Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1898-03-27 / 13. szám

205 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 206

gondoskodni kell az egyházi adózás rendezéséről, különös tekintettel a szegényekre. A tehetősebbekre jusson a teher nagy része, a szegény legyen attól a lehetőségig meg kiméivé.

Fejes István esperes a javaslatot az előzmények után általában szintén elfogadhatónak tartja, de javítására a protesáus egyháznak mindent meg kell kísérelnie. „Kényszerhelyzetbe jutottunk a saját hibánk miatt — mondja — mert nem irtuk össze idejekorán egyházi szükségleteinket és nem sürgettük a szükséges segélyt. Csak a papi fizetések kiegészítését kértük, pedig a gyülekezeti tagok egyházi adóterhe miatt nagyobb baj fenyegetett minket. Örömmel veszem tudomásul, hogy a bizottsági vélemény sem látja a törvényjavaslatban az 1848. XX. törvényczikk végrehajtását.“ A javaslat egynémely pontja ellen nagyobb kifogásai vannak, különösen azok ellen, amelyek a fegyelmezésre vonatkoznak. A protestáns-szegénység nem a legfőbb baj, de igenis baj volna, ha a szegény papok az állam, vagy egyes túlbuzgó államhivatalnokok részéről zaklatásnak lennének kitéve és okadatolatlan panaszokkal kompromittálnák őket. Különösen az bántja őt, hogy a római kath. papokkal a törvényjavaslat kivételt tesz. -Pejesnek Tisza Kálmán felelt, majd Tisza István gróf. Mindaketten igyekeztek őt megnyugtatni afelől, hogy az állam semmiesetre sem akar külömbséget tenni a felekezetek között és a törvényjavaslat fegyelmezési pontjai csupán a nemzeti politika nagy érdekeit szolgálják.

Bernáth Elemér üdvözli a javaslatot és a bizottság ajánlott pontjait elfogadhatónak véli, de a római katholikus egyház és a többi felekezetek közti külömbség a törvényjavaslatban ő szerinte is meg van és sérelmes. Az erkölcsi vétségekre vonatkozó pontoknak a javaslatból való kihagyását kivánja.

György Endre a javaslat első paragrafusában, éppen a protestáns egyház megnyugtatására „a hasonló elvek szerint“ szavakat kivánná betoldani, t. i. hogy ilyen módon a róm. kath. egyház lelkészei is ugyanolyan fegyelmi eljárás alá vonassanak, mint a többi felekezetek papjai.— Nagy súlyt helyezne arra, ha az eddigi segélyek állandósitása törvényben biztosittatnék. Az egyházi adózás reformját ő is sürgetőnak tartja s ha az eddigi segélyeket törvény biztosítaná, ő meg van róla győződve, hogy a református egyhazak saját erejükből is sokat javíthatnának szomorú helyzetükön.

Szilágyi Dezsőnek az a véleménye, hogy a felekezeteket a fegyelmezés szempontjából kellő időben lehetett volna különválasztani. De ezzel elkéstünk —folytatja — és a nemzeti politika szempontjai megkívánják a hazafias református egyháztól, hogy e tekintetben nehézséget ne támasszon. Az ország mai viszonyai olyanok, hogy a lelkészek esetleges fegyelmezése szükséges, de a különböző felekezetek közt az éles distinkczió sérelmesnek tekinthető és ez a különbségtétel a lehetőségig el is oszlatható. Mireánk reformátusokra nézve az állami fegyelmezést nem látom veszedelmesnek, mert tudom, hogy netaláni zaklatásokkal szemben a mi egyházi fórumaink elég erősek lesznek a zaklatott lelkészek megvédelmezésére. Hangsúlyozza továbbá, hogy ott a hol a lelkészi fizetéseknél a terménybeli adózások váltsága meg van állapitva, csak ez a megszabott összeg számítható fel és nem a természetbeni jövedelem.

Antal Gábor püspök a törvényjavaslat 15. §-ához nyújtott be módosítást. Azt kivánja ugyanis, hogy a nagy szükségben levő egyházak már most részesülhessenek állami segélyben.

