Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-05-08 / 19. szám
DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 305 hol a helybeli lelkész, Peti Lóri néz ur melegen üdvözölte Öméltóságát. A fent nevezett egyházak vizsgálata 10 órakor vette kezdetét és ezután harangszó hívogatta a hi veket a templomba. Peti Lörincz helyi lelkész ur szép alkalmi imádságával kezdődött az isteni tisztelet s ennek végeztével a püspök ur beszélt az összesereglett hívekhez, a kik a nagy és tágas templomot zsúfolásig megtöltötték. Beszédében gyönyörűen kifejtette, hogy mind három gyülekezet iránt Istennek véghetetlcn kegyelmei nyilvánult abban, miszerint őket már a legrégibb korszakban elvezérelvén az evang. igazságok kútfejéhez a veszedelmek közt fentartotta. Bár rájuk bocsáttatott a török dulás az Urnák kimagyarázhatatlan bölcs tanácsából, de a haláltorkából kimentette őket és valamint Izrael népét elvezérelte a Kanaánföldre : úgy őket is letelepítette a tejjel és mézzel folyó gazdag vidékiül és azt cselekedte, hogy anyagi tekintetben teljes jólétnek és boldogságnak örvendenek. Ha valakinek, úgy nekik van okuk Isten véghetetlcn kegyelmének emlegetésére és hálaadásra. Ők igazán ajkaikra vehetik Jákobnak ezen szavait: Uram, végtelen irgalmasságot cselekedtél a te szegény szolgáddal, — egy pálozával mentem át a Jordán vizén és ime most két seregem vagyon. ..Uram mi vagyok én te előtted, hogy engemet ennyire előre vittél.“ Hálával tartoznak, Isten után, a fenkölt gondolkozásu magyar nemesség iránt, a mely osztály ezelőtt 50 évvel megszüntette a robotot és dézsmát, s adott a milliókra menő jobbágyságnak „minden kényszerítés nélkül,“ szabad birtokot. Az anyagi jólétnek tehát itt van az alapja. Ha valakinek *— úgy nekik van okuk igazi örömre most, a mikor az egész nemzet — a felségesen uralkodó királyival együtt ünnepli a boldog korszaknak 50 éves évfordulóját. Mind ezen jókért tartozásunk is van. És pedig Isten iránt, a ki hűséges gondviseléssel vezérli őket. — Legyenek tehát hívek Istenhez, szeressék őt teljes szivükből, lelkűkből ; látogassák az Urnák hajlékát, hogy növekedienek az Urnák félelmében és a tudományban. Tartozásuk van a haza iránt és ennek kormánya iránt, a mely évszázadokon át híven őrködött felettük. Hányszor törtek ellenük — mint protestánsok ellen az elmúlt században a katholikusok; mily könnyen elvehették volna templomaikat, visszakényszerithették volna őket az ő vallásukra, de a világi hatóság oltalmazza őket minden veszedelem ellen. Igv történt, hogv évszázadok múlva is felmutathatják az őseiktől rájuk maradt legdrágább örökséget. Ezért engedelmesek legyenek a felsőbbségnek, mert nincs más hatalmasság, mint a mely Istentől rendeltetett. Végül figyelmeztette őket, hogy a jólét ölén, az áldások között — el ne bizakodjanak, kevélyek ne legyenek, a gazdagok a szegényebb sorsunkat meg ne vessék, azoknak vállaira erejük feletti terheket ne rakjanak. Emlékezzenek meg folyton az írás ezen szavairól: „Ne nézze kiki csak a maga hasznát, hanem egyebeknek hasznát is nézze“ „Egymásnak terhét hordozzátok, úgy töltsétek be a Krisztus törvényéi.11 — Végül megemlíti itt is, mint másutt azon szomorú 300 körülményt, hogy a népesség folytonosan apad, s igy a tiszta magyar faj pusztulásnak indult. Híjában van e díszes szép templom, ha majd eljövend az idő, hogy sírnak ennek kapui, mert nincsenek, a kik felmennének. Híjában gyűjtik össze nagy szorgalmatossággal a sok vagyont, ha nem tudják, hogy kicsoda éli meg azokat? Azon kéréssel és intéssel, hogy el ne bizakodjanak az anyagi javak bőségében; azon figyelmeztetéssel, hogy szeressék Istent, embertársaikat és a hazát s különösen ez utóbbi iránt ne csak szóval, hanem cselekedettel is mutassák meg szeretetüket és pedig úgy, hogv kiirtván maguk közül a faj szaporodásának borzalmas bűnét: minél több honfiút nevelnek a nemzetnek, a hazának — Istennek áldását kérve mindhárom gyülekezet híveire buzgó imádsággal fejezte be pásztorális beszédét. Ebéd alatt megjelent a bürüs-váradi polgári ifjakból alakult zenekar és korrekt játékával igazi élvezetet szerzett és derült kedvre hangolta a díszes társaságot. Egymást érte a sok pohárköszöntő; egvik talpra esettebb volt mint a másik, azután megeredtek az élezek ; felelevenittették a régebbi idők emlékeit; azután megemlékeztek a kortársakról, különösen Baksav Sándor kunszentmiklósi lelkész úrról, a kinek legutóbbi rigmusos szerzeményét a Főtiszt püspök ur óriási derültség közt mondotta el, a mely igv hangzik : Két főkortesre: lm itt közelget Pátkai, Kinek foga rovátkái Közül zugnak a mátkái Hűtlenség felül — átkai. Mellette baktat Apostol, Pálczástól és kalapostól, Kalapja mellett kokastoll, Egy iteze bort a csapostól Hozott, melybe belekóstol.“ . . . De nem csak bent, hanem kint is jó kedv uralkodott. Valóságos nép mulatságot rendeztek hamarosan a lelkészi udvaron. A fiatalok, ifjak, leányok, menyecskék tánezra perdültek és egész alkonyatig vígan járták a ropogós csárdást . . . Mindezek daczára a hivatalos kötelesség teljesítésében hiány nem volt, mert mélt. püspök ur a kísérettel d. u. 4 órakor átment az iskolába és megvizsgálta a tanulókat. A jó eredményért, a mely valóban meglepő volt, püspök ur megdicsérte a helybeli tanítót. Neknihiu. Halom Ádám. 1821—1898. A mezőföldi református lelkészi karnak egyik antik jellemű tagja, egy igazi puritán alakja hunyt el márczius 29-én, néhai Halom Ádám volt mezőszentgyörgyi lelkipásztorban. Félszázadnál tovább munkálkodott az Ur szőlőjében, megérdemli már ennélfogva is, de karakterisztikus mivoltánál fogva méginkább,
