Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1898-06-12 / 24. szám

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP 378 377 teliben; a hívek legnagyobb része buzgó, vallásos, egyhá­zához ragaszkodik, az isteni tiszteletet látogatja, az úr­vacsorával él; az egyházi épületeket rendben tartják min­denütt ; erkölcsi tekintetben sem lát nagy fogyatkozást; vagyoni tekintetben gyarapodnak; a szomszédban fel­állított földműves iskolának jótékony hatása van, mert a község tagjai hasznukra tudják fordítani az ott látot­takat és okszerű gazdálkodást űznek. De épen ebből kifolvólag egy kis panasza is van ; mert úgy tudja, hogy kissé mélyebben elmerültek az anyagiakban. Amannak, kik elfelejtik ezen parancsolatot: „Hat napokon mun­kálkodjál, a hetediket pedig megszenteljed.“ Figyelmez­teti ezért őket: a földi javak gyűjtése mellett ne feled­jék el, hogy „egy a szükséges dolog.“ Azután kéri őket, hogy az önzésben ne merüljenek el, hanem az egyház oltárára hozzák meg szívesen az áldozatot, ne csak azt adják a mit kell, mert abban nincs nagy érdem. Fi­gyelmükbe ajánlotta azt a csodálatos körülményt, hogy bár a népesség száma jelenleg több mint régen volt, mégis a születések aránytalanul kevesebbek. Kutassák ennek okát és ha helytelen gondolkodásból származik, fel kell a tévelygőket világosítani. Kérte a gyülekezetek tagjait, hogy minden tekintetben tartsák meg az Isten­nek törvényeit, kövessék azt, a mi jó, irtsák mindenütt a bűnt. De mivel ezekhez szükséges az Istennek ke­gyelme és segedelme, kérjétek az Urat, hogy adja meg ezeket tinéktek — imádkozzatok. Isteni tisztelet után tartatott meg az iskola és a gyülekezetek vizsgálata. Tisztelgett a politikai község képviselő testületé, élén a körjegyzővel. XVI. Csökölg. Jákó. Kisbajom. Május 3-án következett a csökölyi, jáikói, kisba­jomi egyházak meglátogatása. Központ volt Csökölg. — Indulás Gigéböl; a menet élén haladt az atádi járás fő­­szolgabirája, Ehn Sándor ur, azután özvegy gróf Som­­sich Imréné, mikei földbirtokos díszes fogatán főtiszt, püspök és Körmendy S. urak, azután a kiséret és szá­mos fogat, melyeken a gigei hívek jöttek. A csökölyi határnál várakozott már a község képviselő testületé, élén a körjegyzővel, a ki üdvözlő beszédet tartott. A gigei bandériumhoz csatlakozott a csökölyi, s díszes látványt nyújtott, a mint a széles utczán, elől, igen szép rendben, két sorban haladtak, zászlókat lobogtatva, a nemzeti színű szalaggal felékesitett lovasok, számra nézve 28-an. Harangzúgás és mozsarak dörgése közt ért a menet a szép diadal iveken keresztül a lelkészi ud­varba, hol a helyi lelkész, nt. Nagy Sándor ur fogadta a főpásztort, szép üdvözlő beszéddel s az erre adott vá­lasz után, a helyi lelkész leánya Nagy Teréz igen szép virágcsokrot nyújtott át püspök urnák, meghatott sza­vakban elmondott rövid beszéd kíséretében. Ezután püspök ur lakosztályába vonult vissza. Az istenitisztelet 10 órakor kezdődött. A helybeli lelkésznek szép imádsága után püspök ur elragadó pa­­storalis beszédet tartott. Örömmel üdvözölte a nagy, tágas templomot teljesen megtöltő közönséget, vallás és felekezeti külömbség nélkül, de különösen a híveket, hitünknek