Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1897-07-18 / 29. szám

459

DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP.

460

egyházuk tanait megtagadják. Azon egyház, már a melynek tanainak az emberi szellemre, a művelődés ily nagy hatása van, a mely századokra kiható nagy történeti tények által igazolja, hogy a benne élő, általa hirdetett evangeliom, Istennek ereje minden hívők idvességére és ez alapon a társadalom egységes fejlődésének két nagy elvét a rendet és a szabadságot külső kényszereszközök alkalmazása nélkül leginkább biztosítani képes: méltó arra, hogy tagjai tántorithatlanul ragaszkodjanak hozzá, hogy sem élet, sem halál, sem mélység, sem jelenvalók, sem következendők el ne szak asszák őket Istennek szerelmétől, mely vagyon a Jézns Krisztusban. — Azért atyámfiai ti is álljatok meg a mellett szilárdan, erősitséték meg azokat a hitben, a kik közületek ingadoznak, a kik azt hirdetik, hogy minden vallás egyforma, azért bármi okból könnyen megtagadni készek volnának ev. ref. egyházunkat. Figyelmeztessétek őket, hogy megmondotta az Ur Jézus Krisztus „valaki vallást teszen én rólam az emberek előtt, én is vallást teszek ő róla az én atyám előtt és valaki megtagad engem az emberek előtt én is megtagadom azt az én atyám előtt.“

Az egyházi élet és vallás másik megnyilatkozása az erkölcsös élet, mert a hitnek gyümölcse a jó cselekedet. Már az evaugeliomban megmondatott, „gyümölcséről ismeritek meg a fát, a mely fa jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik és a tűzre vettetik.“

A Jézus evangeliomának erkölcsi törvényei egyformán köteleznek minden keresztyént, sőt minden embert.— Nincs is, csekély tévedéseket leszámítva, olyan vallás, a mely nem az erkölcsiséget tenné hivei kötelességévé, a keresztyéuség pedig minden felekezetű híveire nézve főtörvénynyé teszi az Isten és ember szeretetet.

Mennyivel szigorúbban kell szüntelen szemök élőt1 tartani a Jézus vallása által megkövetelt erkölcsi törvények betöltését azoknak, a kik hiszik és tudják, hogy a bűnt semmiféle külső szertartásokkal eltörölni, semmiféle kegyszerekkel, szentek érdemei feleslegével megszüntetni nem lehet, azt földi ember, bárki legyen is, meg nem bocsátja, hanem arról a sziveket és veséket vizsgáló, még gondolatainkat is ismerő igaz biró előtt számolnunk kell. A mi reformált vallásunk arra tanít bennünket, hogy mindig oda törekedjünk, mi iránt botránkozás nélkül való lelki ismeretünk legyen mint isten, mint emberek előtt, teljesítsük mindig kötelességeinket, nem félelemből és rettegésből, nem is a jutalomért, hanem Isten iránti szeretetből; nem is azért, hogy az emberek előtti kedvességet megnyerjük, hanem azért mert saját lelkiismeretünk nyugalmát és az igazi boldogságot csak ezzel szerezzük meg magunknak. Ezért a mi evangeliomí vallásunk hozta magával, hogy eltávoztassunk minden képmutatást, színlelést, kövessük pedig az igazságot és őszinteséget. — Erre kérlek titeket is atyámfiai, gyakoroljátok mindig az erkölcsiség parancsolatait, eltávoztatván minden gonosz szokásokat, perpatvarkodást, káromlásokat, mértéktelenséget, búj álkodást, irigységet, kevélységet, hogy legyetek a szentiéleknek templomai.

Az egyházi és vallásos élet harmadik nyilvántartása

a lélekbeli buzgóság és áldozatkészség, a melylyel a jó keresztyén kimutatja az Isten és annak egyháza iránti szeretetét. Az ev. ref. egyház és annak intézményei nem nélkülözhetik az anyagi áldozatokat, mert a mi elveink midőn kiváltak a hatalmas és gazdag, akkor uralkodó egyházból, ott hagytak minden földi vagyont, csak egyet hoztak el magukkal a hívek áldozatkészségét és iskolákat ős időktől fogva úgy mint az ős keresztyén egyház tette az apostolok idejében. Mert már Pál apostol is igy intette a rómabeli híveket, a jó igyekezetben meg ne restüljetek, lélekben buzgók legyetek, az Urnák szolgáljatok, a szentek szükségeire adakozók legyetek, a gazdálkodásnak kedvelői. Nem is lehet tagadni Atyámfiai, hogy ref. egyházaink hitereje, buzgósága legszembetűnőbben nyilatkozik azon áldozatokban, a melyeket egyházi életük fentartása és felvirágoztatására meghoznak. A szép díszes templomok, rendes egyházi épületek külsőleg is mutatják azt, hogy a hívek szivében nem cs*k jóakarat, hanem áldozatkészség is nyilatkozik egyházuk irányában, mig a dísztelen közgyűlésekről, a düledező templomok, iskolák, paplakokról biztosan lehet következtetni a hitélet hanyatlására. A mi református elveink mennyi áldozatot hoztak a hitélet terjesztésére! A midőn templomaikat erőszakkal elvették, nem tudtak nyugodni addig, mig saját erejökből újakat nem építettek, meghozta arra áldozatát a gazdag és a szegény önként, kényszerítés nélkül.

A ref. egyház hivei igyekeztek iskoláikat nem csak fentartani, hanem mindig fejleszteni, gyarapodni és a nemes törekvés eredménye lett, hogy egész hitfelekezetünk népessége e hazában kivált élelmességével. Ma pedig akárhányszor látjuk hogy a hívek csak azért idegenkednek el, sőt hagyják el egyházukat, hogy a közterhek, az adó alól meneküljenek, nem gondolván meg, hogy csak azok maradandó kincseink az életben, a mit szellemi és erkölcsi téren szerezhetünk, a melyeket a moly és a rozsda meg nem emészt, a melyekért ha áldozatot hozunk, az reánk és utódainkra bő mértékben térül vissza.

Fájdalom, hogy a mai anyagias világban oly kevesen tartják egyházuk iránti kötelességüknek a lélekbeli buzgóság es áldozatkészség kimutatását, nem követik e tekintetben az ősök szép példáját, csak kénytelen, kelletlen vagy úgy sem tesznek eleget kötelességüknek. Az ilyenek azzal mentik magukat, hogy az idők megváltoztak, mai nap sokkal súlyosabbak a terhek mint régenten voltak. Az ilyen panaszkodásokra és mentségekre ugyan megfelel már a példabeszédek írója, midőn igy szól: Ne mondjad azt — mi az oka, hogy a régi napok jobbak voltak ezeknél ? Mert nem bölcseségből származik az ilyen beszéd. De ha pusztán a tényeket vizsgáljuk is, lehetetlen nem látnunk, hogy a régebbi időben a szegényebb, különösen a jobbágy nép osztályra még sokkal nagyobb terhek nehezedtek, mint a mai nap és pedig a nélkül, hogy annak ellenébe a köz és társadalmi ügyek terén bármi féle jogot is gyakorolhatott volna és mégsem csökkent az akkori hiveknek egyházuk iránti buzgósága és áldozatkészsége.

De hisz talán ezt nem is kell beszélnem, emleget