Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1897-02-07 / 6. szám

87 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LÁP. 88 balom. Már pedig a szeretet tettekben nyilvánul. — De hát mindig könnyebb volt beszélni, mint csele­kedni. Szép dolog a tudomány, a melylyel kérked­nek, s a mely iránt való szeretettől át vannak hatva: csakhogy az idvesség tudománya még szebb. S a mi fő: e kettő egyáltalán nincs egymással ellentétben. Az idvesség tadományának alapja az: higyj a Jé­zus Krisztusban és élj e hit szerint. Ezt a funda­­mentomot emberi tudomány soha meg nem dönt­heti és mással soha nem helyettesítheti. A reformácziót a Krisztushoz és az ő evange­/ liomához való vissszatérés hozta létre. Es ha a pro­­testántizmus erről megfeledkezik, ha feladatául nem azt tekinti, hogy az embereket a Krisztushoz vezé­relje, a Krisztussal való közösségre segítse, ha nem az evangélium szerint való életet terjeszti: saját lét­alapját veszti el. Megtagadja hivatását, rendelteté­sét és ezzel együtt jogát is elveszíti a léteihez. — Ebből tehát az következik, hogy azok, a kik a gya­korlati keresztyénségre fektetik a fő súlyt, a kik a legjobb tehetségük szerint oda munkálnak, hogy em­­bertásaik a kegyelemben és a Jézus Krisztus isme­retében növekedjenek: egyáltalán nem nevetségesek, nem gáncsolandók. Sőt inkább követésre méltók. — Mert ezek járnak a jó utón. Ezek értik meg azt a nagy igazságot, hogy »nem beszédben áll az Isten­nek országa, hanem a Léleknek erejében.« Mai állapotainkat a szabadsággal való vissza­élés hozta létre. Az a felületesség, melylyel az apos­tol utasításának csak első felét fogadják meg a pro­testáns tudósok, csak azt, hogy »mindeneket meg­vizsgáljatok.« De a másik felére, erre, hogy »a mi jó azt megtartsátok,« rá se igen ügyelnek. Szép előjogunk és kiváltságunk az az igazság, hogy még az Isten mélységeit is megvizsgálhassuk, de már bű­nös dolog, ha e szép kiváltsággal felületesen élünk. Bűnös dolog, ha a vizsgálódás jogát úgy használ­juk, mint sokan, a kik azt mondják: jogom van kételkedni — és kételkedik egész életében. Bizo­nyosságra jutni azonban nem igyekszik. Pedig a vizsgálódásnak erre kellene bennünket elvezetni. — Mert csak igy lehet a mi hitünk igazán a mienk. A kit kételkedés soha nem bántott, annak igazán erős és szilárd hite nem is lehet. A fődolog tehát az, hogy kerüljük a felületességet. Minden bűn megboszulja magát. A szabadság­gal való visszaélés, a felületesség is megtermetté már gyümölcseit. A növekvő hitetlenség már is sok felé megbomlasztotta egyházi életünket, j\. nagyszerű és hatalmas protestáns hithűség ma már ritkaság számba megy. De Istennek legyen hála, az uj és erőteljes protestáns keresztyén élet jelenségeit is lát­hatjuk már sok felé. Erős a hitem, hogy Istenünk kegyelméből az evangélium ügye is hatalmasan föl­lendül. Erős a hitem, hogy mind többen befogják látni a beszédből álló keresztyénség üres és czéltalan voltát. Erős a hitem, hogy napról-napra fogyni fog azoknak száma, a kik a gyakorlati keresztyénség fölött csak mosolyogni tudnak. Csizmadia Lajos. J^gyípázi étet. Marad jelentésben. Volt egykoron egy kerületi leik eszi értekezlet, a melyet csaknem egészen egy fiatal theol. tanár érteke­zése töltött be. Ez a tanár ur nekünk papoknak úgy a fejünkre olvasott s úgy megmosott bennünket, hogy nem maradt rajtunk száraz semmi. Csak elképedtünk, csak néztünk egymásra, s oly nagy volt az általános meglepe­tés, hogy a kemény szavaknak megfelelő válasz, lehet mondani egészen, elmaradt. Kerestük a vallásosság ha­nyatlásának okát s ki egyben, ki másban vélte feltalálni, holott a szeg már akkor kidugta fejét a z-iákból. — Fej­csóválva azután szétoszoltunk. Hajh ! Ekkor azonban milyen másodpéldányává lett minden lelkész annak a gyimóti atyafinak, a ki a Bárócz hegyről szidta a pápai ügyvédet. — az egyházmegyei gyűlések, értekezletek, kisebb körök értekezletei, sőt minden hely, a hol ketten vagy hárman összejövének, ta­núbizonysága annak, hogy mily nagy volt a felháborodás s a nemes önérzet szülte megbotránkozás. Az értekező kezében levő bot másik végét — mert hiszen ennek is két vége volt — elkapták s visszafordították. „Hogy mer ez velünk igy beszélni ? Adj a tótnak szállást . . . ! Ok ne­veltek, ők tanítottak, csak az ő példájukat követjük !“ Ily kifakadások történtek, s még ezek a szelidebbek közé tartoznak. Voltak azután, a kik mélyebbre akartak hatolni. Ezek felolvasták a régi iskolai törvényekből a tanulók templomba járására vonatkozó §-t, a mely szerint azok­nak nemcsak vasárnap, de hétköznap is meg kellett je­lenni az isteni tiszteleteken s a hallott igékből kiczenzu­­ráztattak ; mig most a templomban a tanulók helyét a faragott padok mutatják meg. Télen pedig a templom gya­korlást az ifjúsági isteni tisztelet pótolja, a melyen a lel­­készjellegü tanárok nem csak felváltva szónokolnak, hanem felváltva is jelennek meg. Felhozták a szomszéd főiskolát, a hol a tanárok nem missiói kiküldetésekbe járnak, hanem nö­vendékeik között s azon kívül is a szó szoros értelmében a belmissziót gyakorolják. Sőt még olyan bátor is akadt, a ki a felekezetiségből lassankint kivetkőző főiskolát ve­tette okul azért, hogy úgy az egyháziak, mint a világi­akban nincs meg kellő mértékben a vallásos buzgóság,

Next

/
Oldalképek
Tartalom