Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-10-24 / 43. szám
673 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 674 mátus magával a liturgia fogalmával sem tudja tulajdonképpen mit kezdjen el. In medio tutissimus ibis. Középuton van az igazság. S midőn a nagy reformátorok ez utat választották, ezt jól megfontolva, belső meggyőződésből, az az a biblia szellemének megfelelően tették ugyan, de minden tekintet nélkül a külvilág zene, művészet, izlésbeni előrehaladottságára és arra, hogy a túlsók, vagy túl kevés liturgia közép mértéke kielégiti-e a nép lelkületét vagy nem. — Igaz, most már a vélemények központja az a tény, hogy a reformatio nem volt a művészet ellensége: theoriában, de az „ignorabimusból“ kifolyólag t. i. mert ismeretlen, műveletlen talaj maradt előtte jó sokáig az egyházi költészet ápolásának kivételével minden művészeti ág s mert ezt templomaink felékesítésére nem vette igénybe, mégis sajnálattal kell bevallanunk, hogy az volt : a praxisban. A protestáns egyház hitének evangéliomi tisztasága és apostoli egyszerűségének vonzó erejében bízva mellőzte az 1-ső és 2-ik században ismeretlen, fölösleges czifraságot kölcsönző üres liturgiái formákat. És a biblical biblical emphaticus felkiáltásnak az lett a következmén3'e, hogy mindenben és minden áron az apostoli egyházat hűségesen copirozta. De lehetséges volt ? Nem ! Ha igen, akkor csak ó testamentumi beszédeket kellett volna hallgatni, mert az első keresztyének az újat nem ismerték, a zsidókkal a szombatot kellett volna tartani, a keresztyén ünnepek nagyrészével fel kellett volna hagyni s szigorúan véve az úrvacsorához is csak 12-en ülhettek vagy keletiesen dűlhettek volna. íme látjuk, ha még egy lépést teszünk az eredetiség természetellenes unificatióra törekvő kórságában, olyan chaoaba jutunk, melyből szerencsére csak a jól megértett és sokat hangoztatott apostoli ige menthet ki: „a betű megöl, lélek pedig az a mely meg elevenít“. Kétségtelen, hogy a Protestantismus czélja az ős keresztyénség Krisztus személyes üdvezitése hitének helyreállítása, de nem akarhatjuk az ős keresztyénség kezdetleges küláilapotát, hanem annak elveit megvalósítani. Azért szükség, hogy az isteni szolgálat kultuszának tágabb köre legyen, mint akár a szent iratok magyarázatának. Miért megfordítva ? „Az adomány többféle, de a lélek egy“ De az adomány többfélesége mellett ez a lélekegység, hol és mikor nyer megkapó kifejezést az isteni szolgálat ténykedése alatt? Ez orthodox, az liberális, a harmadik közvetitő irányt valló szónok. Ez az isten véghetetlen szerelméről, amaz a hivő mennyei reménységéről, sokan a socialis kérdések kér. alapon történendő megoldásáról, a keresztyénség győzedelméről szólnak előszeretettel stb. És a mit a szónok fejében elgondolt, szivében érez, azt meghozza a jövő vasárnapi szent beszéd. így az örök igazság fényes napjának ragyogó sugarai az emberi bölcsesség és értelem prismáján megtörve a hallgatóság szivére mint spektrumra esnek. És ez mind igen helyén való. De a lélekegység, hogy úgy mondjam az összetartozandóság a szent beszédek külöufélesége mellett nem talál kellő kifejezést. A szószék individuális gondolatokat, egyéni nézeteket állít elénk és az adott eszmék Összefoglalása, megvizsgálása, tovább fejlesztése és az életbeni szigorú megvalósítására serkent. De niesen semmi olyan cselekmény, mely a szétágazó vélemények s modernizálás felett a történeti és egyházi köztudat objectiv momentumát szemléltetni kötelezné a lelkészt s gyülekezetét, — hogy a szónok 7* óráig tartó fejtegetéseit megelőzőleg s utána talán még rövidebben, de minden isteni szolgálat alkalmával közös imában váltakozó éneklésben, hitvallástétel, bűnös voltunk elismerése által a Jézus Krisztusban nyert váltság kifejezve legyen. Ezen, a liturgiái rész által termékenyített talajból fakadnak azután a szent beszédnek „az elmét kenet és jó illattal megvidámitó virágai." Bármilyen világosak és fehérek legyenek különben templomaink és akármilyen értelmesen és szigorú logikával mintegy számológépen prédikáljuk a megigazulás tételeit: maga a keresztyénség jó nagy része mégis mysticzizmus. Vagy bátorkodik az Isten emberré léteiének mysteriumát, a sacramentumok üdvadó titkát, a szentiratok világos, érthető és érthetetlen illetve emberi elmével fel nem fogható helyeit eszével bárki is a napnál is fényesebben megvilágositani? A mysticizmus utáni vágy él minden lélekben. És hogy ezen mystikus vágy kielégítésére az isteni tisztelet központi elfogadó s oktató jellege mellett a cselekvő rész követelés jobban megfelel az ember lelki világának, már a szó „isteni szolgálat" is bizonyítja. — És hogy ennek a szolgálásnak az isteni tisztelet szentségéhez illő aesthetikus, művészi alakban kell történni, azt mindenki tudja, ki az ember lei ki házának összetakaritása, kicsinositása körül, tehát a legfőbb és legszentebb czélra lelkesítő segítőt szívesen lát. Félénk kedélyek a liturgia lényege és jelentőségének ezen felfogásában az opus operatum eshetőségét, a belsőről a külsőre való átmeneteit vág)’ talán az evangéliumi szabadságot látták veszélyeztetve. De a veszély sokkal nagjmbb most, ha a szónok hivatalát üzletszerüleg belső meggyőződés nélkül tetszés szerint végezi vagy ha a gyülekezet azon hitben él, hogy a szónoklat egyszeri meghallgatása üdvösséget eszközöl. A protestáns liturgia ilyen értelmezése és a mai isteni tisztelet rendjének mint központnak megtartása mellett veszélytől mindaddig tartani nem lehet, mig evangéliomi egyházunk Pál apostol elvét vallja : „Annak okáért ezt mondjuk bizonyos képpeu, hogy az ember megigazul hit által a törvények cselekedete nélkül.“ (Rom: 3. r. 22 v.) Zágráb. M. P. Felekezeten kívüliek. A felsőbaranyai ev. ref. egyházmegye a múlt hó végén tartott ülésében szigorú rendszabályokat hozott azok ellen, a kik felekezetűkből kiléptek. Főképen anyagi okokból fenyegetőnek tartván azt a veszedelmet, mely a reformált egyházra vár a felekezeten kívüliség elharapódzásával, tanácskozott is a felől, hogyan lehetne gátat vetni a baj terjedésének.
