Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-05-22 / 21. szám
IK’NANTUL! ! ROTESTAXS LAP. 330 320 erősen megálltak a hitben ás egyházukhoz, vallásukhoz való ragaszkodásukat tettekben is kifejezték. Másfelől fájdalmának ad kifejezést, hogy a gyülekezet tagjai számban apadtak. Mindazáltal vigasztalásul szolgál, hogy a kevés számú hi vek Istennek házát szorgalmatosán látogatják, az úrvacsorával élnek és az egyház terheit, a melyek pedig nehezek, minden zúgolódás nélkül hordozzák. Különösen kiemelte a daránji egyházat, melynek anyagi ügyei a legjobb rendben vannak és nevét jótéteményei és alamizsnálkodása által beírta az öröklét könyvébe. Azon óhajtásának adott kifejezést, bárcsak minden egyházunk ily szépen virágoznék és haladna elő az anyagi jólétben. Ebből kifolyólag figyelmezteti a többi gyülekezetek híveit, hogy „ne nézze kiki csak a maga hasznát, hanem eg gebéknek hasznát is nézze.1( A dombó-gárdonyi társegyházat kérte, hogy minden ügyét szeretettel és békességgel intézze el, mert a legnagyobb anyagi zavarokból is ki lehet bontakozni, ha egyetértés és jó akarat van a hívekben; de ha ez hiányzik, a legkisebb ügyekből olyan háborúságok származhatnak, a melyek megrendítik azon alapot, a melyen a gyülekezet felvirágzásának kellene felépülni. Inti a híveket, hogy ha Isten ez áldott vidéken áldásokkal árasztotta el, ne legyenek szükkeblüek, neosak anyagi javakat szerezzenek, hanem törekedjenek lelki kincsek után, melyeket a rozsda és a molg meg nem emészt, a to1 vajok ki nem ásnak és el nem lógnak. Tartóztassák meg magukat javaiknak elpazarlásától és a dobzódástól, mert azt mondja az irás: „sem a részegesek. sem a dohzódók Isten országát örökségül nem bírhatják. Istennek képe rajtunk az, hogy uralkodjunk indulatainkon. Van tehát e gyülekezetekben a jó mellett rossz is, mint az élet mezején jár Isten igéje mellett a sátán, a mely hinti a konkolyt és ezt nekünk kiirtani nem lehet. Hogy ezen rossz eltűnjék és a hiányok kipótoltassanak, kérjük Istennek áldását nagy és nehéz munkánkra, a gonosz elleni küzdelemben. Az isteni tisztelet után az iskola vizsgáltatott meg; ezután tartatott meg a fent nevezett egyházak vizsgálata. Délben a helybeli lelkésznél volt banket, a melyen a község intelligens közönsége valláskülömbség nélkül részt vett. A sok felemelő, szívhez szóló toasztok közt legérzékenyebb és legmeghatóbb volt a bucsuzás. Nevezetesen Hegyessy János ur, a szigetvári járás főszolgabirája vett búcsút, a ki hét napig kisérte főtiszteletü püspök urat kőrútjában. O maga állott fel, poharat emelve a magas vendégre. Elmondotta, hogy a mily nagy örömére szolgált szivének, hogy neki jutott a szerencse, miszerint a dunántúli ev. ref. egyházkerület nagyérdemű főpásztorát e hivatalos kőrútjában kisérhette, s a mily mértékben fokozódott az öröm valahányszor hallotta ékesen szóló ajkáról intő, buzdító, dorgáló, lelkesítő beszédét, a melyeknek tartalma mindig a felebaráti és hazaszeretet volt, mintegy feltétlen követelménye az Isten iránti szeretetnek, egyházhoz való ragaszkodásnak, vallásos buzgóságnak: ép oly nagy a fájdalma e pillanatban, a midőn a bucsupoharat kell tartani reszkető kezeiben. Örök emlékezetű lesz rá nézve ezen körút, soha el nem mosható nyomokat hagyott hátra az ő lelkében mert lehullott szeméről a fátyol és tiszta világosságban lát egy vallásfelekezetet, a melyet eddig csak felületesen, hiányosan ismert. ígéri, hogy vezérfonálul fogja választani a hallott tanításokat és hivatalos működésében félre tesz minden felekezeti elfogultságot, a melyet eddig is cselekedett ugyan, de ezután fokozottabb mértékben fog cselekedni, és egész életében az Isten és felebaráti szeretet lesz azon vezércsillag, a mely ragyogni fog éltének egén. Istennek áldását kérte a magas vendégnek, a főpásztornak hátralevő útjára, egész életére. Mindenkit mélyen meghatott a beszéd és könnyek közt történt az elbucsuzás. Nem tartom feleslegesnek megemlíteni, sőt kötelességet vélek teljesíteni, a midőn kijelentem, hogy nevezett főszolgabíró ur, oly szívvel, lélekkel, teljes odaadást bizonyító buzgalommal és szóval alig kifejezhető fáradalmakkal működött közre, csakhogy szeretett főpásztorunk útja valóságos diadal ut legyen az ő községeiben, melyet hitsorsosunktól is legmélyebb köszönettel kellene fogadnunk. Ezen tapasztalat tette oly nehézzé, oly fájdalmassá a bucsuzást. Estve az egész vendégkoszorut vacsorára meghívta Ivánkovics István helybeli földbirtokos ur, a hol jelen voltak még: idősb és ifjabb Kämmerer földbirtokos urak, Nádassy Kálmán testvéregyházmegyénk ág. ev. felügyelője és többen vallás és felekezeti külömbség nélkül. Másnap reggel, ápr. 25-én indult tovább kőrútjára püspök urunk, ns. Ivánkovics István ur diszes négyes fogatán, utánna több kocsin a kiséret. — A menet élén bandérium haladt és igy érkezett I)ar ínyba. Gyönyörű szép diadalkapun keresztül, az egész község lakosságának lelkesült éljenzései közt vonultunk a templomig. Itt tartotta az üdvözlő beszédet Czebe Nagy Mihály h.-lelkész ur, örömének adva kifejezést, hogy szeretve tisztelt főpásztorunk e nagy községet bár rövid ideig, látogatásával megtisztelte. A mely üdvözlő beszédre a püspök ur válaszolva, atyai szivének nagy fájdalmával ecsetelte azt a szomorú állapotot, a melyre a belső-somogyi egyházmegyének ezen egyik legnépesebb egyháza jutott; nevezetesen a lelkész, ki 40 év óta szolgál az egyházközségben — már közel 10 év óta teljesen szolgálatra képtelen, testben, lélekben elgyengült, s azóta a folyton változó segédlelkészek gondjára volt bízva; e szomorú állapot még fokozódott most azzal, miszerint a h.-lelkész is távozni fog más egyházkerületbe. — Kérte a híveket, hogy legyenek türelemmel, viseljék el a csapásokat megnyugvással, mert az Isten, a ki mindeneket bölcsen rendel — hitüknek megpróbálása végett bocsátotta ezt reájuk. — Vallásos buzgóságukban ne lankadjanak, egyházukhoz szeretettel ragaszkodjanak, megroskadt öreg lelkészük iránt kímélettel viseltessenek, meggondolván és szemelőtt tartván az irás ezen szavait: „A jót az Istentől elvettük — hát a gonoszt nem szenvednénk-e el.„— Vi-21*
