Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-07-04 / 27. szám
427 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 428 „komau gyanánt be ne irassék, ne lehessen presbiter, semmiféle egyházi hivatalt ne viselhessen ! Igen ám ! de a presbitereket a gyülekezet választja! az ilyen ember megválasztását semmisnek nyilvánítani jogunkban áll-e? A főtiszt, egyházkerületnek, illetve a mélt. konventnek egyöntetű határozatot kellene hozni ezen eljárásra vonatkozólag, mi kérünk, kiáltunk, elkallatszik-e szavunk oly magasságig! Indítványba tétetett: tekintve azt a hitbuzgóságot, áldozatkészséget, szives jó indulatot, melylyel Török Bertalan mérnök ur értekezletünk iránt viseltetett a múltban, melynek most is nyilvános jeleit adta. értekezletünk válassza meg örökös disztagul nevezett afiát. Az indítvány lelkesedéssel elfogadtatott. — A jövő gyűlés Negyeden tartatik, az időpont kitűzésével az elnökség bízatik meg. Hogy mi következett ezután a fehér asztalnál, minek Írjam le ? A ki valaha „Törökországban“ volt — igy nevezik ezen a vidéken a két hold befásitott terület kellő közepén lévő mérnök ur lakását — az jól tudhatja, hogy a tőrül metszett vendégszeretet lebilincseli s foglyul ejti azt, a ki látogatást tesz e kies helyen. Az estvéli órákban egy kedvesen töltött nap emlékével távoztunk otthonunk felé s azon buzgó óhajtásunkkal : Adjon Isten sok ily buzgó világi tagot anyaszentegyházunknak mint a milyen volt a szives házi gazdánk! Halász Móricz, a vatta-súr-negyedi halvédő és haltenyésztő egyesület igazgatója. Mátyus-vidéki lelkészértekezlet. A „Mátyus-vidéki ev. ref. lelkészi kör“ junius 28-án ó- Gyallán tartotta összejövetelét nagyt. Veress Ede esperes ur elnöklete alatt, ki is buzgó imával nyitotta meg a gyűlést tíz lelkész jelenlétében. Elsó' és legtöbb eszmecserére alkalmat adó tárgy volt az egyházközségek háztartásának vezetésére vonatkozó szabályrendelet javaslatok felett való véleménynyilvánítás. Az értekezlet általánosságban helyesli, hogy az egyházkerület lehetőleg egyöntetűségre czélozó szabályrendelettel útmutatót szándékozik adni a lelkészek kezébe az egyházközségek vagyonvezetését illetőleg. A nyomtatásban megjelent szabályrendelet javaslatok táblázatait egyszerűsíteni, jelen egyházi viszonyainkhoz alkalmaztatni kívánja, az utasításokat részleteiben átdolgozandónak javasolja. Különösen nem helyesli az első javaslatnak azon felfogását, mintha az uj adókulcs behozatalánál csakis az osztályba-sorozás módját lehetne alkalmazni. Isten dicsőségére tett adományoknál pedig csak akkor helyeseljük az ellennyugta kérését, ha az illető adományozó nem kívánja szószékből kihirdetettni nevét és adományát. Az „uj rend “-re vonatkozólag a lelkész-értekezlet kívánatosnak tartja, hogy egyházi hatóságaink hassanak oda, hogy a magas konvent utján eszközöltessék ki az, hogy a vegyesházasságoknál, ha a születendő gyermekek vallására nézve az egybekelők házasságot kötnek, ez a megegyezés az anyakönyvvezető hivatalok által közöltessék a lelkészi hivatallal. j£ 9 Kérdésbe tétetett, hogy az olyan egy’valláson levő háza. sulók házasságkötése bevezettessék-e az egyházi anyakönyvbe, a kik esetleg nem igényük az egyházi áldást ? A felelet az lett, hogy igenis bevezettessék sorszám nélkül, a születendő gyermekek vallásos nevelése érdekében. Fájdalmasan emlittetett fel, hogy egy segédlelkész a negyedi lelkészválasztásból kifolyólag egyénileg és különösen papi tekintélyét illetőleg minden egyházhoz megküldött nyílt levélben, súlyosan vádoltatott és ő a vádak alól félév lefolyása alatt nem tisztázta magát. Az értekezlet felhívja az egyházmegye figyelmét arra, hogy az illető lelkész a papi testület tekintélyének érdekében keressen alkalmat a vádak megcáfolására. A lelkészértekezletnek vége koronázta meg valóban az egészet. Elnöklő esperes ur igazán szívből jött, meggyőző beszéddel kelt fel egyházmegyei lelkész özvegyi gyámoldánk fenntartása érdekében. Annyiféle véleményt hallunk gyámoldánk jövendő sorsára nézve, hogy nem tudunk eligazodni, hogy mitevők legyünk. A nagy többség oda nyilatkozott, hogy ha saját ajakainktól kell is megvonnunk a gyámoldai járulékot mégis tartsuk azt fenn továbbra is. Az országos gyámoldának még a kezdet nehézségeivel kell küzdeni, miért áldoznánk fel a már tekintélyes alappal rendelkező traktusi gyámoldát. A jövő évi gyűlés Martoson lesz. VÁGMELLÉKI. KönyvismErtEtés. Az Iliász hat első éneke. (Vége.) Persze ezek mellett vannak kevésbbé gördülékeny sorok is; de ennek jó részt az az oka, hogy Homérosz tele van magasröptű, nehezen fordítható szókkal s innen van, hogy a íorditás nem mindig teszi ránk az ünnepélyesség hatását. Nem is mindig zengzetes a fordítás. A fordító a szókat, a miket leír, gondolja, mintha kimondaná, mert az eposz írók főleg a fül számára dolgoztak. A görögök füle és esze is másként volt hangolva, mint a miénk, más volt a fölfogásuk is, — ezzel számolnia kell a fordítónak, ha bennünk is hasonló benyomást akar kelteni, mint a minőt azok eveztek. Azért kerülném, a mint a bírálók is megjegyezték, az olyan kifejezéseket: „Mikor Héra, Neptun, Pallas és a többi Isten gúzsba szánta ő felségét kötni.“ Bármily magyaros is e kifejezés, sehogy sem illik e helyre. A nyelv, a melyen fordítunk, valóságos, élő magyar nyelv legyen. Igaz, hogy a fordítás utján sok régi szó használatát feleleveníthetjük, tájszókat általános használatunkká tehetünk, de ne akarjuk ezt épen Homérosznál tenni, — ahol a magyar olvasó előtt amugyis annyi ismeretlen dolog van. Ne kelljen az olvasónak lépten-nyomon gondolkozni, mert ő gyönyörködni akar; ehez pedig az szükséges, hogy az első olvasásra értse meg a fordítást. Azért nem használnám én az ilyen szókat bongor, biczebócza, monnó, bürü, hongorodva, ortály, fartat, rér; sem az ismeretes siókat, kifejezéseket nem használnám olyan értelemben, a melyet talán csak itt-ott ismernek, p. nyereség-cserkész, igényeim-érőt, türhetlen magad, ebfejü magad, csemete-magzat, tömén kincs, atb. furcsán hangzik az is: arkhivék. Mondjuk, hogy: Szabnék, Tóthék stb.
