Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-05-30 / 22. szám
347 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 348 amannak vetélytársává lenni volna hivatva. Nem vetély- j társa, de segítőtársa óhajt lenni református nőegyletünk az érdemekben gazdag városi jótékony nőegyletnek ! Pótolni kívánja azt, a mit ennek anyagi képessége teljesi- j teni nem bir. S ha jól esik az evangélikus és izraelita éhezőknek, a jótékony nőegylet által nyújtott kenyér mellett, a saját hitsorsosaitól kapott segítsék is, miért kellene a mi felekezetűnk szegényeinek és árváinak nélkülözni azt, hogy a jótékony nőegyleten kívül saját felekezeti egyletünk is gyámolitsa őket?! — Hisz — iájdalom! a nyomor, a szükség mindig több, mint a mennyit emberi erő segíteni bir! Édes testvérnek tekintsék hát egymást jótékony czélu egyleteink! Hisz egy magasztos czél elérésének összetartozó, együtt működésre hivatott eszközei azok, hitfelekezeti különbség nélkül! S ha versenytársak lehetnek : csak abban állhat versenyzésük, hogy mindenik igyekezzék erejéhez mérten minél több jót tenni, minél több nyomort enyhíteni. Adja a Mindenható, hogy zsenge egyletünkkel elérhessük kitűzött czéluukat! Hogy ne legyen ezentúl olyan szűkölködő betege hitfelekezetüuknek, kinek szenvedései enyhítésére ne törekednénk s olyan árva és szegény gyermeke : kinek nevelésére gondot ne fordítanánk. Gondot különöseu arra, hogy a munkában, a folytonos foglalkozásban keresne mindig élete czélját és a boldogságot abban a megelégedésben, melyet a kötelesség hű teljesítésének tudata okoz. Mert nem a dús gazdagság s a tétlenségben átélt napok adják a boldogságot, hanem egyedül csak a kötelességek teljesítésében töltött, sorsával elégedett élet. Oda törekedjünk hát, hogy hatáskörünkben a segélyünkre utalt gyermekek : áldást hozónak tekintsék az erejükhöz mért munkát s átoknak azt az irigységet, melyet mások iránt netán éreznek, a mely kártékony érzés boldogtalanságuk okozója marad még abban az esetben is, ha a változó sors bármiféle állásba vagy jóllétbe helyezné is őket: mivel az iiigységhez szokott léleknek: mindig lesz irigyelni valója. Kérem tehát az igen tisztelt elnökséget, választmányt és egyletünk minden tagját: igyekezzenek a szenvedők nyomorát enyhíteni s fel venni az elhagyatott kisdedek gondját, igy bebizonyítani: mennyire szükséges volt egyletünk megalakítása, melyre a Mindenható Isten áldását kérem s ezzel a közgyűlést megnyitom.“ Az éljenzéssel fogadott mognyitó után Kis Gábor lelkész az egylet nevében köszönetét mondott a szép szavakért, Majd Faragó János titkár előterjesztette az alapszabály-tervezetet, mit a közgyűlés csekély módosítással elfogadott s elhatározta, hogy terjesztessék fel a belügyminisztériumhoz megerősítés végett. Több apróbb tárgy eliutézése után Sebestyén Dávidné elnöknő szép szavakkal bezárta a közgyűlést, mely a véduöknő éltetésével oszlott szét. A legkedvezőbb benyomásokkal távoztunk a közgyűlésről. Adja Isten, hogy a mit szivünk óhajt, eszünk helyesel, ajkunk kívánt, azt karunk merje is megalkotni! . . . Lapszemle. Protestáns E. és I. Lap. 14—17 sz. Pokoly József (Egyházi életünk bajai) a belmissziói tevékenység erélyes és általános felvételét sürgeti. „Szükség lenne hathatósabb cura pastoralisra, meg kellene indítani a belmissziót. A lelkészképzésen reformálni való akad elég bőven. Intensivebb igehirdetés, a hívekkel való több foglalkozás s igy a vallásos közöny megszüntetése felettébb óhajtandó.“ Annak okát, hogy bár a létező bajokat mindenki elismeri, valamint a javítás szükségességét is a megfelelő tevékenység pedig mégis elmarad, abban találja, hogy a munka eszközeire nézve nem vagyunk tisztában. Hogy a módokra és eszközökre nézve tisztában legyünk, szeretné: „ha egyházaink nagyjai, püspökeink s világi férfiúink közösen megbeszélnék e kérdést és eszmecseréjüknek eredményeit nyilvánosságra hoznák.“ Kovács János canadai magyar missziónálius igen érdekes levélben razjolja, hogy mint alapította ott a kanadai magyar községet és ref. egyházat. Most már eléggé jó viszonyok közt volnának, de meglepte őt a honvágy. Szeretne valami hazai ref. lelkészszel cserélni, ha anyagilag vesztene is (ott a missziói pénztárból évi 600 dollárt kap s a kanadai kormány 160 hold földet ád a lelkésznek ingyért.) Kis József a 15-ik számban fejezi be tartalmas czikkét „A hívek látogatásának szükségessége, eredete és gyakorlatának módjáéról. A húsvéti számot Sánt.ha Károly szép alkalmi költeménye nyitja meg: „Az Ur Jézus feltámadott!“ Pokoly József „Az igehirdetés“ ez. alatt rendkívül tanulságosan ir az egyházi élet fellendítésének e legfontosabb eszközéiül, mely minden protestáns embernek kötelessége, a lelkésznek pedig azonkívül élethivatása is. S általában igen helyesen rajzolja a módot, hogy miként is kellene tehát az egyházi élet fellendítését, vagyis a belmissziói mozgalmat végezni a gyakorlati élet körében. A 16 ik sz. ban Hegedűs Istvánnak egy tartalom és alak tekintetében egy formán figyelemreméltó költeménye olvasható „Szállá alá poklokra . . .“ czimmel. A 17-ik számban Pokoly Józsefnek „A lelkészképzésről“ szóló becses czikke kezdődik. Debreezeni Protestáns Lap. 14—17 sz. Perenczy Gyula „Az evangelizáczióról“ ez. czikkében elismeri, hogy egyházunk helyzete válságos és nehéz, mert elfelejtkeztünk arról a nagy alapelvről, hogy: ecclesia semper se reformáld debet; elismeri az evangelizáczió létjogosultságát és szükségességét: és mégis — a miben nagy ellenmondás és következetlenség van — Szabó Aladár és Kecskéméül}' István nyilatkozatait, melyekben egyházunknak általa is elismert nehéz helyzetét éles, de az igazságnak megfelelő vonásokban tüntették fel, a melyeknek még a szunuyadozók figyelmét is fel kellett ébreszteni, rémlátásnak és képzelődésnek, a helyzet okát kereső megrovó szavaikat pedig túlbuzgóságnak és öngyilkosságnak nevezi. Azt azonban el kell ismerni, hogy mindvégig higgadtan, szenvedélyeskedés nélkül érvel s hogy érvelését szívesen olvassa az is, a ki velük nem ért egyet. Ám higgadtsága
