Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-02-07 / 6. szám
89 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 90 egyháziasság. Szóval a mi csak kiszivároghatott az alma materből, mindent feltálaltak egymásnak. S végül mindig az értekező volt az a gordiusi csomó, a kit szerettek volna ketté vágni, ha bele lehetett volna kötni. Megvallom, én is azok közül való vagyok, a kik reád, értekező barátom, fenekedtek, a miért most egész őszintén bocsánatot kérek. De talán azt kérded, hogy mi vezet erre ? Két ok. Az egyik az, hogy a lelkészeknek — keveset mondok — fele, mikor titkon ajtaját behajtva könyvtárába vonult, s el gondolkozott a történtek felett, egyben vagy másban találva érezte magát és magánosán sóhajtva mondá : mea culpa, mea maxima culpa. A másik ok pedig az, hogy nemes czél vezetett s végeredményében úgy hatott szavad, mint mikor az hangzott : térjetek meg, mert elközelitett a mennyeknek országa. Az előtt csak olvastuk a szomszéd kerületek életéből, de mertük volna-e hinni, hogy lesz nálunk is olyan egyh. megyei lelkészi értekezlet, a melyik határozattá emeli a vallásos estélyek tartását? Gondoltuk volna-e, hogy a felekezeti jellegű énekkarok és olvasókörök száma kerületünkben 80-ra emelkedjék? Mertük volna-e álmodni, hogy lesz olyan lelkész, a kinek nem sikerülvén sem a vallásos estélytartás, sem az olvasó kör alakítás, saját költségén vesz vallásos irányú könyveket és füzeteket s kiosztja hívei között? Azonban fájdalom még mindig, bár sokan vannak a hivatalosak, de nem mindnyájan választottak. — Még mindig találkoznak, a kik nemhogy holmi belmissiót gyakorolnának, hanem még a kevesebb fejtörésbe, kevesebb munkába kerülő egyh. megyei végzések rendelkezéseivel sem törődnek. Imé egy állitásomat igazoló példa a sok közül. A pápai egyh. megye 1894. év május 25-én tartott közgyűlésén Vikár Vincze főjegyző és tauácsbiró ur a következő indítványt tette : Tekintettel ar:a, hogy ns. Véghely Dezső kir. tanácsos alispán ur, aki Veszprémvármegye monographiáját szándékozik leírni, felhívta a lelkészi kar tagjait arra, hogy egyházaik történelmi adatait hozzá küldjék be: mondja ki a közgyűlés, hogy egyh. megyénk lelkészei, egyházunk történelmi adatait kimerítőbben is kidolgozva írják meg, hogy az igy készült vázlatok nyomán egyházmegyénk monographiája is öszsze állítható és kiadható legyen. Az indítvány közhelyesléssel fogadtatván, felhivattak a lelkészek, hogy egyházuk történetét a jövő évi közgyűlésig Írják meg s munkáikat esperes úrhoz adják be. Az indítvány, tekintve az időt és körülményeket, nagyon helyes és talpra esett volt. Hogyne fogadtatott volna közhelyesléssel, mikor az volt a czél, hogy a monographia a millenniumi évre készül el s igy egyházmegyénk a nagy időt nagy mű alkotásával teszi majd emlékezetessé. S mi lett az eredmény? A következő közgyükén jelenti esperes ur, hogy beérkezett a munka az egyházak egytized részéből. — A közgyűlés tehát a hiányzó munkákat megsürgeti s az eredmény ? Eljön a millenniumi év, megtartjuk a közgyűlést és még csak szóba sem hozza senki e dolgot, mintha előzőleg mi sem történt volna. Volt nekem egy számtan tanárom, a ki kéziratában felállított 95 tételt, a melyek közül körülbelül 35-nek ez volt a megfejtése: „marad jelentésben, legföljebb zárjelbe tesszük.“ Hát bizon nekünk is vannak olyan egyh. megyei végzéseink, a melyek legyenek bár közérdekűek: maradnak jelentésben. Kiváló tisztelettel kérdem azért nt. Szekeres Mihály esperes úrtól, hogy mennyire valósult meg ama közérdekű indítvány? beadták-e már kétszeri felhívásra a lelkész urak a munkákat? kiadattak-e már azok egyöntetű kidolgozás végett valakinek, vagy az egész ügy : marad jelentésben ? Bakonyi Andor. Prágay Károly alapítványa Győrött. 1893. évi augusztus hó 17. napján halt meg Győrött egy Prágay Károly nevű, róm. kath. vallásu üg? véd, a ki hátrahagyott végrendeletében „ereznél maradandóbb“ emlékszobrot állított magának Győr város szegény polgárságának szivében. Végrendeletének g) pontja igy szól: „Az igazi felebaráti szeretettől áthatva, szivemet a szegények elől elzárni nem bírván, meghagyom általános örökösömnek,, hogy a lakszobámban létező Wiese-féle vasszekrényemben elhelyezett nyolezvau darab győri légszeszrészvényeimet, a szelvényekkel egyetemben — halálom után 14 nap alatt — szab. kir. Győr városa hatóságának szolgáltassa át. Én ezen értékpapírokat, melyeknek darabonként jelenlegi árfolyama 350 frt s igy a 80 részvény összesen 28000 frt, az egyes részvény osztalékául pedig évenkint 20 frt szokván kifizettetni s ekkép az az évi jövedelem 1600 frtot képez, a Győr városi alább megnevezendő keresztény szegények részére hagyományozom, melynek kezelésére s tekintve — ha arra szükség leend — azok elárusitása és helyettük más, teljes biztosságot nyújtó értékpapírok vételére, úgy az évről-évre a szegények közt rendelkezésem szerint kiosztandó jutalék feletti felügyeletre, kiváuok a városi polgármester ur vagy annak helyettese elnöklete alatt egy bizottságot alakitatni, melynek tagjai a következő t. ez. urakból legyenek összeállitandók. Ugyanis: Az alapítványi bizottság elnöke. A városi főkapitány vagy helyettese. A városi közgyűlés által választandó 3 képviselő. Minden bel- és külvárosi katholikus protestáns és református lelkész és a két keresztény jótékony nőegylet elnökei. Ezen alapítványom jövedelme, a vallásfelekezeti népesség számarányához viszonyítva, az általam alább megjelölendő idő és sorrendben leend kiosztandó és pedig: A nevezett alapítványi értékpapiraim után nyerendő osztalék befolyása után — egy hó tartama alatt — annak egyharmad része a szemérmes és gyermekekkel eltel helt szegények közt leend kiosztandó. A fennmaradó kétharmad pedig évről-évre a tőkével együtt gyümölcsöztetőleg, a tőke szaporítására fordítandó mindaddig, migleu az a hatvanezer frtot el nem éri. Ekkor az egyharmadrész helyett a jövedelem fele része leend évről-6*
