Dunántúli Protestáns Lap, 1897 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1897-05-09 / 19. szám
Nyolczadik évfolyam. 19. szám. Pápa, 1897. május 9. A. lap szellemi részét illető közleményei! a szerkesztőséghez I)r. Antal Géza felelős szerkesztő czi— mére küldendők. Az egyház és iskola köréből. Ä duiiMiili év. ref. egyházkerület hivatalos közlönye. megjelenik minden vasárnap. Áz előfizetési dij ak (egész évre 4 frt, félévre 3 frt), hirdetések, reolamatiők Kemenczky Lajos ozixnére, a lap kiadd hivatalához küldendők. * A belmisszió és az egyházi sajtó. Midőn az egyházpolitikai törvények felszínre kerültek, az egyházi lapok kivét©* nélkül hangoztatták az evangélizálás, a belmisszió intenzi" vebb gyakorlásának szükségességét; figyelmeztettek a veszélyekre, melyek a hitéletnek lanyha ápolásából egyházunkra előállhatnak s elmondhatjuk, hogy nem volt egyházi orgánum, mely ne üdvözölte volna örömmel a belmissziói törekvéseket s elégségesnek tartotta volna azt, ha a lelkész csak a szószéken felel meg kötelezettségének, egyéb téreken pedig nem törődik a reá bízott nyáj gondozásával. Ha most nézzük meg lapjainkat, az egyházpolitikai törvények életbeléptének harmadik évében, különösen a „Debreczeni Prot. Lapot“ s az erdélyi „Protestáns Közlönyt,“ azt kellene gondolnunk, hogy a belmisszió értékére nézve egészen más lett a felfogás, legalább azon személyek ellen, kik a belmissziói működést irodalmilag is sürgetik, oly nagy az elkeseredés, hogy velük és személyükben az általuk képviselt mozgalom is többé kevésbé éles elitélésben részesül. Egyházi életünkre nézve azt a vitát, mely e két nevezett lap s dr. Szabó Aladár és dr. Kecskemétby István közt megindult s különösen azt a hangot, melyen e vita folytattatik, a legnagyobb mértékben sajnálatosnak s veszélyesnek tartjuk és épen ezért kényszerülve érezzük magunkat mi is, kik eddig az egész vitának csendes szemlélői voltunk, hozzá szólni a dologhoz, figyelmeztetve a vitázókat Krisztus eme szavaira: „arról ismernek meg titeket, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretenditek.“ Mert e vitából hiányozni látjuk mind két részen a szeretetet; ha Szabó Aladár a Debr. Prot. Lapra rámondja, hogy „föltette a gyalázatnak azon polczára, melyről senki sem veheti le“ s viszont ha Szász Gerő Kecskeméthy Istvánt „jöttment“-nek nevezi s egyéb itt nem reprodukálható czimekkel illeti: nem látjuk sem egyiknél sem másiknál azt, a mit Krisztus igaz tanítványai ismertető jegyének nevezett. De mi hát az oka ez állásváltoztatásnak ? Indokolatlan-e a Debreczeni Prot. Lap s az erdélyi Pror. Közlöny feljajdulása vagy csakugyan követtek el hibát a belmisszió említett munkásai s első sorban Szabó Aladár is? Ha a dolgot egész pártatlanul nézzük: kénytelenek vagyunk azt mondani, hogy hiba történt itt is, ott is. A hibát mi nem az egyes belmissziói eszközökben látjuk; a vallásos estélyeket, melyeket immár a Tiszántúl és Erdélyben „estéli misékének csúfoltak el, örömmel üdvözöltük; szívesen látjuk a jótékony nőegyletek, ifjúsági egyletek megalakulását; szükségesnek tartjuk a betegek s lelki vigasztalásra szorultak látogatását, az elzüllött gyermekek felkarolását, vallásos iratok terjesztését, szóval mindazt, a mit a belmisszió munkásai sürgetnek. Azt hisszük, hogy ezeket lelkésztestvéreink is mind egyképen szükségesnek tartják. A hiba nem is ezekben van, hanem abban, hogy egyes gyülekezetekben ezen dolgokat Szabó Aladár — a mint a Debr. Prot. Lap panaszolja — nem a lelkészszel együtt, hanem a lelkész nélkül, annak háta mögött csinálta vallásos buzgalomból kétségkívül, de hitbuzgalomból, a mivel azután a belmissziói tevékenység lejtős útra jutott. 19
