Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-11-07 / 45. szám
705 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP, 70« Szabó Aladár és Kecskeméthy urnák, hogy nincs olyan paraszt golyóbis a világon, hogy a biblia papirosát átfúrni merészkednék és hogy hiveink mind életben maradnak, elül is, hátul is. Azután, katona-bandákra nem lesz szükség. Mikor a regiment megindul, Kecskeméthy ur lesz a Kappelmeister, megadja a jelt és háromezer ember elkezd énekelni torka szakadtából: „Már elmegyek az örömbe.“ „Szűkölködünk nagy mértékben.“ „Perelj uram perlőimmel.“ stb. Ha ettől meg nem futamodik a muszka, hát mi kötelezzük magunkat, hogy beállunk I. évi theologusnak és hallgatjuk Kecskeméthy úr prelekczióját. Az meg épen zseniális gondolat, hogy a bakák csütörtökön este 7 órakor elmenjenek az „ifjúsági gyűlésre“ a theologia nagytermébe. Úgy van. Kaszárnya és theologia: ezek éppen egybeillő fogalmak. A mint köztudomású dolog, estve 7 órakor a konyhahölgyek és szobaleányok is élvezik az utczát a bakák társaságában : együtt aztán felmennek a theologusok egyesületébe. Ez igen nemesitőleg fog hatni mindkét oldalon. E tekintetben jövő számunkban közölni fogjuk a „szüzességi egylet alapszabályait.“ Excellenciátok kétségen kivül olvasták néhai való Vas Gereben pompás leírását a Jellasich-féle „Jézus Mária huszárokrul: kérjük Excellenciátokat, támogassák a Szabó Aladár és Kecskeméthy ur korszakot alkotó ideáját és igen rövid idő alatt a világi pap nótájára káplár lesz a pap, az őrmester az esperes, a hadnagy a püspök, Szabó Aladár és Kecskeméthy ur a pápa és Magyarország, mely a napokban lett a monarchia súlypontja, Mannlicher-puskák helyett, melyet a nazarénusok vallásos őrjöngésből már most sem vesznek a kezükbe, bibliával, énekes könyvvel és imádsággal fogja meghódítani nem a világot, hanem az agylágyulásban szenvedőket.“ Eddig van a jeles kommentár! A ki még eddig nem lett volna tisztában a bibliaolvasás, az éneklés és imádkozás hasznával, azt most im megtanítja rá az erdélyi egyházkerület hivatalos lapjának szerkesztője. Már most ha Szász Gerő a Hajnal és a Kis Tükör után nagyon ízetlenül „imádkozó szenteknek“ „eszeveszetteknek,“ „szüzességi egyleteseknek/ „szemérmetlen szédelgőknek, csalóknak (Prot Közlöny 1897. 328. 1. vásott gyerkőczöknek“ nevezi el Szabót és Kecskeméthyt: viszonzásul miféle czimekkel meg nem tisztelhetnék ezek őt csak az egy kirohanása után is? Nem mondhaínák-e hasonló joggal, hogy ime itt van az a generális nótárius, a ki kardot ránt a káromkodók, a paráznák és a részegesek mellett. Azt pedig már teljes joggal mondhatnák hogy im itt van, a ki paplétére gúnyt üz a bibliaolvasásból, éneklésből és imádkozásból. Szomorú dolog, hogy ide jutottunk; ide a személyeskedés posványába. Annak kellene lenni a legfőbb igyekezetünknek, hogy a fölismert bajokat vállvetett erővel gyógyitgassuk — és mégis abban vetélkedünk, hogy személyes hiúságunknak minél több hódolót szerezzünk, bár akár a jó ügy megfeneklése árán is. Abban ugyanis nincs semmi kétség széles e hazában, hogy a lelkészi működésnek sokkal szélesebb mederben kell folynia ezentúl, mint a milyenben az utóbbi évtizedekben folyt. Nincs egyházi lap, a melyik ezt el ne ismerné. És hogy más lapot ne is említsek, az erdélyi Prot. Közlöny e részben egyszer igy szólt: „A kolozsvári egyház a közelebbi vasárnapon szépen látogatott közgyűlést tartott. Amaz intézkedésekről volt szó, melyeket az egyházpolitikai törvények életbelépése megkövetel. A közgyűlés elfogadta az előre kiküldött bizottságnak ajánlatát, mely szerint a 13,000 lélekből álló egyház apróbb tizedekbe szervezendő, melyek előtt a maguk által szervezett elöljárók állanak; bizonyos központokon siirü egymásutánban Jelolvasások tartatnának az aktuális kérdésekről s mindarról, a mi a vallásos erkölcsi élet élövé tételére jótékonyan befolyhat. Kövessék a példát a vidéki egyházak is, mert ha a kathedrát mogtoldjuk a buzgósággal, rajtunk a pokolnak kapui diadalmat nem vehetnek. (1895. évf. 342 1.) E határozat folytán tartottak is felolvasásokat, a mikről a Prot. Közi. 1896, évi 1. sz. igy szól: „Szívesen felhívjuk olvasóink figyelmét ama felolvasásokra, a melyeket az f <yházkerületí theol. fakultás tanárai tartottak az adventi hetekben és a melyek általános tetszésben részesültek s azon forró óhajtásban nyertek kifejezést, hogy alkalmatos időben folytatásuk következzék. Midőn mai számunkban az érdekes, nagybecsű dolgozatok közlését megkezdjük . . . olvasóinknak igen kedves újévi ajándékkal szolgálunk.“ (Záró jelben megjegyzem, hogy e „nagybecsű“ felolvasások közt ott volt a most „boszantó ürességben“ szenvedő dr. Kecskeméthy felolvasása is !) Ilyen ajánlás után ugyan lenne-e bátorsága valakinek azt mondani, hogy a „vallásos estélyek szükségtelenek ?“ Szász G.-n kivül azt hiszem senkinek se. 0 azonban mit se törődve azzal, hogy mit ajánlott ékes szólamokban 1896- ban — most imigy zúgg: „Hire futott az áhitatoskodásnak,“ a „vallásos estélyeknek,“ melyeknek lehet helye egy világvárosban, hol a zsongó, mozgó élet, a gyár, a gép füst-fellegeit rá borúja a templom karcsú tornyára. De, hogy mi szüksége van ezekre a magyar népnek, ez idő szerint, azt egészséges agyvelő ki nem találja.“ Prot. Közi. 1897. 352 1. 1896. jan. 2. azt Írja a Prot. Közi. „A theol. fakultás megnyílván, öt felszentelt tanár egész buzgósággal és nagy hivatottsággal vetette kezeit a munkára . . . Az egyházpolitikai törvények következtében sok teher esett le a pap válláról; de más irányban igen nagy hivatást kell teljesítenie a bélmisszió terén.“ A következő számban pedig azt olvashatjuk : „Örömmel jegyezzük fel, hogy a kolozsvári egyházban élénk és egészséges élet kezd derengeni. A theol. tanárok által sikerrel kezdeményezett felolvasások és vallásos összejövetelek következéseképpen, a napokban, a tanítók és tanítónők részvétele mellett, igen népes értekezlet tartatott a fakultás tanácskozó termében, holott elhatároztatott, minden tisztességes eszközt felhasználni, hogy a népies és egyátalán a közhasznú vallásos iratok terjesztessenek. Min dezek oly mozgalom és buzgóság, mely hasznos gyümölcsö
