Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-05-30 / 22. szám
341 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 342 fizetésnek rendezését, de nem azzal az apparátussal, mint a szabályrendelet kívánja, mert igy a czól nem lesz elérve, a végrehajtás igen sok helyen leküzdhetlen akadályokba ütközik. Hiába mondja ki az egyházi törvény, hiába kívánja a szabályrendelet, hogy ezt vagy azt állítsa ki a gondnok, készíttesse el a presbyterium, bizony falusi egyházainkban csak magának a lelkésznek kell minden Írásos munkát végezni, még jó ha helylyel-k őzzel a tanító is segít. A szabályrendelet javaslatnak, - úgy a miként elibénk van adva — keresztülvitele népesebb falusi egyházainkban nemcsak hogy majdnem lehetetlen, de szinte veszedelmes is, mert a lelkésznek minden fizikai idejét elvenné a közigazgatási irodai munka. Egyházi lapjaink egyre mást czikkeznek a lelkészképzés fogyatékosságáról, ha ez csakugyan igy van, akkor az iskolából kikerülve ez életben kell pótolnunk a hiányokat. A tudós tanár urak gyakran szemünkre vetik, hogy idegen toliakkal ékesítjük magunkat, vagyis hogy nem magunk készítjük egyházi beszédeinket, hanem nyomtatott kútfőket használunk. Még jó, hogy idáig áttanulgattuk Tompát, Gfyöngyösyt, Medgyest, Fejest stb., mert ezután az irodai munkától erre se lenne időnk. Sürgetik a lelkésznek híveivel való közvetlenebb munkásságát, lelkipásztori látogatásokat, vallásos estélyek tartását, jótékony egyesületek felállítását stb. stb. De hogyan és mikor? A lelkésznek is csak egy élete van, hiába mondja, hogy „nap Gibeonban állj meg!“ Biz az nem fog megállni. Mintaszerű lelki pásztor és mintaszámadó gazda egy személyben nem lehet. — Ha a kettő közül választania kell, hivatásszerű kötelessége ezt vallani: lélek az, mely megelevenít. Hogy a közpénztári főkönyv, egyházi adófőkön}^, magtári főkönyv mellett a gondnoki vagy magtári naplókat is a lelkész vezesse a minták szerint, teljesen felesleges. Vezesse továbbra is a gondnok vagy magtárnok úgy, a mint saját maga jónak tartja. Ezek úgyis csak ellenőrzői a főkönyvek vezetésének. A szabályrendelet javaslatok itt-ott az egyházi törvény korlátain is tulmennek. Nevezetesen az első javaslat 22. §. azt mondja, hogy az adókulcs csakis osztályba sorozás lehet, pedig az egyházi törvények 246. §-a nem intézkedik ilyen szigorúan, csak azt mondja: jogosultak behozni ezen osztályba sorozást. De miért is ne lehetne p o. adóforint után kivetni az egyházi adót? A szabályrendelet 24. §-ában az van, hogy „az egyházi törvény 247. §-ának utolsó két bekezdésében irt kedvezmény (50 vagy 75°/0 levonása) a mennyiben eddig gyakorlatban volt, nem alkalmazható.“ Az egyházkerületi szabályrendelet a törvény keretén belül intézkedhetik csupán, de a törvény adta jogokat vagy kötelességeket nem korlátozhatja. A második szabályrendelet 3-ik §-a a vagyoni leltárnak és rovatos kimutatásnak évenként való kiállítását kívánja, holott az egyháztörvények 241. § a a vagyonkönyvnek elkészítését és a változás alá nem eső és évenként feltétlenül fedezendő egyházi szükségletekről a rovatos kimutatásnak kiállítását teszi a presbyterium kötelességévé a 242-ik §-nak azon hozzáadásával, hogy „Az egyház vagyonállagában, vagy az évenként változás alá nem eső rendes szükségleteiben időnként netalán beállott változásokat, a presbyterium a vagyonkönyvbe, illetőleg a rovatos kimutatásba bejegyezteti, ezekről egyúttal jelentést tesz az esperesnek, a ki ezen változásoknak az irattárban őrzött másodpéldányokba való bevezetése felől gondoskodik.11 Ha elmerengünk a régi jegyzőkönyvek lapjain és összehasonlítást teszünk a mostani pénzügyigazgató módjára történő, — majdnem kizárólag anyagi dolgokra vonatkozó esperesi látogatás és a múlt század vagy jelen század elején végbe ment esperesi vizitáczió között, fel kell sóhajtanunk: Istenem! minő más világ is volta mi református egyházainkban akkor, mikor „Megakarván abban világosittatni a vizitátorok, hogy a Prédikátor tudományára nézve nem távozik-e el a Helvécziai Vallástételtől és épületes tanításokat mond-e, — elölkérik a Vizitátorok az azon Esztendőben irt és elmondott predikácziók nak textusait, argumentumait és azok közül a melyiket parancsolják a vizitátorok, elől adja a Prédikátor, a melyet a Vizitátorok még ott létekben megolvasnak és a Prédikátornak a felől a magok ítéletit kijelentik.“ (1814-iki szabályrendelet az esperesi vizitáczióról). Kamocsa, Boeoss Kálmán.
