Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1898-01-08 / 2. szám

27 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 28 tatottt képek meggyőznek bennüuket egyrészt a felől, hogy Angliában az evaugeliomnak buzgó munkásai van­nak, akik „a jó alkalmatosságot áron is megveszik,“ más­részt arról, hogy az a sokoldalú és fárad hatlan munkás­ság, ha nem is mindenütt s nem is mindenkor, de nem marad siker nélkül. Ez a tény legyen buzdításunk és vigasztalásunk né­­künk, kiknek óhaja a magyar protestáns egyház s ez ál­tal a magyar nép boldogulása. Balogh Elemér ev. ref. lelkész. jegyes hözÍEményef;. — Lapunk következő számát már csak azoknak fogjuk megküldeni, a kik azt akár az előfizetési dij beküldésével, akár levélben megrendelték. Kérjük ennél fogva a megrendelésnek minélelőbb való' teljesítését. — Főiskolánk igazgató-tanácsa f. lió 20-án dél­előtt 9 órakor Pápán időszaki tanácsülést tart, melynek főbb tárgyai leendenek: 1. Megnyitás és alakulás. 2. El­nöki előterjesztések. 3. Az elnökséghez intézendő inter­pellálok, vagy esetleg beadandó iditványok. 4. Theol. akad. igazgató jelentése. 5. Főgimn. igazgató szeptember­­deczember hónapokról és az évharmadról az elnökséghez beterjesztett jelentései. 6. Bencze Zsigmond tanár eltávo­zása folytán üresedésbe jött rajztanári tanszékre p lyázat­­hirdetés elrendelése. 7. Főgymn. tanárkar jelentése a rajz­tanári órák ideiglenes ellátása tárgyában. 8. Tanári-testü­let jelentése a családi-alapitvány-karnatok kiosztásáról. 9. Ugyanannak jelentése: a tandíjmentességekre nézve hozott határozatnak, főleg az első osztályú tanulókra vonat­kozó érvényesítéséről. 10. Az ülést előző két nappal az elnökséghez beadandó ügyek. — Keszi Hajdú Lajos nyugalmazott lelkész-tanár, főiskolánk nemes lelkit barátja, ebben a tanévben is elő­kelő helyet foglal le magának azok közt, a kik a tanuló ifjúság önszorgalmu munkásságának fokozásához dicsé­retre méltóan hozzájárulnak. Két pálya kérdést tűzött ki. Egyet a hittanhallgatók részére: Luk. ev. IV: 1—11. ver­seinek, mik Jézus megkisértetéséről szólnak, magyarázása. „Egyszerit irályu, felvilágosító, meggyőző okokkal bebizo­nyított értekezés legyen." Jutalma 10 korona. A m|ásik „általános pályadij, melyre bármely szakbeli ifjú pályáz­­hatik.“ Tétel: „Legjobb költemény az ötvenedik évi mártius 15-ére." Jutalma 10 korona. Ha nem lennének pályanyer­tes müvek, mind a 20 korona a segélyegylet tőkéjének gyarapítására fog fordittatni. Főiskolánk e változhatatlan jóindutatu barátjának hálás szívvel mondunk köszönetét. Adjon Isten neki is, mint ő kívánta nekünk, boldog uj esztendőt! — Kegyes adományok. Özv Váryné Tóth Vilma úrnő és Váry Elemér úr György-Királyságról a karácsonyi ünnepek alkalmából 5 — 5 frtot küldtek a pápai ev. ref. nőegyletnek Nemes tettükért fogadják az egylet hálás köszönetét! — A nagy-szecsei ev. ref. egyház uj orgonáját karácsony első ünnepén vették használatba. Az igen dí­szes kiállítású és kellemes hangú orgona, a hívek áldo­zatkészségének köszöni léteiét és Szalay Gyula fehérvári műorgona készítő szakértelmét dicséri. — Wahr manu Renée reformátussá lesz. Bizonyára széles körökben fog élénk szenzácziót kelteni a hir, hogy Wahrmann Renée asszony, Wahrmann Mór leánya, ki csak nemrég vált el férjétől, Krausz Izidortól, elhagyja vallását s belép a református vallás kebelébe. Wahr­­mann Renée úrnő a múlt hó végén kérte, tanuk előtt Kohn főrabbbitól az izraelita egyház kebeléből való el­­bocsáttatását. Kohn rabbi az elbocsátó levél kiadását megtagadta. Wahrmann Renée úrnő épp azért vitt magá­val két tanuL hogy az elbocsátó levélnek előrelátott megtagadása esetén, e két tanú igazolja irásbelileg, hogy Wahrmann Renée a bejelentést megtette. E tanuk előtt történő bejelentésnek a törvény értelmében ismétlődnie kell s ha ez megtörtént, akkor többé mi sem áll útjában annak, hogy Wahrmann Renée asszouy lelkiismeretét kö­vetve, belépjen a református egyház kebelébe. Mint ér­dekes körülményt említjük meg, hogy az a két tanú, kik­kel WaLrmann Renée asszony Kohn rabbinál megjelent, Bánffy Dezső br. Magyarország miniszterelnöke és Hege­dűs Sándor. Végre im akadt egy gazdag izraelita is, a ki elégedetlen lévén régi vallásával, annak elhagyásánál s az uj megválasztásánál nem arra tekint, hogy hol a több­ség, a pompa, a fény és a hatalom. Mindig visszásnak tar­tottam, mikor müveit és gazdag izráeliták vallásuk meg­változtatásakor nem protestánsokká, de római katholiku­­sokká lettek, tehát egy szertartásokkal túlterhelt vallásból megint olyanba léptek, ami ép e téren még több követel­ményt támaszt a hivő elé. Visszásnak tartottam, mert úgy látom, hogy még a lómai kath. intelligentia is túlnyomó többségében együtt érez és gondolkodik velünk, protes­tánsokkal. A saját papjaik és egyházi lapjaik is igy tud­ják ezt; ezért tesznek különbséget a hithű és a rossz katholikusok közt, nem a legszebb czímekkel illetvén ez utóbbiakat! Szívesen üdvözöljük az első fecskét! — „Protestáns esték“ czim alatt mintegy 180 lapra terjedő füzetben, az „Evangélikus egyház ési skola“ kiadá­sában jelentek meg azok a felolvasások, a miket a ma­gyarhoni ág. hitv. ev. keresztyén egyház egyetemes theoL akadémiájanak tanárai, kiváló erők közreműködésével évenként kétszer, t. i. a böjti és az adventi időszakban tar­tottak. E felolvasások czélja az, hogy a tudományos ku­tatás eredményeit népszerű előadások formájában, a mű­veltebb társadalom közkincsévé tegyék. A füzet tartalma: I. A nőkérdés a keresztyén egyházbau. Dr. Masznyik End­rétől. II. Az én mesés könyvem. (Aforizmák a gyermek­­nevelés köréből) Gaál Mozesnétől. III. A régi Egyiptom vallása. Stromp László theol. akad. tanártól. IV. A ku­­ruczvilág költő asszonya, Kovács Sándor theol. akad. ta­nártól. V. Képek az angol egyház életből. Balogh Ele­mér ev. ref. lelkésztől. VI. Nőideálok. Hörk József theoL akad. tanártól. VII. A hit bibliai képekben. Raffay Sán­dor theol. akad. tanártól. Függelék : a „Protestáns esték“* sorozatának részletes programmja. A füzet ára 1 azaz egy korona. Nagyon melegen ajánljuk az ilyen dolgok iránt érdeklődők figyelmébe, annyival inkább, mivel a tiszta jövedelem a pozsonyi Evang. Theologusok Otthonáé lesz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom