Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1897-11-07 / 45. szám

707 DUNANTÜLI PROTESTÁNS LAP 708 két fog teremni és a melyek követését nem ajánlhatjuk eléggé egyházainknak. (Puff neki!) Mindez idézetekkel csak azért fárasztóm a tisztelt olvasót, hogy az eredeti fogalmazásokból lássa, mennyite szükségesnek látta maga Szász Gerő is a szélesebb körű, ha szabad úgy szólnunk, lelkiismeretesebb lelkészi mun­kásságot és hogy mennyire méltányolta a kolozsvári theol fakultás tanárainak buzgó munkásságát. E tanárok közt pedig ott volt s talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy az első helyen forgolódott az a dr. Kecskeméthy István, a ki most — Szász G. tudja miért — „szédelgő, csaló, sze­mérmetlen, imádkozó szent“ a — Szász G. szemében. De még engedelmet kérek egy pár idézetre. Szász G. ugyanis a dr. Kecskeméthy népies lapját a „Kis Tü­­kört" „nyavalyás irányú, evangéliumi karrikaturá“-nak mondja most. S lapja ugyanazon számában dr. Kecske­­méthyvel s lapjával együtt pokolra kívánja Szabó Aladárt és ennek lapját, a Hajnalt is. Azt hiszem, nem lesz ér­dektelen felújítani Szász G. véleményét a Hajnalról, a kezdetben Kecskeméthy által szerkesztett Koszomról és Kis Tükörről. „Szabó Aladár szerkesztésében megjelent a Hajnal belmissziói folyóirat II. évfolyamának első száma, ugyan­azzal a külső diszszel, ugyanazzal a belső tartalommal és előfizetési ára egész évre csak 1 frt lévén, ugyanaz­zal az olcsósággal mint az előző évben. Azt hisszük, ha a jelen füzet tartalmát ide iktatjuk, mindenki sietni fog, hogy megrendelje az értékes folyóiratot. . . . Rég idő óta panaszoltuk, hogy nincsenek ismeretterjesztő, népies, ol­csó irataink. Most már van. íme itt van a Hajnal, ott van a Kis Tükör, csak tessék támogatni és mindjárt másként fog állani a vi'ág, mely most gonosz — a mi lustaságunk miatt.“ (Prot. Közi. 1895. évf. 31 1.) „Nem kevesebbet, mint tiz füzetet vettünk egyszerre a dr. Kecskeméthy István által szerkesztett Koszom ez. népies kiadványokból. Jőnek az Őszi és téli hosszú esték: papok, tanítók jobbat nem tehetnek, mintha ez értelmet fel­világosító, szivet megnemesitő olvasmányokat adják a nép kezébe (Prot. Közi. 1885. évf. 294 1.) A Hajnal II. évf. 8. számáról azt Írja a Prot. Közi. (1895. 333 1.) „evangyéliumi nemes czéljára nézve nagyon méltó, hogy helyet kapjon minden kér. családban.“ Furcsának, talán éppen nagy szegénységnek tűnhe­tik fel, hogy egész czikkemet egy embernek, Szász G. ur­nák nyilatkozataiból állítottam össze. Pedig hát én ezt csak azért tettem, hogy valamikép bele ne keveredjem a „vásott gyerköczök“ sorába, a kik az ősz Szász Gerőt ki­­csufolják. Azért jártam el igy, hogy hatalán e kis czikket olvasva mérgelődni találna Szász G., ne rám mérgelődjék ; vagy ha éppen haragra lobbanna, haragja ne engem sújt­son. Az 1896. év ősze óta élő, az evangelizációt és belmisz­­sziót kiparódiázó Szász G. hadd pereljen az az előtti Szász G.-vel, ne én velem. így aztán én mint harmadik köny­­nyen mosolygok. Megjegyzem különben, hogy ha minden ellenkező irányú törekvésem daczára is a „vásott gyerköczök“ közé sorolna Szász Gerő, akkor se érezném magamat kényel­metlenül. Szabó Aladár és Kecskeméthy társasága igen tisztességes társaság. Hogy minden hibától ezek se men­tek : az nagyon természetes. Hogy egy két lépést elhibáz­tak, vagy talán elhamarkodtak, annak is jóakaratu buz­­góságuk volt az oka. A kik sokat járnak, azok bizony néha­­néha meg is botlanak; a botlástól csak azok mentek égé*­­szen, a kik csnpán a szobában járkálnak, vagy éppen; csak a díványon hevernek. Ámde azért, hogy a hibás lé­pésekre való figyelmeztetés után visszaálltak, helyrehoz­ták, a mit — esetleg — elhibitottak, azért aztán, hogy a jóakaratu figyelmeztetésre hajlottak, nem csipkedést és gúnyt, de elismerést érdemelnek csupán. A Kis Tükörről gúnyosan jegyzi meg Szász Gerő­­többször, hogy világ-lap. S ezzel beleült a csufolódók szé­kébe, a miről pedig nagy lenézéssel szólt. Ezt különben csak azért hozom fel, mert sehogy se találom indokolt­nak a gunyulódást egy olyan szerkesztő részéről, a kp előfizetési felhívásában egyszer igy fakadt ki: „azok kö­zül, kiknek lapunkat hivatalból küldiük, három-negyed rész még eddig azt sem mondta: befellegzett.“ (Prot. KözL 1896 : 143.) Az eddigiekből mindenki kivehette, hogy nekem hő vágyam az, hogy annak a személyeskedésnek, gyűlölkö­désnek, a mit nagy erélylyel karolt föl Szász G. valahára szakadjon vége. Ne a sértegetésekben, de a jó munka teljesítésében igyekezzünk kitűnni. Egyes olyan túlzások (én elismerem, hogy jóindulatú túlzások) miatt, a miket maguk a kezdeményezők se erőszakolnak már, ne tüntes­sük fel gyanús színben az evangelizáció és belmissziónak immár kidomborodott, mindenek által elismert jó munkáit. Az elkeseredett ellenfelekhez ismét Szász Gerő sza­vaival fordulok; belátván, hogy a személyeskedés miatt maga az ügy szenved, hagyják azt abba, mondván : „Csap­junk egymás tenyerébe és tegyünk nagy erős fogadást : tehetségeink szerint híven szolgálni auyaszentegyházunk­­nak, hazánknak és általuk munkálni istennek örök dicső­ségét. Legyen csendesség a mi kerítéseinkben, békesség a mi tornyainkban!“ Kis József. Felekezeten kívüliek. (Folytatás.) Szembetűnő volt és magyarázatot kívánt a kilépettek­nek az ország egyes részei között való aránytalan eloszlása. Felső-Magyarországon — Pozsonytól Komáromig — mind­össze két felekezeten kívül állót Írtak össze; a Dunántúl nyugoti részeiben egj-kettő akadt. Erdélyben csak tizen­négy. A többi, negyedfélezer a Duua és tiszamenti alföldi részekből került ki. Az egész mozgalom focusául Bács-­­bodrog vármegye látszik, annak is topolyai járása, a hol' a polgári hatóság nyilvántartása 583 felekezeten kívül állóról számolt be. A határvonalak meglehetős szabályos ellipsis formát mutatnak. Baranya és Tolna dunamenti járásai beleesnek ebbe az ellipsisbe: a legnyugotibb pon­tot Pécs alkotja. Tolnán felül a határvonal átvág a Du­nán s Pest megyét rézsut keresztülmetszvén, fölemelke-45*

Next

/
Oldalképek
Tartalom