Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-05-08 / 19. szám
307 hogy halálában néhány sorral megemlékezzünk róla. — Néhai tiszt. Halom Atkám ur, erősen kifejlett egyéniség volt. Erős lelkű, aczél jellemű, határozott egyéniség. — Az igazságnak és a lelkiismereti szabadságnak szenvedélyes hive. Azok közül való, a kik inkább megtörnek, de meg nem hajolnak, jobb meggyőződésüktől el nem állnak. Mint ember lobbanékony természetű, de könnyen kiengesztelhető és engesztelődé vala. Egyszerű, szerény, kevés igényű, egyenes és szókimondó volt, a kit a miatt talán sokan érdesnek is tartottak. Mint családfő az övéiért élő hű és gondos férj és apa, jó és ügyes gazda volt; főkötelességének tartotta, hogy gyermekei bármily életpályát választanak is, azokat a választott szakmájukban lehető legtökéletesebben kiképeztesse. Mint lelkész, föltétlenül hitt és bízott Istenben, a ki előtt és csakis a ki előtt alázattal meghajolt. „A ki magának jó gazda, másnak is jó gazda,“ gyülekezetének anyagi és szellemi felvirágzását a legjobb tehetsége szerint munkálta. Utolsó éveiben nagy öröme volt benne, hogy ő egy adósságokkal terhelt gyülekezetét vett át, de utódjára egy krajezár adósság sem száll át, pedig egészen új iskolát és tanítói lakot is építtetett, a templomot is nem rég nagy költséggel renoválták. Több évtizeddel ezelőtt az akkori egyházmegyei kormányzókkal heves Összeütközései voltak. Az egyházmegyén többizben, még pedig súlyos büntetésre Ítélték, azonban a kerületen mindannyiszor fölmentették. A despotikus velleitásokkal biró egyházmegyei kormányzattal való erős küzdelmeinek tulajdonítandó, hogy Nagy Ignácz, a hatvanas években, abban a hirhedt satyrájában, melyre talán még sokan emlékeznek, melyben a mezőföldi vezér embereket és atyákat többé-kevésbbé meglehetős drasztikus módon megcsipkedte, egyedül Halom Adámmal bánt tisztelettel. Valamint lelke, jelleme aczél, úgy testi szervezetére is el lehetett mondani: valósággal vasember volt. Hatalmas, erőteljes alakja maga volt az egészség megtestesülése. Élete utolsó évéig orvosságra soha se költött egy krajezárt se. Emberi számitás szerint száz évet is megérhetett volna. Nehány éve azoban egy szerb tövis a bal keze hüvelyk ujján a köröm ágyába szűrődött és ez a jelentéktelen, eleinte fel sem vett seb, évek során úgy elmérgedt, hvgy a múlt évben a hüvelyk ujját amputálták. I)e hiába. Végre a mérgezés folytán fölbomlásnak indult; és kartársunk hónapokig tartó rettenetes kínos szenvedések után folyó évi márezius 29. jobblétre szenderült. Temetése 31-én volt nagyszámú közönség és a szép számmal megjelent lelkésztársak részvétele mellett. A háznál imát mondott Bátky Károly fülei, a templomban gyászbeszédet tartott Csizmadia Lajos lepsényi, a sírnál pedig Bakó Imre sió-hidvégi lelkész mondott utolsó Istenhozzádot. Született a megboldogult Fejérvármegyében, Fülén 1821-ben, földmives családból. Felsőbb iskoláit Pápán végezte. Az akkori idők szokása szerint tanulmányai 308 végeztével Csajágra ment akadémikus rektornak 1846-ban. Itt érte a szabadságharcz kitörése, melyben ő is részt vett. Majd a gyászos leveretés után a szrmoru emlékű újépületnek lett a lakosa. A fogságból való kiszabadulás után Keresztesen, Fokszabadin, Polgárdin és Enyingcn káplánkodott. Lelkészséget viselt: Csőszön, Magyar-Almáson, Lajoskomáromban és 30 év óta Mező- Szentgyörgyön. Házasságra 1854-ben lépett, s nejével Pécsvárady Juliánná asszonnyal 44 évig tartó boldog házasságból 6 gyermek született, a kiket mind fölneveltek. Ezek közül csak egy lett lelkész. A többiek közül: egy hirlapiró Budapesten, kettő gépész Romániában, egy jegyző és egy kereskedő. Mint az erős tölgy, mely századok viharaival daczol, de kidől, ha gyökerét a parányi féreg elrágja: e vas ember is, a kivel egészség és életerő dolgában 77 éves kora daczára’az ifjak közül csak minden századikat ha össze lehetett hasonlítani — áldozata lett parányi tövis szúrásnak. Fájdalmai immár lecsillapodtak. Szenvedáse megenyhült. Nyugodjék békével! Legyen áldott emlékezete! A. S. Vegyes közlemények. — Kérelem. Tisztelettel kérjük lapunk barátjait, hogy legalább az év első felére esetié kés előfizetési dijat mielőbb küldjék be. — Adományok. Demjén Márton veszprémi ev. ref. lelkész többek nevében 5 kor., dr. Ángyán Béla budapesti egyetemi tanár 40 kor., dr. Merüli Lajos Baranya vármegye tiszti főorvosa 20 koronát küldtek a főiskolai ifj. képzőtársulatnak. Fogadják a társulat hálás köszönetét. Reméljük, hogy szép példájuk hathatósan elő fogja mozdítani az adományozások nagyobbmérvü megindulását. — Neupor Margitka, Neupor László úrnak kis leánykája Répczelakról a pozsonyi ev. református gyülekezet urasztalára húsvéti ajándékul térítőt küldött. Fogadja Neupor Margitka a pozsonyi hívek hálás köszönetét e kedves megemlékezésért. — A padányi ev. ref. egyházban Vargha József ev. ref. lelkész ur a pozsonyi ev. ref. templomalapra gyűjtött 22 frt. 50 krt. A kegyes adakozók neveit egyenként felsorolni lapunk szűk tere miatt ez idő szerint lehetetlen. Szerk. — A pápai ev. ref. nőegylet e hó 1-én közgyűlést tartott, melynek főtárgya a lemondás folytán megüresedett elnöki tiszt betöltése volt. A közgyűlésen ezúttal is nagy számban jelentek meg az egylet tagjai, kik elnökké egyhangúlag és nagy lelkesedéssel tíaáry Lajosné, eddigi egyik alelnököt, helyére pedig alelnökké dr. Csehszombathi Lászlónét választották meg. A szerencsés választásokhoz gratulálunk a szép jövőjű egyletnek!. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Kis József. Főmunkatárs: Faragó János. DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. Pápán. 1898. az ev. ref főtariOda betűivel ny. Kis Tivadar.