Radácsy György konventi főjegyző a tiszáninneni egyházkerület indítványával egyetértőiig sürgetendőnek óhajtja a 600, vagyis inkább 800 forintos minimumnak mennél előbb való kiutalását, mert papjaink körében a szegénység kétségbeejtő és a tlieológiai akadémiák, meg az egész

papi pálya veszteni kezdik vonzóerejüket. A szegény, elkeseredett, vagy elcsüggedt papokkal az eszményekért való karczot vinni nem lehet.

Meczn»r Béla aggodalmai a vita folyamán részben eloszlottak. Ha a különböző felekezetek mind állami elbánás alá kerülnek, úgy a javaslatot, ezidőszerint, a nagy szükséghez képest jó kisegítő eszköznek tartja. Elénk szi nekkel festi a zempléni szociálista mozgalmat, amely különösen a lelkészi javadalmakat és azok alapját támadja meg és konkrét esetekre hivatkozik, amelyekben a hivek máris megtagadták az egyházi adózást. Éppen ezért ő is nagyon sürgősnek tartja az egyházi adózás rendszerének megváltoztatását.

Az érdekes vitát Tisza Kálmán elnök azzal zárta be, hogy összegezte a különböző véleményeket és felsorolta a tett indítványokat. A holnapi közgyűlésen • zek értelmében ő fogja elfogadásra ajánlani a közös protestáns bizottságnak a kongrua-javaslatra vonatkozó indítványait, azzal az óhajtással, hogy :

1. a törvényjavaslat fegyelmi rendelkezései a róm. kath. lelkészekre is alkalmaztassanak-2. az eddigi állandó segélyeknek a jövőben való kiutalása törvényben biztosittassék;

8. a 600, vagyis inkább 800 forintos minimum mennél előbb megadassék; és végül, hogy

4. az egyházak adóterhei már a törvényjavaslat alapján a lehetőségig könnyittessenek.

Az értekezlet különösen is felkérte az elnökséget, hogy az indítványoknak ilyen értelemben való megvalósítására a kormánynál használják föl befolyásukat.

A főisk. képzötársulat emlékünnepe.*

A fó'isk. képzőtársulat által évenként a színházban tartani szokott ünnepélyeknek megállapodott hírnevét az 50-ik évforduló alkalmából rendezett csak fokozta, mi a kitünó'en összeállított programúinak és a képzőtársulat, illetve zene- és énekkar vezetőinek , dr. Kapossy Luczíán és Gáthy Zoltán tanároknak érdeme. — A közönség betöltötte 7 órakor a városi színház minden zugát a zenekar helyén s az I. emeleten külön széksorok voltak felállítva az egyre jelentkező lelkes közönségnek. Lelkes hangulatban, nem szűnő figyelemmel hallgatta végig a közönség a programm összes pontjait. Mindenek előtt a főisk. énekkar, melyet Gáthy Zoltán mesteri keze dirigált, mutatkozott be egy pompás összhangban előadott zeneszámmal. Dr. Kapossy Luczián emlékbeszéde következett most. Fejtegetvén a márczius tanúságait, annak két hőséről, a főiskola két volt növendékéről: Petőfiről és Jókairól szólott:

A szürke, komor féllegek, melyek márczius 15-én elborították az eget, csakhamar elborították a nemzet ragyogó napját; a márcziusi ifjak bátor vezére Petőfi lanttal s karddal harczolta végig a szabadságharczot; e tüneményes üstökös családi boldogsága legédesebb napjaiban sem feledkezett meg a szent hazaszeretetről s alig zeugé, hogy ha világító nap volna, ott hagyná az eget, nem nézve mást, csak félesége szép szemét, már is sehonnai bitangnak nevezi azt, a ki most, ha kell, halni nem merne a hazáért; s mig merengő altató dalt dalol a szendergő őszi természetnek, mely dal gyengéd, lehelletszerü susogásánál alig édesebb a tavaszi langyos fuvalom, néhány pillanattal később — hiressé vált csatadalában — már pereg a dob, megharsan a kürt, s a kardok éles csattogása között hangzik az Előre;

*) Lapunk múlt számában, tér szűke miatt nem közölhettük a főiskolai képzőtársulat szépen sikerült emlékünnepélyéről szólló eme tudósitást, valamint Cső masz D. költeményét se.

Szer k.