Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-05-30 / 22. szám
343 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 344 Az egyházközség háztartása és vagyonkezelése. (Tekintettel az e. k. ide vonatkozó szabályrendeletre) Köztudomása, hogy az egyházközségek vagyoni állapota a nagy átlagot tekintve, valami szembetűnő változást ősidők óta nem szenvedett. A mint a türelmi leirat folytán a gyülekezetek újra szervezkedtek, azaz: középületeknek való helyet egy vagy más utón szereztek és ezen közös erővel fölépitkeztek, belhivatalnokaik javadalmát — többnyire birtok és személyre vetett adóban — megállapították : azóta azonmódon állnak e viszonyok a legtöbb helyütt ma is. És miként maga a vagyon: úgy annak kezelése sem ment át valami szembetűnő változáson. A gondnoki napló, melybe a kurátor a „bejöveteleket“ és „kimeneteleleket“ vasárnaponkint bediktálta, teljesen elég volt a kezelés nyilvántartására s ellenőrzésére. Ez volt az egyetlen könyv a legújabb időkig. Olyan tárház, mely az egyháznak összes értékforgalmát tartalmazta. S a mily egyszerű volt az a számvitel: épen olyan a számvétel is. Év végén — Gergelykor — a közgyűlésen felolvastatott a napló. Egyházlátogatáskor pedig átvizsgálta az esperes. Esetleges visszaélések e primitiv, gyarlónak látszó számvitel mellett, sőt épen ennélfogva, nem maradhattak homályban; mert a változás alá soha nem eső főjövedelemforrások, úgy szinte a kiadások is minden egyháztag előtt ösmeretesek lévén, az ellenőrzés teljesen nyilvános volt. A közadó, elvállalt közmunka, Isteudicsősége, persely — e szokott jövedelemforrások — annyira változatlanok, hogy apárol fiúra ugyanoly mérvben szálltak át, s minden adózó egyháztag jói ösmerte nemcsak a saját, hanem fe'ebarátja járandóságát is. Megtörtént p. o. hogy az évi perselybevétel egyizben a szokottnál 90 krajczárral kevesebb lett. De nyomban konstatálták is, hogy a minus onnan van, mert Kovács András 3 hónapig beteg volt s az ő szokott 30.3= 90 krajczárnyi adománya hiányzik a perselyből, minthogy ő kegyelme „mindennap fölmegy vala az istenházába.“ Epen ilyen köztudaton nyugvó nyilvános ellenőrzés alá esett az egyház javára elvállalt közmunka és közadóból befolyó jövedelem is; mivel ez is olyan, sőt még változatlanabb fuudamentomon nyugodott. Egy fillérrel, vagy szem gabonával nem vitt többet, vagy kevesebbet egyházi adóba a fiú, mint öreg apja. Egy század óta nem változott az adókulcs, s legtöbb egyházunkban egy parányit sem. Könnyebb a hajókötelet tűbe huzni, mint az egyházi adót egy hajszálnyival emelni. Mi öregek emlékezünk, hogy mikor az ötvenes években a váltó - sajni — érték helyett a pengő érték jött be: az igen erélyes esperes minden kardoskodása, a lelkészek minden törekvése a pengő értékben való fizetés mellett, csúf kudarczot vallott a gyülekezetek egyértelmű ellentállása miatt. Pedig — köztudomásúlag — a legtöbb helyütt oly csekély a pénzfizetés, hogy alig egy pár forint különbözetről s a közadónak alig egy krajczárnyi emeléséről volt szó. Ki ne ösmerné népünk jellemvonásait, hogy különösen az adóemelés ellen protestál legerősebben. A mi népünkben van meg az igazi magyar virtus: „vitám et sangvinem, .séd avenam non.“ — Bizonyság erre legutóbbi zsinatunk is, mely nem mert hozzányúlni e nebántsvirághoz, sőt bölcsen kimoudá a 245-ik §§-ban, hogy „az egyházi adófizetést illetőleg a régi gyakorlat továbbra is érvényben hagyatik.u És ha már e főjövedelemforrásra, az adóra nézve a régi gyakorlat továbbra is érvényben hagyandó; logikailag következik, hogy a jövedelmek, azok hováforditása, szóval: a háztartás, a vagyonkezelés eddigi módja is érvényben hagyandó lenne. És hogy a zsinati atyák nem is gondoltak valami kereskedelmi vagy üzleti komplikált számvitelre, kitűnik az ide vonatkozó ttörvény szakaszából, mely csupán három kelléket kíván, u. m. vagyonkönyvet (leltárt), rovatos kimutatást a változás alá nem eső szükségletekről és végre: rendes költségelőirányzatot. S ez a három teljesen elég is az eddigiekhez. Ha már most tekintjük azt a szabályrendeletet, melyet az egyházközségek háztartásáról csak az imént adott ki kerületünk, ezt a 72 oldalra terjedő füzetet, mely nem kevesebb mint 14+11 — 25 agyon rovatozott mintát ad s nagy erős fenyegetések között kimondja, hogy 1898-tól kezdve ezen minták szerint kell a háztartást vezetnünk: meg lehetnek győződve, hogy a szegény kollegák 9/10 a része felsóhajt: Én Uram és én Istenem, mivel érdemeltük meg, hogy 25 féle könyvvitelre legyünk kárkoztatva. Igenis: „kárhoztatva.“ Mert az ilyesmiben jártas laikus ember is megérti ugyanis azt, hogy nagy üzleteknél, mintagazdászatnál szükséges a többféle könyvvitel; külön könyv p. o. a tehenészet, külön a juhászat, sertészet és külön a mezőgazdászaira és még itt is külön annak külenféle ágaira p. o. szőlészet, gyümölesészet, répa, kalászos növényekre, azért, hogy tudhassa a vezető : mely művelési ágak hajtanak több hasznot. De hogy mi szükség nekünk 25 féle naplót vezetnünk és hajt e ez a lélekölő munka csak egy krajczár többletet is az egyházközségnek, azt a laikus papi elme nem tudja megérteni. Hanem azt tudom, hogyha azt a drága időt, a mit erre a komplikált s mégis meddő számvitelre kell pazarolnunk, a „lelki háztartás“ vezetésére fordítjuk, sokkal hasznosabb és üdvösebb dolgot művelnénk ref. egyházunk érdekében. Mert mit használ, ha az egész világot megnyernék is, de a lelkekben kárt vallunk ! Különben is bizonyos, hogy az egyház vagyonát valamint eddig, úgy ezután is nem a számadások kacskaringós volta, a 25-féie könyvvitel, hanem a becsületesség, hűség óvja s gyarapítja. Nem azt mondom, hogy az ősi gyakorlat teljesen elég; hanem, hogy a szabályrendeletes füzetben követelt 25-féle könyv vezetése teljesen fölösleges. A tatai egyházmegyében a vagyonkezelés nagy idők óta egészen azon rendszerben történik, mint e szabályrendelet 54—72 lapjain adott mintákon látható. A számadások ilyetén öszszeállitása sem gyermekjáték. De teljesen elégnek is bizonyult, mivel felöleli az egyháznak összes vagyonkezelését a tizenegyféle ügydarab. — Minek még ezenfelül háztartásról külön 14-féle könyvvitel, úgy mint azt Konkoly Gyula ur, e 27—48 lapokon igen komplikált 14 mintájában kívánja? Mert abból a körülményből, hogy a szabályrendeletes füzet egyik részében a nevezett buzgó emberünk a háztartásról, másik részben pedig egy névtelen a „sokorói egyház“ képében a vagyonkezelésről ad szabályo-22*
