Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-09-26 / 39. szám
611 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 612' szerithetik, meggyőződése elleni dolgokra. Mig ellenben a jólétben levő s ennek folytán önálló lelkészszel — ki ezen helyzetét nagyrészben a magyar államnak köszönheti — nem fogják ugyan ezt cselekedhetni. Az ilyen lelkész minden esetben hű bajnoka lehet a magyar állam eszmének, mely őt nem hagyja el s nem utalja félrevezetett hivei kedvének keresésére. Önként következik tehát, hogy a prot. lelkészek sanyarú helyzetén segiteni, a magyar nemzeti állam felállithatása és mielőbbi megvalósithatása czéljából is szükséges. Ez nem felekezeti, hanem magyar nemzeti érdek! tehát nem egyes felekezet szempontjából cselekszik az országgyűlés, midőn ezen ügyet magáévá teszi; sőt országos magyar követelményt teljesit, mikor a hazai protestáns lelkészek helyzetén javit. Ez szent meggyőződésünk. Czuppon Sándor, Ihász Lajos, esperes. zalai ehmegyei v. elnök. Rossz jelek. E becses lap 31. számában „Jó jelek“ czim alatt egy czikk jelent meg, a mely felett komolyan gondolkodva azon végeredményre jutottam, hogy van benne egy jó jel, de ez is csak egyik oldalról tekintve, — a másik oldalát is megvilágítva — nem jó jelnek látszik. Én azonban ezen egy — félig-meddig jó jel mellett — igen sok rossz jelt is látok e czikkben. Ezek ellen a czikkiró ajánl orvosságot, nevezetesen azt mondja „minél feljebb áll valaki az egyházi hivatalok lépcsőjén, annál kényesebbnek kell lenni egyéni és hivatalos jó hírnevére, tehát annál kevésbbé szabad neki épen a példaadás, a jó rend érdekében elhallgatni az esetleges hitvány gáncsoskodást, vagy épen a jellemébe vágó rágalmakat.11 Azután azt ajánlja, hogy a sugó-bugó éji bogarakat távolítsuk el — mindenünnen. Minden esetre jó jel, ha valaki — különösen ha az illető hivatalos egyén is — nem engedi becsületét meghurczolni és ha a jellembe vágó sértésekért, rágalmakért megtorlást keres, — de csak abban az egy esetben jó jel ez, ha azon vádak-, sértések teljesen alaptalanok. — Példát hoz fel V-i, t. i. azt mondja, hogy az alispánnak nem mer Írni sértően a szolgabivó és esetleg a szolgabirónak a jegyző, egyszóval az alantas közeg az ő felsőbb hatóságának. Én szerintem ez nem azt teszi, hogy tehát ezen felsőbb közegek teljesen hibátlanok és igy soha nem lehetne oka az alantas közegnek sértően Írni, hanem csak azt teszi, hogy hátha igazsága mellett is a rövidebbet húzná, mert a tapasztalás — fájdalom — azt mutatja, miszerint sokszor elesett a gyengébbeknél az igazság — és ezért hallgat. Ilyen esetben, ha csak azért kell megtorlást keresni, hogy példa adassák ma, miszerint a felsőbb hatóságok becsülete minden áron megmentessék és az alantas közeg terrorizáltassék, — a pereskedés, a megtorlás nem jó jel. Azt mondottam, hogy sok rossz jelt láttam a czikkben, igen és ezen rossz jelek azt mutatják, hogy az erkölcsök lazulnak, az egyházi élet hanyatlik, egyszóval a tespedés, elposványosodás és züllés tünetei jelentkeznek. Rossz jel az, hogy a felhozott mindkét esetben, különösen az elsőben nem a becsületében megrágalmazott egyén keres megtorlást, hanem egy testület és pedig az első esetben félév eltelése után. Igazán rossz jel, arra. mutat ez, hogy az illető a becsületére nem kényes, a jellemet csak halvány fogalmában ismeri. A mely társadalomban az ilyen esetek megszaporodnak, ott feltétlenül bekövetkezik a pusztulás. — „Minden országnak támasza, talpköve a tiszta erkölcs, mely ha meg vész, Róma ledől s rabigába görnyed.'1. Rossz jel az és megdöbbentő, hogy egy segédlelkész viselt dolgai minden egyházhoz küldött nyílt levélben megszellőztettek. Megdöbbentem mikor elolvastam, mert erre én még példát soha sem olvastam és hallottam. Ha ezen precedens eset folytatódik, akkor a becsület olyan lesz mint a kirámázott kép, melyet ujjával mindenki keresztül lyuggathat. — Kivácsi vagyok rá, hogy az igen tisztelt olvasó közönség gondolkozott-e erről komolyan ? Meghányta-vetette-e ennek borzalmas következményeit ? A lelkész, tanító, vagy énekvezér egymásközt meghasoulik, vagy valamelyik ezek közül összeütközésbe jön a gyülekezeti tagokkal és megírja a nyílt levelet minden gyülekezetnek, hogy ez vagy ama lelkész, tanító, énekvezér ilyen és amolyan, tele van fogyatkozással, gyarlósággal, bűnnel! Szórja ellene a vádakat, rágalmakat! — Nem kell sok idő, hogy lesz módunkban tuczat számban olvasni az ilyen nyilt-levelet. Mi le ebből ? Rossz jel az, hogy az említett lelkészi értekezlet elhallgatta és igy helyeselte ezen eljárást.— Szerintem ez minden körülmények közt elitélendő; az egyházi hatóságoknak minden eszközt meg kell ragadni, hogy az ilyen üzelmeknek vége vettessék. Van nekünk bíróságunk, a hol mindenki megszerezheti az elégtételt. Mulasztás volt, hogy azon értekezlet legalább csak annyit is nem mondott, miszerint ez eljárást kárhoztatja. — Szerintem az illető egyházmegyének kell ez ügybe bele nyúlni és szigorú intézkedéseket tenni, hogy ne ismétlődjék és el ne harapódzék. Rósz jel az, hogy a korteskedés minden téren a maga meztelenségében behurczoltatott az egyházi életbe. Ezért van baj az őrségi egyházmegyében, de fájdalom másutt is, csakhogy itt fakadt fel először ezen inficiáló kelevény. Szeretnék rossz próféta lenni, de hiszem hogy ezen seb terjedni fog, mert olyan mint a rák-seb; hiába gyógyítjuk ott, hol feltűnt, ki vághatják akár hányszor, összegyülemlik másutt, és rombol, pusztít, öl. Politikai eredetű korteskedésről csak annyit említek meg, hogy a b.-somogyi egyházmegyében egész nyíltan, leplezetlenül politikai pártállások szerint csoportosultak a szavazatok egy pár évtizeddel ez előtt még az esperesi hivatalra is. Lelkészválasztáínál mindennapi ez eset. Sok kellemetlenség történik e miatt, de hát orvossága nincs. A mi a lelkészválasztásnál előforduló korteskedéseket illeti, itt az 39*
