Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1898-05-15 / 20. szám

311

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

312-és a viszonyok által követelt tartalmat. Nekünk nem meddő, merev és alkalmazkodni nem tudó külső egyháziasságra van szükségünk, hanem arra az életerős, cselekvő és belterjes keresztyénségre, mely mint só izesiti meg a társadalmat, mely mint élesztő, nemesitő, emelő erő hatja át családi, egyházi és társadalmi életünket.

Mert a modern tudomány és Ízlés minden fegyverét és eszközét tekintetbe kell venni és fel kell használni az egyház szolgálatában a nélkül, hogy hitünk alapjait vagy erkölcsi követelményeit érintenők. — Ezeket együtt kell egyházunkba átöntenünk és ezt a társadalommal élő viszonyban tartanunk. Mert most mindinkább fokozódik küzdelmünk és fokozódnak a követelmények irányunkban. Az állami törvényhozás a lelkiismereti szabadság korlátáit kijebb tolta és igy a küzdelemnek szélesebb tért nyitott. Másfelől úgy a társadalmi nyomor, mint a társadalmi élvezetek gyakran ragadják szélsőségekre a lelkeket és ezekben a háborgó érzelmeket, mint a tenger titkos mozgásait, melyekből később vihar lesz, meg kell ragadni és az egyház számára fel kell használni, mert ha a vallás szükségérzetét fel nem használjuk és ki nem elégítjük, desperáczióba megy át, mely ronthatja az egyházat, társadalmat és államot egyaránt. Épen ezért kell keresni a modern eszközöket is erre. A chorustól, mely hithű lehet, ha nem is képez disharmoniát, az orgonáig, mely ha művészileg szól szivünkhöz, jobban meghatja azt, az egyházi szónoklattal, mely a tudomány haladását sikeresen használhatja fel, a papok és elöljárók buzgalmáig, minden erre kell, hogy szolgáljon.

Az evangyóliomi keresztyénségnek életnemesitő erkölcsi tartalmát kell először tisztán tartanunk az egyházi életben, hogy aztán annál hatásosabban érvényesíthessük magán- és közéletünk többi mezőin. Élő, térjedékeny, életnemesitő vallásosság a műveltebb Ízlést és a fejlettebb esztétikai igényeket is kielégítő formákban, kultuszban, éneklésben, az öröklő dogmai elem sérelme nélkül: ez az ón egyházi eszményem.

Hitbuzgó, nemesszivü, munkás és áldozatkész tagok az én ideáljaim, kik mind megannyi harczosok és katonák küzdjenek a keresztyénség magasztos czéljaiért, nem hitfelekezeti villongást támasztva, hanem hit- és jellemszilárdságukkal erősitőleg és buzditólag hatva bent és nemes óletpóldájokkal hódítást gyakorolva az egyházunkon kívül állókra. Mert erős meggyőződésem, hogy csak azok az egyházak nőnek, szaporodnak és külsőleg is csak azok terjeszkednek, melyek az egyéni és társadalmi életbe nemesitő erőket, minél több erkölcsi tartalmat tudnak bevinni, melyek a kor igényeihez és eszközeihez alkalmazkodni tudnak, mig az erkölcsi satnyaságban sínylődő és alkalmazkodni nem biró egyházak erkölcsileg hatástalanok és külterjileg is csak fogynak és összezsugorodnak.

A keresztyén erkölcsi erők érvényesítését azonban én nem csupán az iskolában és az egyházban sürgetem, hanem a társadalmi és a politikai életben is. Társadalmi érintkezésünk és tevékenységünk ne szorítkozzék csupán a nyomorultak kelletlen fölsegélésére vagy a puszta alamizsnálkodásra; mert a részvét nélkül odadobott alamizsna akárhányszor csak megalázza a szegényt, elkeseríti a nyomorultat s az adakozót sem nemesíti erkölcsileg. De ha részvétteljes szívvel felkeresik a szegényt és átérezve nyomora sújtó érzését, szeretettel segítünk rajta; szivét felmelegitjük, magát fölemeljük s a pillanatnyi anyagi gyámolitás mellett maradandó erkölcsi segítség áldásában részesítjük. Budapesti egyházközségünkben ebben az irányban néhány év óta áldásos társadalmi tevékenység ioly, melyre csak örömmel tekintünk s rá erősitőleg, fejlesztőleg hatni: azt hiszem, nem utolsó feladatunk. Ez az az evangyóliomi szocziálizmus, mely nálunk is kitört, a vallástalan és hazátlan szocziálizmus terjedésének egyik legsikeresebb ellenszere. Könyörületes, keresztyén szeretetet gyakorló társadalomban nem ver mélyebb gyökeret a felforgató szocziálizmus. Es ezt a társadalmi erőt az egyház van hivatva kifejteni, nemesíteni és működésében irányozni.

Protestáns közegyházunk a maga folytonos haladását és evangyóliomszerinti világnézetét sürgető elvénél fogva s a nemzeti aspirácziókhoz való simulókonyabb természete miatt kétszeresen hivatva van arra, hogy korunkban, midőn az erkölcsi és eszményi erők megfogyatkozásáról annyi a panasz, a birtokában levő tiszta evangyéliomból minél több nemesitő és megtartó erőt vigyen be drága hazánk állami és más közéleti szerveibe. E tekintetben a mi budapesti egyházközségünk, itt az ország szivében, olyan helyzetet foglal el, mint a hegyen épített város, mely nem rejtethetik el.

Ennélfogva, tiszt, közgyűlés, fogjunk kezet hitrokoni szeretettel s bizalommal e mi fővárosi Sionunk külső és belső tovább építésére. Fejleszszük, fokozzuk anyagi erőnket, melyre csak a legközelebbi jövőben is számtalan üdvös és sokáig nem halasztható feladat vár. Szép székesfővárosunk rohamos külső haladásával igyekezzünk lépést tartani az egyházi élet kereteinek fejlesztésében. Már a közel jövőben szaporítanunk kell templomainkat. Igehirdetőink és vallástanitóink számát is növelnünk kell. Meglévő intézeieink és intézményeink tovább fejlesztéséről sem szabad megfeledkeznünk, hogy egyházunk külső keretei ne csak meglegyenek, hanem azokban mindenek ékesen és szép renddel folyjanak.

Nemcsak a külső ékességet s discziplináris rendet értem ez alatt, hanem a magas szellemi színvonalat és önkénytes, buzgó szolgálatot, a minthogy tanáraink és papjaink, valamint egyházi elöljáróink támogatásában és irántok való tiszteletben első akarok magam lenni.

A lelkiek, az erkölcsiek gondos ápolását pe-