Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-05-23 / 21. szám
329 DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 330 az egyházi közéletet, sok áldásos hatást gyakorolva helyes működése, de sok veszélyt is hozva a társadalomra korlátlansága által. Sok kisérlet történt már arra nézve, hogy káros hatásának eleje vetessék, de eddig azok közül czélját egy is el nem érte a miatt, hogy a gondolat nem eshetik külső kényszer alá. Pedig volna a bajnak igen egyszerű orvossága, a mely feleslegessé tenne minden más orvos szert, ha csak megszívlelnék mindazok, a kik kezükbe tollat vesznek, azt a legfőbb törvényt, hogy csak igazat szabad írni. Nincs nemesebb törekvés, mint a mely az igazság diadalra juttatására irányul, nincs nemesebb küzdelem, mint az igazságért való küzdelem, feladata, kötelessége, de egyúttal ■öröme is ez minden nemesen gondolkodó embernek, különösen pedig azoknak, a kiket az isteni gondviselés mások felett kiváló tehetséggel, a tudományok művelésére való előkészület másoknál több képzettséggel állott meg. Az igazság szeretete a legfőbb kivánalom azoknál a kik másokat oktatni, ismeretekben s erkölcsben a helyes útra vezérelni akarnak, mert csak az által sikerül czélt érniök. E mi protestáns irodalmi társulatunk is csak úgy érheti el magasztos czélját, ha tagjai sok oldalú munkájukban csak egy urat ismernek a ki előtt önként meghajolnak: az igazságot. A vallás az emberi szellem működésének csak egyik oldala, mert az emberiség a maga haladásának vezéreszméit, nemcsak a vallástól, hanem a népek kölcsönös érintkezéséből, az emberiség kiváló vezérszellemeinek eszméiből és gondolataiból s a gyokorlati élet tapasztalataiból is meríti. A keresztyén vallásnak minden más vallások feletti elsőbbsége abban áll, hogy tanai összeegyeztethetők minden állami, minden társadalmi rendszerrel s azokban az intézmények legkülönbözőbb szervezetével. Az igaz vallásosság nem tan, nem tudományos rendszer, nem elmélet, hanem élet, s szép feladat az, a mi ezen a téren várakozik a magyar protestáns irodalmi társulatra, ha munkásait és tagjait sok irányú működésükben egy lélek vezérli: az Ur Jézus tiszta evangeliomának szelleme és az egyháznak s hazának teendő szolgálataikban esek egv urat ismernek, a ki előtt mindig meghajolnak: az igazságot. A közgyűlés. Istentisztelet végeztével a főgymn. dísztermében vette kezdetét a közgyűlés. A nagyterem zsúfolásig megtelt közönséggel, melynek soraiban jól esett látnunk a város és vidék intelligencziáját felekezeti különbség nélkül képviselve. Az ének (Fohász, Bartalus Istvántól), melyet az ez alkalomra alakult vegyes kar, nagy preczizitással adott elő, igen szép hymnusz s a közönség valóságos áhítattal hallgatta. Ének után következett Gyurátz Ferencz püspök, társulati elnök megnyitó beszéde a következő tartalommal: Tisztelt Közönség! A magy. prot. irod. társaság eddig a fővárosban: Budapesten tartotta évi közgyűléseit. Azonban mindig több oldalról hangzott fel az óhaj, hogy a társaság keresse fel gyűlésével ottan-ottan hazánk más vidékeit is. Ily vándorgyűlések utján az ország különböző részein közelebbi érintkezésbe jőve a prot. közönséggel, hathatósban lehetne éleszteni ennek érdekeltségét a társulat czéljai iránt. Ezen óhajnak akartunk eleget tenni, midőn elfogadva Pápa város közönségének szives vendéglátó ajánlatát: a társaság közgyűlését ide hívtuk Össze. A magy, prot. irod. társaság kitűzött czéljai szoros összefüggésben vannak azon elvekkel, a melyeknek ápolása a prot. egyházaknak a múltban dicsősége volt s a jövőben is szent kötelessége leend. A hazai prot. társadalom feladatához híven eleitől fogva a legelső sorban fáradozott a haladás utjának egyengetésén. Az önálló gondolkodásra nevelő, a közügyért egyesült tevékenységre utaló, a jogérzet mellett a kötelesség tudatát is ébresztő prot. autonómiának nem csekély része volt abban, hogy a nemzet tett ereje mindig szélesb körben mozgásba jött, a lelkesedés közös czél okért élénkült. A protestánsok, midőn önerejükből folyton szaporiták iskoláikat, s áldozataikkal a legszegényebb osztályok gyermekei előtt is hozzáférhetőkké tevék a tudomány kincseit, a miveltség előtt fáradhatatlanul egyengetve az utat, sokat tettek azon kornak előkészítésére, melyben a kiváltságok ledöltével az alkotmány sánczai között egygyé forrt a nemzet, s ezeréve állami létének a mi veit népek sorában méltó helyet foglalva szentelhetett örömünnepet. A jelenkor ismét uj tevékenységet vár egyházainktól ott, hol a lelki életnek nemes czél hoz irány ozása, az erkölcsi fogalmaknak a zavartól, elernyedéstől megóvása a feladat. Gyakran hangzik fel a panasz, hogy társadalmunk beteg. Az önfentartási törekvés mindinkább a létért folyó könyörtelen harcz képét mutatja. A materiális világnézet hódit, s mindjobban a rideg önzés bilincseibe veri az akaratot, tehetséget. Az elvek veszteni látszanak vonzó erejüket. Az anyagi érdek zsarnok egyeduralma alatt sok helyen lankad a lelkesedés magasb czélokért, elgyengül a vallásos érzés. Ez pedig baljóslatú jelenség, mert a vallás az oszlop, melyre az erkölcsiség támaszkodik, a melylyel áll és bukik. A vallás képezi a legközvetlenebb kapcsot, mely a néposztályokat, a legutolsó szegény családot is az idealismushoz köti. Hol kihalt a hit Istenben, a morális törvények szentségében s a tökéletesb jövő életben, a melyre hivatva vagyunk : ott a haladás megszakad, a társadalom az előtérbe tolult alacsony szenvedélyektől tépve erkölcsi elfajulásba s koldus rabszolgaságba hanyatlik. Legközelebb az egyházaknak feladata a gondoskodás, hogy a hit szövétnekét a materialismus szele ki ne oltsa. Ezek vannak hivatva védeni, ápolni az összeköttetést a sokszor nehéz viszonyok közt vergődő ember és az eszményi világ közt# E feladatának betöltésén munkálkodik az egyház temploma, iskolája s más jótékony intézetei által. De a nemes czél uj munka térre is int, uj és uj áldozatot követel. A prot. társadalom hivatva van az irodalmi téren is oly irányú munkásság kifejtésére, mely az egyháziasságot erősítve, a szívben a hitnek oltárát építve: lelkesülni tanítson azért, a mi szép, jó s igaz. Ily czél szolgálatában fáradozik a magy. prot. irodalmi társaság. Tovább épit azon alapon, a melyet az egyház vetett. Azon kötelesség tudat vezeti, hogy a nép gyermekeit, kiket iskoláink megtanítottak olvasni, keblükben felkeltették a tudni vágyat, ha felserdültek sem szabad figyelmen kívül hagyni hanem törekednünk kell oly szellemi táplálékot nyújtani a sajtó utján nekik, a mely építő hatást gyakorol lelki életükre«
