Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-03-27 / 13. szám
199 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 200 tizedek mulasztását kell pótolnia az államnak, melynek egyszerűen kötelessége szilárd fönnállásának minden arravaló tényezőjét igazságos elbánásban részesíteni! Ha nem csalódunk : az államnak lelkiismerete» a fölvilágosult, bölcs vezetők méltányoló szózata hangzik felénk e kezdeményezésben, habár a törvény rideg betűi ezt nem engedik eléggé kifejezésre jutni. Most már, ha a jelzett javaslatot nézzük: őszinte örömmel kell abban látnunk nemcsak az anyagi segélyezés Ígéretét bizonyos formák keretében, hanem egyúttal hallgatag elismerését is a protestáns egyház érdemeinek a magyar állam egységét, szilárdságát biztositó törvények létrehozásában — nagy önmegtagadás mellett! De mégis úgy kell tekintenünk, mint első lépést az 1848. XX. t. czikk teljes végrehajtásában úgy egyházi, mint iskolai téren. Ez nemcsak általános meggyőződés, de egyúttal irányt mutató vezetőelv is a további teendőkben. Ez egyházunk megmaradásának „sine qua non“-ja.. Fogadjuk hát e javaslatot s egyáltalán kultuszminiszterünk hasonló természetű intézkedéseit úgymint az helyzetünkhöz, mint az állam számbaveendő tényezőihez illik : köteles hálával és jóreménynyel a jövőre ; de úgy a nemtörődés, mint a túlzott lelkesedés vagy módfeletti aggodalmaskodás tévesztett volna. „Mindeneket megpróbáljatok s a mi jó, azt megtartsátok.“ De azt minden gondolkodó ember átláthatja, hogy itt a tizenkettedik óra. így is későn ébredtünk. Az eddigi késedelemért, melyet egész nemzedék fog megsinyleni, okozhatjuk ugyan egy részt a kultusz-tárcza ismeretes csekély dotáczióját, de másrészt bizony saját túlságos szerénységünket. (Vagy önérzetünket ?) Mert ime 50 év múlva az 1848. évi törvények szentesítése után (minek fordulóját államkormányunk nemzeti ünnepnek kívánja tekinteni) még csak a kezdet kezdetén vagyunk. Ezért ne ragadjon el bennünket túlságosan a lelkesedés árja, midőn csak egy részét kapjuk annak (úgy egyházaink mint iskoláink !) a mit rég megérdemeltünk. De más felől ne akadjunk meg némely formai nehézségeken, melyeken még itt-ott korrigálni lehet. Legyünk óvatosak, de ne dobjuk ki a vízzel a gyereket is. A vallásügyi miniszter legutóbbi nyilatkozata sok részben megnyugtató lehet. S a mi a javaslatban első tekintetre sérelmesnek látszik, — megnyugtathatja — a hazaüt. Sapieuti pauca. S ha kevésnek látjuk azt, mit a javaslat nyújt, gondoljunk egyetemes egyházunk lelkészeire, azokra kiknél a segélyezés már mulaszthatatlan. Bis dat, qui cito dat. Azonban világosan kifejezésre kell juttatnunk azon felfogást is, hogy a segélyezés fokozásának, kiterjesztésének munkájában, kieszközlésében komoly feladat vár vezető férfiúinkra s ezek mellett különösen a parlament tagjaira is. Megnyugtatásunkra szolgál, hogy e hazafias jelentőségű munkában, számíthatunk a jobb belátásu kath. világiakra is. De ezzel kapcsolatban s párhuzamosan más, szintén fontos feladat is vár oszlopos férfiúinkra. — Értjük iskoláink állami segélyezésének oly mértékét, hogy ezek javadalmazása elérje az államiakét. E kérdés most ugyan nincs napirenden, de megvagyok győződve, hogy a szükség parancsolta rövid idő alatt újra napi rendre kel) jönnie. Mert ne feledjük, hogy a milyenek lesznek iskoláink, olyan lesz a jövő protestáns nemzedék is. Az iskolák voltak a múltban is az egyháznak segitő társai csöndes, de áldásos munkájában (ezt bizonyítja egyháztörténelmünk) s lesznek a jövőben is, ha anyagi eszközök hiányában nem lesznek pangásra kárhoztatva. Ezért nagy szolgálatot tettek és tesznek egyházunknak azok a férfiaink, kik az iskola-ügyet előbbreviszik. S az egyházi sajtó az egyháznak is szolgál, ha az ilyen kérdéseket napi renden tartja. Mindaddig nem szabad tehát hallgatnunk és nyugodnunk a sürgetésben, mig lelkészeink anyagi helyzete, az egyházi adózásügye s iskoláink állami segélyezése teljes mértékben rendezve nincs, vág}7 is más szóval, mig az 1848. XX ik t, czikk nem lesz teljesen végrehajtva ; ennek gyors és okos megvalósításától függ első sorban egyházaink, iskoláink jövője, fejlődése, virágzása. De e kérdés utóbbi részéről más alkalommal. Egy református tanár. A protestáns zsinati törvény Horvát-Slavon országban. Vége a provisoriumból provisorium alá helyezésnek. Mária Terézia 1770-ben az 1647. törv. ez. V. r.-ben foglalt rendelkezéseit csak a határőrvidéken lakó protestánsokra terjesztette ki. Az 1790/91. XXVI. t. ez. a magyarhoni protestánsoknak eme palládiuma, a 14. §. értelmében a czivil Horvát-Slavonországra szintén nem vonatkozhatott. Az 1839-iki pozsonyi országgyűlésen Busan Herman és társai a protestánsok kitilthatását követelték a rendektől. Húsz év után királyi parancs szóra csönd lett. A napszámos földet vásárolt, az iparossegéd műhelyt nyithatott s protestáns már hivatalt is nyert. Egymásután megalakultak az egyházak. Református 12, evangélikus 9. Az utóbbi 20 ezer, az előbbi 18 ezer lelket számlál ma. A magyarhoni protestáns egyház meghallgatva a 38,000 lélek esdő szavát, nemcsak anyagilag támogatta filléreiből a sorsüldözött hitrokonokat, hogy élő lánggal égjen a hit- és honszeretet fáklyája, hanem fényes múltjának szellemi kincsével a zsinati törvényekkel is megajándékozta őket. Oh te árbocz nélküli hajó népe, borulj le roncsolt hajód fedélzetén s imádd a legszentebb isteni gondviselést! Vége a provisoriumnak ! Horvát-Slavonország törvényalkotó képviseleti jelleggel felruházott „országgyűlése“ (1870 II. és III. t. ez.) a protestánsok ügyét — a reformátusok kezdeményezésére — törvényhozási!ag, alkotmányos utón rendezte s a magyarországi evang. reform, és evang. ág. hitv. főegyházhatóság „egységét“ kimondotta.
