Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-02-14 / 7. szám
103 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 104 több a kellőnél 1284 korona 28 fillérrel, — a mi a számadás megbizhatóságát éppen annyira tönkre teszi, mintha éppen ennyivel volna kevesebb. A hátralékokat illetőleg még sokkal nagyobb rendetlenség jelentkezik, — a mennyiben 1895 évi elszámolásban egész egy sereg uj hátralékkal állanak elő az illetők, hogy szinte megdöbbenve a dolgok háttere miatt, meglepetéssel kell kérdeznünk: hát váljon az 1894 évi zárlat alkalmával ugyan hol lehettek ezek a hátralékok, hogy ott azok csak egy szóval se voltak említve ? Azonban még a készpénz áthozatalok sem egyeznek az előző évi zárlatokkal, pedig hát egyik évet a másiktól csak egy éjszaka szokta elválasztani. Különben nem foglalkozom hosszasan e zárszámadásokkal, melyekre egész jó lélekkel el merem mondani, hogy nem számadások, ha bár a gazdának egészen Ínye szerint valók is, a mennyiben már helybenhagyta azokat; hanem azon körülményből folyólag, hogy ez a kérdés alatti pénztár a szegény egyházak és papok pénztárát 1895. év folyamán egészen bekebelezte; azon körülményből folyólag mégis, hogy ennek 70000 frtnyi vagyonát két ■év alatt annyira megemésztette, hogy 1897 évi költségvetésben az az óta elhelyezett kamatnélküli kölcsönök után is már kinyújtotta kezeit, a legnagyobb erővel kiáltom : hol vagytok Siounak közvitézei, a kik mind ezt csendes nyugalommal és megadással eltűritek ? Hát nem tudjátok, hogy szegény egyházaitok érdekeinek egyedül ti vagytok szószólói ? 300000 formt sok pénz, de ennyi már bizonyosan együtt volna, ha t. i. minden időben őrt állva, megtettétek volna kötelességeteket. — S nem volna az egész kerület területén olyan szükség, melyet kamat nél küli kölcsönnel fedezni nem lehetne. S nézzétek: nincsen semmi. Szabó János. Vallásos irodalmunkról. Minden betegséget orvossággal lehet gyógyítani s legtöbb esetben eredméuynyel is. Igen, de orvosra okvetlenül szükség van, mert hisz a kontár s a laikus ember inkább ront, mint javít az orvossággal. Társadalmunknak számtalan betegségei között nem utolsó helyen áll az irodalom elfajulása, a franczia Zolák? Maupassantok, az orosz Tolstojok utánzása. A mi magyar századvégi Íróink is az ő tisztátlan lelkű „nagyságos aszonyom“-aíkkal töltik meg a szépirodalmi lapok hasábjainak nagy részét s ezzel mételyezik a fogékony lelkeket. Pedig a lélek az, melyet javítani, nemesíteni kell, felébreszteni abban az igaz jó, szép és magasztos iránt a kellő hangulatot s midőn ideálért rajonganak: álljon előttük a Megváltó Jézus isteni ’énye, kihez fogható fenséges ideál, a legnagyobb, a mu a gyarló elme fel sem tud fogni, nincs sem az égen, sem a földön. Mint fennebb rámutattam koruuk nagy sebére, belátjuk, hogy itt is orvosra és orvosságra van égető nagy szükség, meggyógyítani a lélek bajait, a szív blazírt fásultságát. Egyházi s vallási íróink — e lelki orvosok — ugyan már meglehetős gárdát alakítottak, de még mindig sokra volna szükségünk, előttünk lebegvén Anglia, Némethou és Svédország példája, melyek a szépirodalmi vallás-erkölcsi genre hazái. Mert valamint maga a reformatio is külföldről jött be hozzánk, úgy a vallás-irodalomuak is ott van a fészke. Nem régen egy igen hitbuzgó, müveit német család vendége lévén, a legnagyobb meglepetésemre láttam, hogy négy-öt nagy üvegszekrény mind csupa német vallásos irodalmi könyvekkel van tele. Regények, elbeszélések, rajzok, költemények, mind-miud protestáns müvek, de valamenyi német. Hát mi, magyarok, bizony még jól hátra vagyunk ebben e tekintetben. Mikor lehetne nálunk csak egy pár szekrényt is eredeti, önálló vallásos szépirodalmi müvekkel megtölteni? Lapjaink vannak elegen, de csak kétfélék, úgymint: egyházi, hogy úgy mondjam hivatalos és népies irányúak, holott éppen az úri közép- és magasabb világi osztály lelkeit mérgezi meg a modern s erkölcsellenes világi irodalom. A „Hajnal“ felvette ugyan a harczot s küzd az áramlat ellen s nemes missiót teljesít az által is, hogy megküldi kiadója a papoknak, akár küldik be az 1 frt előfizetési dijat, akár nem, de ez mégis csak egy lap. Legutóbb Budapesten létem alkalmával örömmel tapasztaltam, hogy ott mily sokan — a világiak közül is — olvassák a „Hajnalit s vele együtt minden vallásos lapot, vagy iratot, főleg a „Koszoru“-t, mely majdnem egyedüli képviselője — a prot. naptárakat kivéve — anuak az iránynak s azoknak az olvasmányoknak, melyeket minden osztálybeli gyönyörűséggel olvashat. De vájjon olvas-e? Faluhelyen, a hol nagy számmal vannak reformátusok, járatnak az olvasó egyletbe s magán házakba vallásos lapot, de ugyan találunk-e széles Magyarországban úri kaszinót, a hova járatnáuak ilyesmit? Talán azt mondják erre, hogy hiszen nincs ennek való! Hát legyen! Vallásos irányú Íróink öntsék ki tehetségeiket s tömörüljenek minél többen a szent czél érdekében. Hiszen vallás és költészet olyan két fogalom, mely szorosan és elválhatatlanul úgy egybe van forrva már az ősidőktől fogva, hogy egyiket a másik nélkül el sem lehet képzelni. A mi vallásunk nélkülözi ugyan Mohamed babonáit s miszticizmusát, Buddha — és általában a Kelet — szingazdag, káprázatos, hogy úgy mondjam: kábító fantáziáját s varázsait, a görög Olympus meseszövését, de egyszerűségénél annál fenségesebb. Hiszen a tiszta kék égnek is nem tarkasága, de a ragyogó egysze" rüsége és nagysága szép. Az idők nehezek, teljes erőt kell kifejteni, s szép tehetségű egyházi és vallási Íróink is e két latin szót vegyék irányadóul, mely sikerre vezet a tövises pályán óra et labora! Halász M.
