többletet tüntet föl. Egyházkerületünk nem jutott a tönk szélére, hanem fenséges küldetése utján a nehéz viszonyok közepette is halad mindig előre. Nyilatkoznom kell a tervezett takarékpénztár ügyében is, mert e miatt is igen heves és misztificatiokkal teljes megtámadásoknak voltam és vagyok kitéve. Csak pár szóban teszem ezt, mert Igazgató Tanácsunknak az egész kérdést megvilágító tüzetes előterjesztése van e tárgyban. Én csupán annak constatálására szorítkozom, hogy a főtiszt, kerületi Közgyűlés múlt évi 52-ik sz. a. kelt végzésével egy takarékpénztár szervezését, első sorban a kepeváltság keresztülvitele s másodsorban a központ számára uj jövedelmi forrás nyitása érdekében elvileg elhatározta vala s igy Igazgató Tanácsunk s magam is kötelezve lettünk annak tervét kidolgozni, s véleményadás végett szétküldeni. A beérkezett vélemények nagy többsége lényegtelen módosításokkal a kidolgozott alapszabályokat elfogadásra ajánlja. Azokban szó sincs arról, hogy az egyházkerület, mint testület, alapítson egy pénzintézetet, csak arról van benne szó, hogy az önállóan s az egyházkerülettől függetlenül szervezendő intézetnek kibocsátandó részvényeiből a kerület jegyezzen 25%-ot, s hívja fel az összes egyházközségeket, hogy egyes pénztárakban kezelt készpénzükből jegyezzenek részvényeket, mert az egész forgalom tiszta nyereségének 54%-a részényeik s betéteik arányában javokra fog jutni. A tiszta nyereség 35%-a kizárólag kepe váltsági czélokra lenne fordítandó, s 10%-a a kerületi pénztár javára jutna, melyből az a már-már tarthatatlanná vált 5%-os kamat fizetés fedezeti hiányait pótolhatná. A porszemek tömörülve sziklákat alkotnak; a csöppek egyesülve hatalmas áradattá nőnek. Ez a természet örök törvénye s érvényesül a nemzetgazdasági £ pénzügyi téren is. Nem szükséges prófétai lélek annak kimondásához, hogy szétszórt parányi erőknek egyesítése folytán ez az intézet milliókra menő forgalmat hozhat létre s tiszta nyeresége folyton gyarapodó lenne. Hasonló alapelveken nyugvó szervezete van p. o. a nagy-szebeni takarékpénztárnak, melynek múlt évi osztaléka szász egyházi, iskolai és kulturális czélokra 50 ezer forintot juttatott s hatalmas tartalékalapjához a múlt évi nyereségből 30 ezer forintot adott, holott alaptőkéje csak 10 ezer forint volt. Kicsinyből nagygyá lett s versenyez az „Albániáival, mely román egyházi és iskolai czélokat hatalmasan istápol. Tudom, hogy nálunk egy ily takarékpénztár megalapítása nehéz akadályokba ütközik, mert partiális érdekek hálózata útját állja s a nyilvánult ellenvélemény, mely a szenvedélyesség hangjában tör elő, gátul szolgál. Ezek az indokok késztették Igazgató Tanácsunkat ama javaslatának előterjesztésére, hogy a Főtiszt. Kerületi Közgyűlés ne bocsátkozzék ezúttal ennek érdemleges tárgyalásába s várja be a felizgult kedélyek lecsillapodását s kedvezőbb általános pénzügyi helyzet bekövetkezését. Azzal azonban legyünk tisztában, hogy a kepeváltság gyorsítása érdekében és pedig a központi erő segélyével valamit tenni kell, mert a veszély közeleg, s ha kitör, nem egy helytt, tenni késő lesz. Magyar reformátusok Amerikában. Két, három év óta úgy a napilapok, mint egyházi orgánumaink hasábjain mind szélesebb érdeklődést keltő, ismertető czikek jelennek meg, tárgyalva az Amerikába szakadt ref. testvéreink vallásügyi mozgalmait, templom-* épitési, egyházszervezkedési törekvéseit, mind meganuyian elismeréssel adózva népük mély vallásos érzületének, egyházias buzgóságának, melyet emez idegen haza földjén, sem tagadott meg, sőt a mely nemes vallásos érzület és egyházszeretet párosulva buzgó áldozatkészséggel, megteremtette azt a csudás eredményt, hogy alig 2 — 3 év leforgása alatt 5-6 templom épült Amerikában. Egy egyház szervezése s hozzá még templom építése ez bizony nem csekély dolog. Annyival nehezebb pedig itt, hol idegenek között vagyunk, s hol templomok épité.sénél úgyszólván kizárólag önerőnkre vagyunk utalva. Igaz, hogy az amerikai magyar reformátusok generosus pártfogót kaptak az isteni bölcs gondviseléstől az egyetemes angol ref. egyház missiói főhatóságában, mely évi 3000 dollárral, közel 8000 írttal propagálja a magyar, missióügyet, de az ő segélynyújtásuk csak a lelkészek tisztességes megélhetésére irányul és az ez irányú támogatás is csak ideiglenes jellegű lehet, mert azt elvégre kívánni sem lehet egy egészen idegen nemzetiségű, bárha egy hitet valló hatóságtól, hogy vége nélküli évek során ő gondoskodjék bármely nemzetiség számára a lelkészek kitart ásáról. Aztán meg ismétlem, templomépitési mozgalmainknál már mi úgyszólván kizárólag magunk erejére vagyunk utalva. Nem is lehet várni, méltánytalanság volna kívánni is a missiótól hogy még templomokat is ő építsen nekünk^ így az az 5 magyar ref. templom is, mely már áll az E,-Államok területén, mind a magyar ref. nép
