Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1897-10-31 / 44. szám

697 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 698 abban, de általánosan nem kötelező. Erdélyből általa nos és régi szokásnak van jelezve, de úgy látszik, törvénye­sen nincs rendelve, sem rendezve. Egyedül a tiszánin­­neni kerület az, a hol intézménnyé van téve; de szabály­rendeletei mutatják, hogy közigazgatási tekintetből te­hát inkább a jórend, valami uj szertartás érdekében. (Folyt, köv.j Egyháztársadalmi gyakorlati kérdések. Mélyen tisztelt egyházkerületi lelkészértekezlet! Egyházkerületünk érdemes főjegyzője arra kért fel, hogy a mostani értekezleten, „tán épen „egyháztársadalmi gya­korlati“ kérdést választava tartsak felolvasást." Szives készséggel óhajtok eleget tenni — csekély erőm mértéke szerint, a bennem helyezett bizalomnak. „Az egészsége­sek nem szűkölködnek orvos nélkül“ — monda Idvezitőnk. Egyháztársadalmi életünk nem mondható teljes egészsé­gűnek mint az idők jelei mutatják, mert ha az volna, nem hallatszanék panasz ajkakról és hírlapokból. —- Az egyháztársadalmi élet lelke: a krisztusi lélek nem beteg, örök időkig életet, buzgalmat keltve munkál minden is­teni tulajdonaival, annak nincs szüksége orvosra, hanem betegség tünetei mutatkoznak a szervezetben, az egyhá­zat alkotó tagokban. „Hitbeli közöny, jó cselekedetekben megrestülés, üres templomok, üres szivek, súlyos adóte­her, hit, majd egyház elhagyása,“ mind megannyi pana­szolt betegség, a miket orvosolni kell. Hivatott orvosok feles számmal, kuruzsolók egyetemlegesen, a lelkészi tes­tületre hárítanak minden felelősséget a tiinetszerü, majd általános bajokért és egy gyűjtő névvel nevezett gyógy­szert, mint gyökeresen gyógyítót a „belmissziót" ajánlják csodahatásu orvosságul. Ha valamelyik lelkész a gyógy­szert teljes mértékben nem használja, az hanyag, gonosz szolga, miatta elpusztul az egyház. A belmisszió nem ér­téktelen, nem hivatatlan elmék által feltalált új gyógy­szer, az apostoli kar óta használja a szükséglethez képest minden kötelességtudó lelkész, — csak nagyon óvatosan kell vele bánni. A gyógyító orvosság alkatelemeire bontva: hívek látogatása, szegények gondozása, felolvasások tar­tása, olvasó, jótékonyságot gyakorló, gazdasági, szüzies­­ségi egyletek alakítása, — naptáraknak, fő könyveknek elárusitása, — Istent, Jézus különbféle alakban, öltöny­ben ismertető képes iratok terjesztése, — adagolandó a lelkész által a híveknek. — Mind ezekből jó és czélra vezető a héj lehámozása után a maradék. „Hívek“ neve­zet alatt értenünk kell mindig a falusi népet, ezek azon türelmes alakok, kiket egyedül kell uemesitgetnünk. — Szegény agyon gyógyított, roskadozásig adóztatott refor­mátus , papjaiddal együtt államot fentartó jó magyar nép ! Nem ott fáj annak, a hol minduntalan koczogtatják, mert az a falusi nép ha rossz példát felülről látva, nem jár is ma már nagy buzgalommal a templomba, de azért nem igen lát vegyes házasságot negélyezett türelemből, gyermekeit nem engedi át reversalissal stb. Nem a lel­készek, a gyógyszert adogató orvosok okai a betegség terjedésének. A betegség jobban mondva kóros tünet csak okozat, — forrása, oka a mindinkább sulyosodó anyagi helyzet a korral született és a mostani korral megszűnő megnehezedett idők járása, a minek következése a kö­zöny minden idealismus — igy a vallás iránt. — De ép­pen ebben áll 'a lelkészi állás magasztossága hogy az éhező sokaságot mennyei kenyérrel elégítse ki, — Isten­ben vetett erős hitet ébresztvén, úgy könnyen elhordoz­­hatóvá teszi az élet terhes igáját — az anyagiakkal ver­gődés sötét korszakában égi fénynél gyújtson uj szövét­­neket, — Krisztus sebeivel tudja begyógvitani e vérző szivek sebeit, — a templom az ige hallgatás iránti kö­zönyt mint jégkérget, szent buzgalommal legyen képes a vallásosság hevítő napjának sugaraival felolvasztani. — Mivel képes a lelkész mindezen dicső és nemes munkát elvégezni ? Képes volt még eddig azzal, hogy hű volt Krisztusához, — hivatal-szeretettel és pontossággal szol­gált, igyekezett egy ember — egész pap leuni katedrá­jában, békesség olajágával csendesített szeretet balzsa­mával gyógyított, örült az örülőkkel, sirt a sirókkal, ne­velt vallásosságra, tanított gazdálkodni, kertészkedni, — intett, dorgált, adót vetett ki és szedett be, az iskolának, a veteményes kertnek főkertésze volt! stb. Volt Hát egy valódi lelkész, nem ilyen-e ma is ? Ma is ilyen! Midőn pedig magára hagyatva a régi lelkész segítőtársak nél­kül egyedül áll a küzdtéren, — midőn sokszor könyezve eszi a panaszos kenyeret, — midőn egy cseléd lánynak is több a bére, mint díjazása a 12 iskolát végzett s.-lelkész­nek, ma midőn a kiszolgált őrmester előbb nyer hivatalt az államtól, mint tisztes megélhetést biztositó segélyt az a lelkészség, a ki nyomorogva, gyermekeket nevelve, taníttatva,— foltos zsinati kabátban télen is tavasz szint játszó kalapban meg nem törve szolgálja hazáját, sok ingyenes munkással építi a Krisztus egyliázátinem utálatos nyereségvágyból, gyakorol olyan belmissiót a belső mizériák közepette, a minőt sok selyem reverendás — vörös öves plé­bános, — mindig ragyogó tiszta zsinati kabátban járó vá­rosi lelkész nem tudná utánna csinálui. Kik voltak régeb­ben ily dicső munkában a lelkészek segítő társai ? A ta­nító, a nótárus, a nemzetes eompossessor, tekintetes, nemes vitézlő — fel a méltóságos czimig emelkedő névben mais örökké élő világi urak, a mi úgy nevezett: nagy jó uraink és nagy asszonyaink, a kik a királyi papság, szent nép voltak és mint jó példa adók után járult a nép a siklu­­sokkal a közjó oltárához, — áhítattal a templom torná­­czába,— törödelemmel az Ur-asztalához. Annak a, mondjuk úri közönségnek ősök nyomán nem járó felerésze mit csinál ma? Gyártja a kemény törvényeket, rendszabályokat, és ha kell, kibúvó lyukat maga keres alkalom adtán, — segédkezik gyógyszereket készíteni egy-egy túlbuzgó idea­lista laboratóriumában, de eszébe nem veszi a bibliai taná­csot : orvos gyógyitsdmeg magadat,“ — keresi az elölülést, de a munka mezején a gereblyések pallérja,“részt vesz a ta­nácskozásokban, de zsebje szerfölött érzékeny a jóügy ál­dozathozatalánál, gáncsolja a lelkészt, — elitéli a lelkészt, paraszt papnak nevezi, midőn népével együtt szántat ma­gának uj ugart, — az egyhárí adót, szemetes lélekgabo­­nát bírói végrehajtásra fizeti meg stb. — Fájdalmas,

Next

/
Oldalképek
Tartalom