Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-02-28 / 9. szám
139 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 140 abszolúte semmit sem teszünk, sőt még az angol biblia terjesztő társulatnak is, nem az hogy erősítésére, támogatására, de reánk 2 milliót meghaladó magyarországi ev. ref. felekezetre fordított kiadásaival, erejének fogyasztására szolgálunk. Nem sokkal kedvezőbben, majd csak ennyire vagyunk a belmisszióval is. Múlt évi lelkészértekezletünk alkalmával felmerült egyik lelkésztársam által felolvasott értekezés feletti eszmecsere alkalmával lelkésztársaink közül többen felvetették azt a kérdést, hogy mi is az a misszió, mit értek én e név alatt? Akkor nem adhattam meg a választ, s most sem a magam szavaival felelek rá. Csiky Lajos theol. akad. tanár a Protestáns Szemle 1890. évfolyamában „belmissziói levelek“ czim alatt hozott közleményében, annak fogalmát „Busch B.“ „Die innere Mission in Deutschland“ czimü müvében megalapított terminológiája nyomán következőkben adja: belmissziónak nevezzük azon munkálkodást, melyet a hitben élő keresztyének könyörülő szeretete, többnyire a hivatalos egyházon kívül, de az egyház szellemében és szolgálatában, a keresztyén nép testi szellemi és erkölcsi nyomorának enyhítésére folytat, a mennyiben az a nép külsőleg alásülyedt, szellemi és valláserkölcsi tekintetben fogyatkozást szenved, egyházi, keresztyéni életet nem folytat, sőt azt megtagadja, s ez által az egyháztársadalmi életben a légkétesebb kóros állapotokat és bajokat idézi elő. Vagy ha sokkal rövidebben akarjuk kifejezni, a belmisszió nem egyéb, mint mindazoknak a hitsorsosoknak gyámolitása, kik a könyörülő keresztyéni szeretetne bármi tekintetben reá szorulva vannak. Mily beláthatatlan széles mezeje a felebaráti szeretet gyakorlásának, a jó tettekben megdicsőülő munkás hitnek; széles mező, melyen mindenki megtalálhatja, legyen az lelkész, vagy melegen érző szívvel felruházott világi egyén — a hajlamainak, képességeinek megfelelő munkakört. Sveiczban, Angliában, de különösen a protestáns Németországban teljesen rendezve, rendszeresítve van a belmisszió ügye. Ott tudatára ébredtek már rég, még a múlt század vége felé annak, hogy a keresztyénség lényege, kiemelkedő áldásos volta a többi vallások sorában, éppen abban rejlik, hogy annak tagjai egy nagy családot, családi kört képeznek, melyben az erősebbek a gyengébbeket, az épek a betegeket, a l ölesek a tudatlanokat gyámolitaui, gondozni rendeltetvék, a szeretet apostolának ama mindeneket magába foglaló utasítása alapján: fiacskáim csak egymást szeressétek. Az ős keresztyének is kórházakat, árva, szegény házakat létesítenek — ápolják, gondozzák azokban nemcsak hitük sorsosait, hanem a pogányt, a hitetlent egyaránt. Julianus apostata ezt mondja: Állítsatok ti is ezért minden városban kórházakat, mert az istentelen galileiak nemcsak a magokéiról, hanem a mi szegényeinkről is gondoskodnak. Chrysostomos túláradó lelkesültségében egész Konstantinápolyi egy segélyegyesületté akarta átalakítani. Menthon Bernhard az Alpesek hóboritotta magasságában keresi a segélyre szoruló szerencsétleneket. Nagy Károly császár pedig külön állami törvénynyel szabályozza és rendeli a betegek ápolását, ügyefogyottak felsegélését. Ez a lázas munkálkodás, az emberbaráti felsegélő, könyörülő szeretet jellemzi különösen a protestáns keresztyénséget napjainkban mindenütt, csak minálunk magyarországi evang. reformátusoknál nem. Mintha nem is ugyanazon eszme harezosai lennénk, mintha e zászlóra, mely alatt küzdünk, egészen más jelszó, más elvek Írattak volna fel. Vagy mi nálunk talán nincsen nyomor, a mit enyhíteni, fájdalom, a mit csillapítani, bűn, elvetemültség, a mit megjobbitani, útbaigazítani lenne kötelesség? Nincsenek e családjukról megfeledkező, korcsmában dőzsölő szerencsétlenek, istenkáromlók, a miről híresek vagyunk, nincsenek e bűnös nők, kiket a kevély farizeus kiutasít ugyan hajlékából, de a szeretet nagy mestere felemeli, megvigasztalja azt s mi csak méltatlan ugyan, de hivatalos utódai vagyunk talán? Nincsenek-e elhagyott, utszélre kitett gyermekek, árvák, özvegyek, kik panaszos kegyelemkenyérrel tengetik életüket ? Nincsen-e tudatlanság, bűn és nyomor, gyógyítandó, orvoslandó nálunk ? Bizony van — van nálunk is elég, csak azok nincsenek, kik a gyógyító balzsamot csepegtetnék, a fájó sebeket bekötöznék. Németországban teljesen külön tudományt, külön mivelési ágat képez a belmisszió gyakorlása, az egyház őrködő figyelme alatt, de teljesen önállóan, czéljaiban az egyházat szolgálva, van szervezve az az áldásos jótékonyságában kiszámíthatatlan hatású intézmény. Irodalma egy egész könyvtárt teszen már, 16 intézetük van, melyből kerül ki az a 2000 diakónus, kik mint betegápolók, irgalmas samaritánusok felkeresik a bűn és nyomor gyermekeit, a legelhanyagoltabb utszéleken, vagy a nagy városok bünbarlangjában, 53 intézetből pedig az az 5000 diakonissa, kik osztoznak férfi testvéreikkel a küzdelmekben a könyörülő szeretet nagy munkájában, sőt felkeresik a csata-tereket is, a porosz-franczia háborúban önfeláldozással határos tevékenységükkel kitüntető elismerést szerezve, nemcsak a baiát, hanem az ellenség részéről is. — Hogy mit tehet, mennyit képes elérni csak egy lelkes egyén, csak egy apostoli lelkületű ember is, mutatja ennek a nemes irányú intézménynek egész története, keletkezése is. Dr. Fliedner rajnavidéki szegény falusi lelkész volt ez intézmény megalapítója ; keletkezése első évében 6445 tallért gyűjtött ősze, halála után pedig a diakonissa egylet összes vagyona 490 ezer tallér, jelenleg pedig az évi kiadás 383 ezer talléra rúg. Az összes németországi ilynemű intézetek évi bevétele, kiadása pedig meghaladja a 2 millió forintot. Vagy mily lelkesítő, megragadó annak az egyszerű franczia lelkésznek John Borinak láng lelkesűltsége is, ki egymaga minden külső támogatás nélkül szerény jövedelméből kezdetben 4 árva leánykát vesz hajlékába egy gondozónéval s 38 évi szakadatlan lelkes törekvés, kitartó buzgólkodás, valódi apostoli tevékenységgel megalapítja a hatalmas „otthont,“ lelke édes ábrándját, hol ma már 560 különböző szerencsétlen van elhelyezve a csaknem faluvá növekedett intézet, hülye, siket-néma, vakok, lelenczek stb. helyiségében. A franczia reformátusok száma pedig csak 700000.
