Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-02-07 / 6. szám
87 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP. 88 balom. Már pedig a szeretet tettekben nyilvánul. — De hát mindig könnyebb volt beszélni, mint cselekedni. Szép dolog a tudomány, a melylyel kérkednek, s a mely iránt való szeretettől át vannak hatva: csakhogy az idvesség tudománya még szebb. S a mi fő: e kettő egyáltalán nincs egymással ellentétben. Az idvesség tadományának alapja az: higyj a Jézus Krisztusban és élj e hit szerint. Ezt a fundamentomot emberi tudomány soha meg nem döntheti és mással soha nem helyettesítheti. A reformácziót a Krisztushoz és az ő evange/ liomához való vissszatérés hozta létre. Es ha a protestántizmus erről megfeledkezik, ha feladatául nem azt tekinti, hogy az embereket a Krisztushoz vezérelje, a Krisztussal való közösségre segítse, ha nem az evangélium szerint való életet terjeszti: saját létalapját veszti el. Megtagadja hivatását, rendeltetését és ezzel együtt jogát is elveszíti a léteihez. — Ebből tehát az következik, hogy azok, a kik a gyakorlati keresztyénségre fektetik a fő súlyt, a kik a legjobb tehetségük szerint oda munkálnak, hogy embertásaik a kegyelemben és a Jézus Krisztus ismeretében növekedjenek: egyáltalán nem nevetségesek, nem gáncsolandók. Sőt inkább követésre méltók. — Mert ezek járnak a jó utón. Ezek értik meg azt a nagy igazságot, hogy »nem beszédben áll az Istennek országa, hanem a Léleknek erejében.« Mai állapotainkat a szabadsággal való visszaélés hozta létre. Az a felületesség, melylyel az apostol utasításának csak első felét fogadják meg a protestáns tudósok, csak azt, hogy »mindeneket megvizsgáljatok.« De a másik felére, erre, hogy »a mi jó azt megtartsátok,« rá se igen ügyelnek. Szép előjogunk és kiváltságunk az az igazság, hogy még az Isten mélységeit is megvizsgálhassuk, de már bűnös dolog, ha e szép kiváltsággal felületesen élünk. Bűnös dolog, ha a vizsgálódás jogát úgy használjuk, mint sokan, a kik azt mondják: jogom van kételkedni — és kételkedik egész életében. Bizonyosságra jutni azonban nem igyekszik. Pedig a vizsgálódásnak erre kellene bennünket elvezetni. — Mert csak igy lehet a mi hitünk igazán a mienk. A kit kételkedés soha nem bántott, annak igazán erős és szilárd hite nem is lehet. A fődolog tehát az, hogy kerüljük a felületességet. Minden bűn megboszulja magát. A szabadsággal való visszaélés, a felületesség is megtermetté már gyümölcseit. A növekvő hitetlenség már is sok felé megbomlasztotta egyházi életünket, j\. nagyszerű és hatalmas protestáns hithűség ma már ritkaság számba megy. De Istennek legyen hála, az uj és erőteljes protestáns keresztyén élet jelenségeit is láthatjuk már sok felé. Erős a hitem, hogy Istenünk kegyelméből az evangélium ügye is hatalmasan föllendül. Erős a hitem, hogy mind többen befogják látni a beszédből álló keresztyénség üres és czéltalan voltát. Erős a hitem, hogy napról-napra fogyni fog azoknak száma, a kik a gyakorlati keresztyénség fölött csak mosolyogni tudnak. Csizmadia Lajos. J^gyípázi étet. Marad jelentésben. Volt egykoron egy kerületi leik eszi értekezlet, a melyet csaknem egészen egy fiatal theol. tanár értekezése töltött be. Ez a tanár ur nekünk papoknak úgy a fejünkre olvasott s úgy megmosott bennünket, hogy nem maradt rajtunk száraz semmi. Csak elképedtünk, csak néztünk egymásra, s oly nagy volt az általános meglepetés, hogy a kemény szavaknak megfelelő válasz, lehet mondani egészen, elmaradt. Kerestük a vallásosság hanyatlásának okát s ki egyben, ki másban vélte feltalálni, holott a szeg már akkor kidugta fejét a z-iákból. — Fejcsóválva azután szétoszoltunk. Hajh ! Ekkor azonban milyen másodpéldányává lett minden lelkész annak a gyimóti atyafinak, a ki a Bárócz hegyről szidta a pápai ügyvédet. — az egyházmegyei gyűlések, értekezletek, kisebb körök értekezletei, sőt minden hely, a hol ketten vagy hárman összejövének, tanúbizonysága annak, hogy mily nagy volt a felháborodás s a nemes önérzet szülte megbotránkozás. Az értekező kezében levő bot másik végét — mert hiszen ennek is két vége volt — elkapták s visszafordították. „Hogy mer ez velünk igy beszélni ? Adj a tótnak szállást . . . ! Ok neveltek, ők tanítottak, csak az ő példájukat követjük !“ Ily kifakadások történtek, s még ezek a szelidebbek közé tartoznak. Voltak azután, a kik mélyebbre akartak hatolni. Ezek felolvasták a régi iskolai törvényekből a tanulók templomba járására vonatkozó §-t, a mely szerint azoknak nemcsak vasárnap, de hétköznap is meg kellett jelenni az isteni tiszteleteken s a hallott igékből kiczenzuráztattak ; mig most a templomban a tanulók helyét a faragott padok mutatják meg. Télen pedig a templom gyakorlást az ifjúsági isteni tisztelet pótolja, a melyen a lelkészjellegü tanárok nem csak felváltva szónokolnak, hanem felváltva is jelennek meg. Felhozták a szomszéd főiskolát, a hol a tanárok nem missiói kiküldetésekbe járnak, hanem növendékeik között s azon kívül is a szó szoros értelmében a belmissziót gyakorolják. Sőt még olyan bátor is akadt, a ki a felekezetiségből lassankint kivetkőző főiskolát vetette okul azért, hogy úgy az egyháziak, mint a világiakban nincs meg kellő mértékben a vallásos buzgóság,
