Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1898-01-08 / 2. szám

25

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

26

ki közöttük vallásos iratkákat, vagy vallásos építő irányú beszélgetésbe ereszkedik velők, s meghívja őket a missiói templomban tartandó vallásos estére. A többi missionárius a szénmunkásokat, szegény emberek szállodáit, a korcsmákat, a tengerészeket, a vasutasokat stb. keresi fel. Én egy Clarke Jakab nevű városi missionáriussal gyárakba mentem. Clarke bácsit mindenütt szívesen fogadták a teázási idő alatt, amely alkalommal mindegyik munkással váltott néhány szives szót. Engem is bemutatott soknak köz ülök, mint Mr. Kossuth honfitársát. Egy zongoragyárban egy istentelen munkásra is taláttunk, aki Clarke bácsit keresztyén elveiért egyenesen megtámadta, s midőn Clarke bácsi azt mondá neki: vájjon lelke békességben van e, úgy felelt, hogy: ami nincs, az sem békességben, sem háborúságban nem lehet, már pedig lelkem nekem nincs !

Clarke bácsi azonban az ilyen nyilatkozatokból kiveszi, mily kön}7veket olvas az il'ető. Rendesen Paine Kétkedők kézikönyvét,“ vagy „Feltörni való diók keresztyének számára“ czimü müveiből idéznek. Clarke bácsi azután folytatja a beszélgetést s azt igyekszik kimutatni, hogy ellenfele felületesen ítél a Bibliáról, mert azt nem olvasta. Mikor az ilyen istentagadó hazamegy, első dolga, hogy titokbau egy Bibliát vesz s azt abból a czélból kezdi olvasgatni, hogy majd Clarke bácsit bibliai idézetekkel szorítja sarokba. S az ily istentagadókkal, amint Clarke bácsi mondja, sokszor megtörténik, hogy Saulból Pállá, atheistából kegyes keresztyénné lesznek.

Ezek a városi missionáriusok az 1890-ik évben 5520 embert vettek rá az istentisztelet rendes látogatására. — 1052 családot vettek rá házi istentisztelet tartását a, 173 vadházasságban élő párt vettek rá, hogy törvényes házasságra lépjenek, 358 nőt vezettek vissza az erény útjára. 5395 utczai csavargó gyermeket részesítettek vallásos oktatásban. 12.802 új testamentomot adtak el. 4.857,909 vallásos iratot osztottak ki. 41.055 könyvet adtak kölcsön. 57,026 ízben tartottak vallásos estét. 23,951 Ízben látogattak gyárakat,

De az angolok nemcsak az ő szigetországukban levőkről gondoskodnak, hanem kiterjed figyelmük az elutazottakra is. Példa erre a nyilt-tengeri halászokhoz küldött misszió. Angliából ugyanis évenként egész csapat hajó szokott kimenni együttesen a nyílt tengerre halászás czéljából huzamos tartózkodásra. Ezt az alkalmat vállah kozó szellemű korcsmárosok kiaknázták. Nehány korcsmáros ugyanis hajón ment a halászok után, s a halászoknak a nyilt tengeren mérte a szeszes italt, s mindenféle alkalmat adott a halászoknak erkölcstelen élet folytatására. Ez azonban kitudódott, s London lelkes keresztyénéi missionárius hajót szereltek fel, s küldtek a nyilt tengeri halászok közé. A verseny megindult a korcsmahajó és a missionárius hajó közt. A missionárius ingyen adta halász vendégiuek a teát, a hasznos könyveket, a mit a korcsmáros nem tehetett meg. s pár hét múlva az utóbbinak haza kellett vitorláznia erkölcstelen üzelmeinek színhelyéről, nehogy teljesen vagyonbukott legyen.

Néha-néha, úgy elvétve napilapjainkban megjelenik

egy-egy mulatságos hir az Üdv-Hadseregéről, s mi ezek alapján nem vesszük komolyan az Üdv Hadseregének ügyét s napirendre térüuk felette, mint hazánk egyik igen jeles Írója, a ki 1891. júniusában a Budapesten járt Üdvliadseregbeli két küldöttnek, mr. Railton és mr. Hőidéinek értesülésem szerint igy felelt: „Nagyon szép, hogy Magyarországba eljöttek ; de a magyar ember úgy is nagyon jó, annak nincs az Üdv-Hadseregére szüksége, hanem ha meg akarják fogadni tanácsomat, menjenek a németek, meg más nácziók közé, azokon segítsenek !“ Pedig hát az a jó generális, meg az ő emberei nem futóbolondok.

Booth, az Üdv-Hadseregének generálisa 1890. novemberében egy könyvet adott ki „In darkest England, and the way out.“ (Legsötétebb Angolországban, és a belőle kivezető ut) czimmel, amely három hét alatt 175,000 példányban kelt el. A könyv hatása nagy volt. Az angol királynő Booth ezéljaira átadott 120,000 forintot, lord Rosebery volt miniszterelnök 100,000 forintot, Gladstone is nagy összeget — ezenkívül ezer meg ezer szegény munkás megtakarított pennyjét.

Ez időtájt épen Skótország fővárosában, az edinburgi főiskolában voltam és alkalmam nyilt a tisztes öreggel személyesen találkozni. General Booth ugyanis könyve megjelenése után sorra vette Nagybrittannia városait és mindenütt beszédeket tartott, a melyekben előadta czéljait és a lakosságot adakozásra szóllitá fel. Edingburghba is eljött e körútja alkalmával, s a főiskola tanárai meghívták, hogy az ifjak előtt tartson beszédet a díszteremben. Együtt vártuk őt, az érkező vendéget az ebédlő teremben, ahol General Booth professorainkkal együtt a világ minden részéről levő ifjak körében megebédelt. — Majd átmentünk az óriási díszterembe, ahol Booth beszédet tartott. Még ma is előttem van a tisztes ember őszbe csavarodott feje, vérvörös mellényben, kék öltözetben levő magas alakja; még ma is, mintha csak hallanám lelkes szavait! Jöttem, hogy a szegényeknek Evangyéliomot hirdetnék ... és az Ur jókedvének esztendejét . . . hogy minden siralmasokat megvigasztalnék. (És. 61. 1—3,) . . . A beszéd hatása óriás volt — még aznap átadtak az edinburghiak Booth kezébe 172.000 forintot! — Azelőtt csak megmosolygtam, mikor a szabad ég alatt nagy dobbal, hatalmas nagy trombitákkal próbálták a népet összeeső* diteni Booth hívei, de ma már — beszéljenek helyettem a számok :

Az Üdv Hadseregének évi bevétele: 10.000,000 forint.

Működésének szintere 34 ország; szolgálatban van 10,000 férfi és női tiszt. Hetenként 50,000 istentiszteletet tartanak. Van 29 hetilapjuk, melyből elkel évenként 37 mil’ió példány. Az Üdv Hadserege fenntart 34 Magdaléna menhelyet, 33 állomást azon tisztjei számára, akik a legnyomorultabb néposztály erkölcsi és anyagi helyzetének javításán fáradoznak. 10 menhelyet elbocsátott rabok számára. 4 tápintézet 5 hajléktalanok menhelyét. 1 hülye intézetet, 1 gyárat munkanélküliek számára, 2 munkaközvetítő irodát.

Sok, sok dolgot lehetne móg elmondanom az angol egyházi élet illustrálására, de azt hiszem, a már felmu-