cselédeit üdvözölte szivének, lelkének teljes örömével, mert tudja, látja, hogy az egyszerű erkölcsű, istenfélő, vallásos, munkás és türelmes ősöknek méltó utódai. Mint a sok küzdelmeken átment tengerész, a hogy elszólttá beszélni unokájának, hogy miképen sza­badult meg sokszor az életveszélyes szerencsétlenségek­ből: úgy beszélte el a főpásztor, ékesen szóló ajakkal,, eleven színekkel rajzolva, azon tenger sok küzdelmet, a melyen a gyülekezet keresztül ment. Alig más kisebb gyülekezetekben 20—30 évig szünetelt a vallás szabad gyakorlata, addig e nagy és fényes egyházat, hol espere­sek, seniorok laktak, félszázadnál tovább sanyargatták, üldözték s az isteni tisztelet tartását megtiltották benne. A szomszéd kis egyházakba jártak a hívek isteni tisz­teletre, egyik balra ment, másik jobbra. Egy gyüleke­zetbe nem mehettek, mert nem volt képes befogadni az egész népet. Azon időben csak 4 kath. család lakott itt és ezeknek felállították a dús jövedelmű plébánia hivatalt és még ezen felül kötelezték a ref. vall. híve­ket is arra, hogy a plébánosnak fizessenek pénzt, ga­bonát, fát és közmunkát is teljesítsenek neki. — Aíég 1790 után is, a midőn már törvénybe iktattatott, hogy a plébánusok a más felekezetbeli hívektől semmiféle fize­tést nem szedhetnek, nyögtek e terhek alatt. A tem­plom elvétetvén, egy posványos ingoványt jelöltek ki nekik, hol imaházat építhettek, de ezért is kellett kü­lön úrbéri szolgálatokat teljesíteni. 1.811-ben folyamod­tak a hívek a földesurhoz, a veszprémi püspökhöz, kérve, hogy engedtessék el nekik a hűbér és mentes­senek fel a plebánus fizetése alól. Az lett a válasz, hogy úgy tartoznak teljesíteni minden fizetést a kath. plébánosnak, mint a prédikátornak. Tehát kétszeres ter­het emeltek, de azért soha nem csüggedtek. ATégre ütött a szabadulás órája, 1841-ben a fel­világosodott lelkű Kopácsi József veszprémi püspök nem csak, hogy felmentette őket minden szolgálmány és fizetés alól, a mit a plébánosnak adtak, hanem ezen felül adott a ref. prédikátornak 3/4 és ref. tanítónak 2/4 úrbéri telket, minden teher és ellenszolgálmány nélkül. Vajon a ref. vallásu hívek lettek-e jobbakká ? Nem, hanem a katholikusok lettek keresztyéniebbekké és ha­zafiasabbakká. Az a kérdés most, hogy ti méltó utódai vagytok-e őseiteknek, a kik példát adtak egyházukhoz,, vallásukhoz való ragaszkodásuk és a súlyos, kétszeres terheknek zúgolódás nélkül való hordozása által ? Alél­­tók vagytok-e arra, hogy mint most hálával emléke­zünk meg az elődökről, úgy rólatok is hálával emlé­kezzenek meg a késő unokák. Örömmel látja, hogy igennel felelhet erre a kér­désre, mert nem fogyatkozott meg az ősök hite, láto­gatják a hívek Istennek házát, s hitüknek gyümölcseit is felmutathatják a díszes egyházi épületekben. Elis­merését nyilvánítja, hogy szép orgonát vettek önkéntes áldozatokból, látja, hogy a hívek szorgalmasok, mun­kások, takarékosok és igy a földi boldogság fő alapja megvan. Serkenti őket arra, hogy mivel minden ál­dást Istentől vettek, ezután is áldozzanak szívesen, öröm­mel az egyház oltárán. Erkölcsi tekintetben sem lát sok fogyatkozást, bár itt-ott találkoznak visszás házasok 24*

Next

/
Oldalképek
Tartalom