Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1897-07-18 / 29. szám

461

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

462

nem ezen gyülekezet előtt, a melynek hívei éppen egy* házunk iránti szeretetök és őseik példája által indíttatva ezelőtt 28 évvel ily díszes, ezen gyülekezet helyzetének, fényének megfelelő templomot építettek, a melyre mindazok a kik ennek építéséhez áldozatukkal járultak, önérzettel tekinthetnek és nevük, áldozatkészségük a késő kor előtt is áldott és emlegetett lesz, a kik ezelőtt 26 évvel orgonát szereztek, majd iskolát építettek. És mégis kell beszélnem a keresztyéni buzgóságról és áldozatkészségről e gyülekezet előtt, éppen e díszes templomban, a melynek kövei reményekre nézve botránkozás köveivé lettek, a melyen az orgona öss/.haugzatos hangjai némelyeknél egyenetlenséget szültek, mivel a templom építésből, iskola építésből, orgona beszerzéséből fennmaradt adósságok törlesztéséhez némelyek nem akarnak egyházi adójuk pontos megfizetésével járulni.

Nem szabad elfelednetek atyámfiai, hogy a templom, ez iskola, ez orgona, nem egy éké, hanem édes mindnyájunké, ennek költségeihez hozzájárulni, azt mindenkinek aránylagosan viselni egyháza és testvérei iránti szent kötelessége, a mely kötelességet ha magáról lerázni, magáról elutasítani akar, nem csak egyházához lesz hütelenné, de jogtalanságot követ el embertársával szemben is, át akarván hárítani azokra a maga terhét, a kik a saját kötelezettségüknek úgy is eleget tettek és nem veszik tekintetbe az ilyenek az erkölcsiségnek az Ur Jézus által hirdetett azon főtörvényét, a mit akartok, hogy az emberek cselekedjenek ti veletek, ti is azt cselekedjetek másokkal. Lehetetlennek látom atyámfiai, hogy be ne lássa köziiletek mindenki, hogy erkölcsi és polgári kötelessége hordozni és viselni a reá törvényesen kivetett terheket, a melyeket súlyossá, nem is azok nagysága tett, de azon helytelen eljárás, hogy azoknak idejében való törlesztése elhanyagoltatván, időjártával annyira felszaporodtak, hogy egyesek előtt szinte elhordozhatatlanoknak látszik. Kétségtelen, hogy a hanyagságnak és gondatlanságnak ez a legtermészetesebb büntetése, mert azt mindenkinek tudnia kell, hogy az igazságosan megosztott nagy teher kisebb erővel is könnyen elhordoznató, mig másrészről ha pehelyből rakatik is meg egy ember vállára folytonosan több és több, az utóbb annyira megterhelhető: hogy leroskad alatta. (Vége köv.)

ÉjjnyvismEijtEtés.

A hódmezővásárhelyi ev. ref. főgymn. története.

Mig csak a közel múlt időkben is, a nagy vacatiók idején, egyes iskoláink supplicánsaitól igyekeztünk egyet mást megtudni iskoláink életéből, s az illető növendékek maguk viseletéből próbálgattuk megalkotni azon iskola jelemvonásait, ma már ref. iskoláink kimerítő történelmi munkákban tárják fel előttünk sokszor igen érdekes múltjukat, s illetékes kezek rajzolják elénk az illető iskola jellemvonásait. Hazánk ezredéves életének évfordulójára, protestáns iskoláink munkáságát tekintve is, örömmel gondolunk vissza, ez az év talán valamennyi iskolánk történetét napfényre hozta, a mi nem kis munka volt különösen a

hazai állami intézetek történetével mérve össze. Hiszen állami középiskoláink legtöbbjének múltja még alig egy két évtizedre terjed, mily csekélység ez a prot. iskolák legtöbbjének negyedfélszázadot túlhaladó, eseményekben gazdag történetéhez képest. Mily lélekemelő eredmény, hogy e századokra terjedő történelmi idő daczára is prot. iskoláink történetírói mégsem azon kényelmes országúton kezdették munkájukat, hogy „az iskola történetének kezdete az idők homályába vész,“ hanem megmutatták a határkövet, a meddig iskoláik élete a múlt századokba vissza nyúlik, ezekkel szemben bizonyára legjobban sajnálja maga Futó Mihály a hódmezővásárhelyi ref. főgymn. történetének írója, hogy ő még amaz országúton indulni volt kénytelen.

A hódmezővásárhelyi ref. főgymnasium történeti adatai a XVI és XVII-ik századokra nézve csaknem teljesen hiányoznak, amarra vonatkozólag mindössze az 1569-iki nagyváradi zsinaton résztvettek névsorában olvastuk a vásárhelyi mester felemlitését, a XVII-dik századra vonatkozólag pedig Kocsi Csergő Bálint volt pápai iskolaigazgatónak 1647—1676 közt folyt évekből származó azon feljegyzése figyelemre méltó, hogy midőn felsorolja a makói senioratus jelentősebb egyházait, ezek között Hódmezővásárhelyt is említi és azt írja, hogy ezen egyházaknak triviális iskoláik is vannak. Nem állván egyéb számbaveendő adat e századokból szerző rendelkezésére az iskola története csak a szatmári béke utáni idővel 1711-el kezdődik. Mielőtt azonban az iskola tulajdonképeni történetét venuok, bevezetésképen előadja szerző az 1711 óta napjainkig észlelhető nevezetesebb országos tanügyi mozgalmak vázlatát 1—32 lapon. Azt hiszem, hogy az országos tanügyi mozgalmaknak a hódmezővásárhelyi iskola történetébe beleszövése, azok hatásának az iskola életére való befolyásában kimutatása czélszerübb lett volna, mert valamint magyar irodalomtörténetet soha sem lenne szabad írni megfelelő hazai történelmi keret nélkül, ilyenformán volna kitüntetendő az egyes iskolák történetében is az országos tanügyi, esetleg egyéb mozgalmaknak befolyása, mintegy viszhangja akkor, a mikor időrendben reájuk kerül a sor.

Az országos tanügyi mozgalmaknak bevezetésképen adott vázlata után megismerjük, hogy azért nincsenek az iskolára vonatkozó adataink a XVI és XVII-ik századokból, mert mint Hódmezővásárhely 1702-ik évi leírásából olvassuk, a város lakosai, kik kálvinista magyarok „az elmúlt török háborúban a rabló török-tatár hadak elől elsróledtek és csak két éve tértek vissza “ De 1702-ban már találkozunk Tatai K. György „Rector Vásárheliensis“ nevével, 1711-ben pedig rendes névsora kezdődik a rectoroknak Szilágyi Andrással, ki azonban, mellékesen megjegyezve, nem igen kedvezőnek találta helyzetét, a mi az egyház és iskola keletkezésben levő állapota mellett beszél, midőn ezt Írja: „Én nemes Szilágyi András, minekutánna a nemes debreczeni collegiumban subscribáltam vala 1704-ben, ott sok sorban változások, kár vallások és ellenség előtt való futások közt eltöltöttem hat esztendőt, 1710-ik esztendőben a szegénységtől igen megszorongattatva, mentem a mezővásárhelyi iskolamesterségre, melyet is igen megbántam, mivelhogy felőle való reménységemnek meg nem felelt.“

Ezen kedvezőtlen helyzet azonban, úgy látszik, az idők folytán javult, mert már pár évvel utóbb „studiosi talaribus induti“ taláros deákok is tanultak Vásárhelyen, s 1723-böl származik az iskola legrégibb törvénye, melynek 1723 jan. 15 subscribál az első két deák, Füredy István és Szeder-